Semic-tréfa vs. Kingpin-tréfa

Jaj, hányan lehetünk! Kilenc-tizennégy évesek. Hisz alig bírjuk kivárni, settenkedünk a kopottzöld bádog újságosbódé körül nap mint nap. Na, el a lakótömb sarkáig, aztán vissza, hátha csak nem vettem észre. Hátha mégis ott van, el a ház sarkáig, vissza. Ezt ötször naponta. Következő hétre ígérték, a következő héten kint lesz az üveg mögött, a Fantom mellé teszem majd – dörmög a bajuszos újságos néni.

Lehet, hogy a Kacsamesék félbeszakítása Antall József miniszterelnök halálának jogán korszakos élmény, de azt hiszem, A gyilkos tréfa, mint bevezető szám a Semic Interprint korszakos sötét tréfája volt, mely egy generáció viszonyát határozta meg az élethez. Toldi Miklós, Tarzan és Fantom után új übermensch érkezett a valóságba, a Sötét Lovag személyesen. És hogyan érkezett?

Az egyszerű, átlagos képregényolvasó fiatal akkor már ismerhette Batmant hazai nyomású skandináv kiadványokból, haverok külföldről hazahozott amerikai vagy angol kiadásaiból.* Csak a látványból, a milliőből sejtése lehetett róla, milyen figura, hogy ez a karakter nem véletlenül a legnépszerűbb felnőtt szuperhős. Hogy milyen átalakuláson ment át története során, míg Alan Moore megírta A gyilkos tréfát, arról nyilván sejtelme se lehetett.

Ezzel a történettel érkezett Magyarba. Ezzel a szélsőségesen sötét tónusú, kegyetlen, sőt irgalmatlan sztorival, amely felbolygatja az érzelmes olvasó lelkivilágát. Nem még egy gyerekét, aki döbbenten néz maga elé, pedig hol van még a mi a f@sz kifejezés, és nem érti, mi a f@sz volt ez. Sőt, MI A FASZ?! Hogy tehették ezt velem, hogy a képregénykészítő bácsik lendületből pofán vágtak egy történettel, legurították a lelkem egy sziklás hegy tetejéről, s mire leért, tünékeny cafatok maradtak belőle. Mire magamhoz tértem? Beavatott lettem. Ez a képregény felnőttnek nézett, nem gyereknek. Azonnal felnőttem egy kicsit. Ilyen személyes kapcsolatot egy képregénysorozat se alakított ki ilyen gyorsan – A gyilkos tréfát követő történetek minősége, felnőttsége okán.

Mire ez a lamentálás?

Bemegyek minap a Tescóba, hát ott A gyilkos tréfa újraszínezett kiadása. Ugyan nálunk nem a huszonöt éves évfordulóra jött ki, és nem kemény kötésben, mint Amerikában, hanem huszonnyolc évvel később és puhában. De legalább olcsóbb. S – mivel Kingpin kiadás kicsit kisebb is, mint az eredeti füzet. Most úgy van, hogy az első magyar megjelenés már drágább, mint ez a mostani kiadás ezerötszáz forintért. Nem tudom pontosan, mennyi lehet, olyan kétezerre saccolom.

Láttam, amikor megjelent az új, a rajzoló Brian Bolland által színezett verzió, belenézegettem a neten, de nem vágytam rá, hogy találkozzak vele, féltem, elveszteném a múltidézés különös ízét.

Most nyilván muszáj volt megvenni. Nem mondom, hogy csalódás volt.

Ahogy képet kerestem ehhez a blogbejegyzéshez, megtaláltam egy véleményt (Jimsmash), melyet azonnal magaménak éreztem, így nem kellett törnöm a fejem, mit írjak az új változatról.

A bejegyzés írója nagyon várta ezt a megjelenést, mert nagyjából az elmúlt (akkori) húsz év legjobb történetének tartja. Megemlíti, hogy a történet első színezőjének, John Higginsnek (Watchmen) a színei nem találkoztak teljesen Bolland eredeti elképzeléseivel, ezért színezte újra az évfordulóra a rajzoló. Aztán jön a véleménye. Jobb szereti Higgins színezését. Hátborzongató volt, drámai, hatott az érzelmekre, és úgy érezte Joker pszichózisa kiömlik a világba, különösen a vidámparki jelenet alatt. A fényes, túlélénkített színek a történet erőszakosságát és félelmetességét még felkavaróbbá tették, rájátszva ezzel Joker alakjára. Az új színezés a bejegyzés szerzője szerint kevésbé karakteres, sokat kivesz a drámából, hangulatból és a történet érzelmi részéből. Olyan, mintha valaki felkapcsolja a villanyt a buliban – érzékelteti szemléletesen. Tetszett neki az erőteljesebb ceruzavezetés, mely jobban kiemeli Bolland fantasztikus munkáját. De úgy érzi, nem szolgálja a történet érdekét ez a színezés. Az eredeti képregény színpalettáját hiányolja. Úgy fejezi be, hogy el is adja az új kiadást, s néhány konkrét, nem színbeli eltérést is megemlít.

Jól leírta, amit éreztem. Hogy az eredeti képregény az eredeti színekkel (akármilyen volt is a Semic nyomdája és az a papír, amit ’90-ben is használtak) maga volt a képregény, tehát a sztori, a rajz és a színek összessége adta ki azt, amitől ez a sztori az lett, ami. Az örök klasszikus történetek egyike. Ettől még lehet, hogy az új színekkel is az lenne, de valami nem stimmel.

Számomra néhány kép erősebb lett az új színekkel, több viszont gyengébb. Azaz változékony lett. Az eredeti tökéletesen egységes volt, emebben vannak jobb és kevésbé jó képek (a képet a színekkel együtt értem). Kíváncsi lennék egy „első olvasó” élményére is.

Jó hasonlat volt az a feloltott villany – néhány képnél pontosan ezt látom. Hogy a Sötét Lovag nem sötét, hanem világos. Hogy Joker nem őrült, hanem bolond. Hogy végül is a világgal minden rendben van így is. Az eredetivel nem volt. És úgy igaz.

Lénárd László

*A szerkesztő felhívta a figyelmem, hogy A gyilkos tréfa előtt már megjelent a Batman filmképregény. Igaza van, az az emlék már elhalványult. Pedig szerettem, két példányban is megvolt, szerintem hetvenszer elolvastam gyerekként és kétszer felnőttként. Michael Keaton rulez! Tanulság: a felejtés történelemhamisításhoz vezet. Akkor is, ha ez a felejtés nem tudatos.

Cím: Batman: A gyilkos tréfa
Szerző(k): Alan Moore, Brian Bolland
Kiadó: Kingpin
Ár: ? Ft
Formátum: kötet
Terjedelem: ? oldal
Megjelenés: 2018.07.15.
Megvásárolható: Közvetlen a kiadótól
Online vásárlás: