Ötletből nincs hiány – interjú az 1. Képregény Workshop szervezőivel

Minden olyan program örömteli, ami a hazai képregényalkotókat – legyenek azok szárnyukat bontogatók, vagy éppen több kiadvánnyal és tapasztalattal rendelkező művészek – egybe tereli, és új lendületet ad munkájuknak. A január 12-ei 1. Képregény Workshop kapcsán kérdeztük a szervezőket, e-mailben feltett kérdéseinkre Dudás Győző és a kArton Galéria részéről Komornik Eszter válaszoltak.

A kArton Galéria a kezdetektől fogva a magyar képregény elkötelezett támogatója. Miért éppen most vetődött fel egy workshop ötlete?

A galéria 2001 óta, mintegy tizenöt éve működik, azóta rengeteg kiállítás mutatta be korabeli és kortárs, nemzetközi és magyar képregénykészítők munkáját: Zórád Ernő, Sebők Imre, Frederik Peeters, David Boller, Haránt Artúr, Stark Attila, Aleksandar Zográf, Futaki Attila, Francois Ayroles, Fritz Zoli, Ábrai Barnabás, Zorro, Felvidéki Miklós, Cosey, Lars Sjunnesson mind megfordult a falakon, de még sorolhatnánk percekig. Az sem példa nélküli, hogy előadásokat vagy workshopot szervezünk, ahogy a Sziget Fesztiválon is jelen vagyunk a Fritz-féle Comic Jameléssel, de ez az első alkalom, hogy hosszútávon és valamilyen rendszerben gondolkozunk.

Ezt a workshop-sorozatot nem ötletnek mondanánk, inkább belső szükségletnek, ami különböző körökben és fórumokon időről-időre felmerült, most pedig elérkezettnek láttuk az időt, hogy megpróbáljunk szervezett keretet adni a dolognak.

Pontosan hogyan képzeljük el a workshopot? Közös alkotás lesz, vagy vannak tervek valamilyen dramaturgiára, koncepcióra, ami alapján bonyolódik majd a program?

Tervből és ötletből sosincs hiány! Februártól konkrét tematikát követünk majd, a januári alkalom azonban még egyfajta bevezetés lesz, ahol kiderül, mekkora az érdeklődés, a kedv és az alkotószellem. Az biztos, hogy az esemény túlmutat majd a közös rajzoláson, de nem szeretnénk átbillenni az akadémiai előadások szigorába sem.

Itthon többnyire csak hobbi a képregény-alkotás, nagyon kevesen vannak azok, akik a képregény készítésből élnek. Ön szerint egy efféle program képes új lendületet adni az alkotóknak? Vagy inkább más célok vezérlik a szervezőket?

Nemzetközi szinten elképesztő mennyiségű szakirodalom születik a képregényekről, néhány tanulmánytól eltekintve viszont csak Scott McCloud könyveit fordították le magyarra. McCloud képregény formájában beszél a képregényről, és ezzel olyan dolgokra tudja felhívni a figyelmet, amire a szöveges narratíva – a képi ábrázolás nélkül – képtelen lenne. Pedig az ő médiumdefiníciója csak egy a sok közül, a bayeux-i faliszőnyeg nem mindenkinél esik bele a képregény meghatározásába, ahogy az sem biztos, hogy A képregény mesterségében felsorolt eszközök, technikák, eljárások megválaszolják minden kérdésed, amit a tusokról és markerekről tudni akartál. Ahogy a külföldi, máshol gyakran forgatott szakirodalom sem terjed itthon, a képregényes élet tág értelemben vett résztvevői sem feltétlenül tudnak egymásról. Vannak a képregénytörténetben, -kiadásban és -készítésben jártas öreg motorosok, akiket szerintem mindenki ismer, de mondjuk az egyetemi szinten tevékenykedők nevét kevesen tudják és vice versa.

A fesztiválokon, a KKK-s (Képregény Kedvelők Klubja) előadásokon első kézből tapasztalható, hogy a kiadókban, nyomdászokban, rajzolókban, kutatókban, de még a ”mezei” olvasókban, képregénykedvelőkben is elképesztő tudás- és ötletanyag gyűlt össze, ami azonban egy ponton mindig megreked. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy mindig van, aki valamit jobban tud nálad: kihúzni, színezni, szöveget írni – egyszerűen nincs olyan, hogy az ember mindenhez ért, és ezzel nincs is semmi baj. A gond akkor kezdődik, ha nem mersz kérdezni, segítséget kérni és a folyamatos kudarcok, befulladt kampányok és parttalan viták előbb-utóbb elveszik majd a kedved az egésztől, pedig a tehetséged meglenne hozzá.

A képregény workshop elsődleges célja, hogy ösztönözze a párbeszédek kialakulását, segítse az információáramlást és a jelenleg online, főképp a Facebookon folyó eszmecserét átcsoportosítsa egy rendszeres, személyes, közösségi találkozó platformjára.

A magyar képregény egyik nagy problémája éppen a befogadói oldalról jelentkezik, nem találkozni például magyar stripekkel napilapokban. Közvetítői szerepben gondolkodik a galéria?

Az elmúlt évtizedben a médium számos területen kezdett intézményesedni – külföldön. Itthon is vannak erre mutató tendenciák (pl. kapcsolódó egyetemi kurzusok, irodalmi folyóiratok képregény-melléklete), de a kezdeményezések túl szórtak ahhoz, hogy bármi változás történjék. Egy galéria önmagában nem tud sokat változtatni a jelenlegi helyzeten, azonban a bemutatkozási lehetőségen túl nyújthat egyfajta bázist, ahol készítők, teoretikusok és érdeklődők proaktívan érintkezhetnek. A börzéken és fesztiválokon erre kevesebb a lehetőség, hiszen mindenki a saját standjával van elfoglalva, így a kapcsolattartás leginkább online zajlik, főleg zárt körökben. Külföldön a képregénykészítés eleve nem magányos meló a megosztott munkafolyamatok miatt, itt viszont elkezdeni is nehéz, ha azt sem tudod, hogyan indulj neki: milyen eszközöket használj, hogyan kezeld a Photoshopot, mit/kit olvass, hogyan és hol publikáld, kitől kérj véleményt, vannak-e pályázatok, stb.

A kArton profiljából fakadóan megpróbálja összetartani ezt a közösséget és mindig nyitott az új dolgokra, ezért is volt egyértelmű, hogy részt vesz a workshop megszervezésében. Lehetetlen megjósolni, hogy hosszútávon sikerül-e elérnünk valamit ezzel, de ha lesz lehetőségünk egy szinttel feljebb lépni, annak nagyon fogunk örülni.

A workshop részletei ide kattintva olvashatók.
Az illusztrációnak használt fotókat a Képregényblogról vettük kölcsön, ezeket Lénárd László készítette a 2013-as, David Boller által tartott műhelyfoglalkozáson a kArton Galériában.