Egy self-made man Egyiptomban – Walter Venturi és A nagy Belzoni

Tavaly után ismét Budapestre érkezik a 18. Nemzetközi Képregényfesztivál alkalmából Walter Venturi, a Sergio Bonelli kiadó egyik legtöbbet foglalkoztatott rajzolója. Az olasz mester május 14-én a fesztiválon dedikál, majd 15-én az Olasz Kulturális Intézetben tart előadást. Egyszerre két új kötetének is örvendhetünk: a Frike Comics gondozásában jelenik meg Chanbara című könyve, az Anagram Comicsnál pedig a főművének tekinthető A nagy Belzoni című, szerzői történelmi képregény az egyiptológia egyik úttörőjéről, templomok és piramisok feltárójáról. Ez utóbbiról kérdezte Horváth Antal Balázs, az Anagram Comics kiadóvezetője.

Horváth Antal Balázs: Miért érezted fontosnak, hogy könyvet készíts Belzoniról? Mennyire régi keletű az érdeklődésed iránta?
Walter Venturi: Minden egy dokumentumfilmmel kezdődött a History Channel műsorán. Úgy aludtam el a kanapén, hogy egy Belzoni nevű, általam még nem ismert kalandor és archeológus képét láttam magam előtt – vörös hajú, több mint két méter magas férfi, és rettenetes fizikai erejével egyszerre tizenegy embert képes felemelni. Másnap reggel kutatni kezdem róla az interneten, de csak hézagos információkat találtam. Viszont megtudtam, hogy Belzoni megjelentette az útinaplóját, ami akkoriban bestsellerré vált, és számomra is jó alapnak ígérkezett. Gyakorlatilag ezt fordította le és bővítette ki egy regényben egy Marco Zetterin nevű újságíró. Amikor később arról olvastam, hogy Belzoni élete adott ihletet Indiana Jones karakterének megalkotásához is, ráébredtem, hogy ő éppen az a fajta, képregénybe illő hős, akiről mindig is szerettem olvasni, és akit szívesen rajzolok.

HA: Célod volt, hogy a könyvvel bármilyen értelemben is megváltoztasd Belzoni megítélését Olaszországban? Általában hogyan vélekednek róla a hazádban? Vitatott személyiségnek számít?
WV: A könyvem legtöbb olvasója nem ismerte Belzonit, mint történelmi személyiséget. Csak a közelmúltban kezdték őt újból felfedezni, főként egy Páduában (Belzoni szülővárosa, a ford.) rendezett kiállításnak köszönhetően, amely a Covid-járvány idején sajnálatos módon bezárt. Úgy hiszem, az ő megismeréséhez az én könyvem is hozzájárult, hiszen az eredeti kiadása hamar el is fogyott. Nem gondolom, hogy Belzoni vitatott személyiségnek számítana. Saját korának embere volt, de persze manapság szinte „divatja” van annak, hogy történelmi személyek életét újraértékelik, és akár a szobrukat is ledöntik. Az én álláspontom szerint megtehetjük, hogy modern szemszögből elemzünk történelmi tényeket és elítélhető tetteket, de mindig figyelembe kell vennünk az adott kor adta kontextust.

HA: Mindig is olyannak tervezted a könyvet, amilyen végül lett? Másképp fogalmazva: mikor született a döntés, hogy ne csak Belzoni látványos kalandjairól mesélj, hanem drámai történetet alkoss egy kivételes férfi belső vívódásairól, személyes életéről, kudarcairól és szenvedéseiről?
WV: Túlságosan szegényes lett volna csak a dátumokra és eseményekre koncentrálnom. Nem akartam csak egy „történelemleckét” készíteni. Inkább azt próbáltam feltárni, mit érezhetett Belzoni a gyakran extrém körülmények között. Mivel csaknem háromszáz oldalas terjedelem állt a rendelkezésemre, mélyebbre áshattam azokba az eseményekbe, amelyek kétségkívül meghatározó módon formálták őt. És rajta keresztül a saját életem bizonyos pillanatait is újra felidéztem. Belzoni egyszerű férfi volt, aki számos álmát megvalósította, de sokszor elbukott. Mindebből anyagi tőkét is kovácsolt, és sziklaszilárdan vágott bele szinte lehetetlen helyzetekbe is.

HA: Giovanni belső életén túl a könyv számos eseménye is fikció – Walter Venturi művészi fantáziája Belzoni és felesége, Sarah életéről. Ezt kezdettől fogva így tervezted, vagy a történet kidolgozása közben döntötted el, hogy ez a megfelelő megközelítés? (Például a valóságban sokkal később utaztak el Egyiptomba, mint a képregényben, stb.)
WV: Ahogy már említettem, a pontos dátumok nem igazán érdekeltek, még akkor is, ha szinte mindenhol hűen követtem a valós kronológiát. Egy férfi életét akartam elmesélni, kudarcaival és győzelmeivel, elszánt fáradozásaival, az őt ért árulásokkal, az ő vállain nyugvó pénzhajhászattal. Egy olyan férfiét, aki minden kudarcát dicsőséggel és sikerrel tudta ellensúlyozni, egészen az elkerülhetetlen végig.

HA: Összesen mennyi ideig tartott a munka ezen a könyvön? Milyen hosszú volt az anyaggyűjtés, a forgatókönyv megírása és maga a rajzolás?
WV: A legtovább kétségtelenül a korabeli helyszínek és ruhák feltérképezése tartott. Akkoriban még nem létezett fényképészet, így minden, amit a tizenkilencedik század eleji Londonból ábrázoltam, festményekből és karikatúrákból gyűlhetett csak össze. Ugyanez volt a helyzet az egyiptomi jelenetekkel is: az orientalisták csodálatos festményei segítettek olyan helyszínek megteremtésében, amelyek egy részén magam is jártam az évek során. Volt szerencsém például Luxorban látogatást tenni, amikor a kairói Olasz Kulturális Intézet meghívására Belzoni emlékszobrán dolgoztam. A szöveg megírása is gyorsan ment, mert tudtam, mit érdemes belevenni a könyvbe: Belzoni élete maga volt a nagybetűs Kaland, nekem csak illusztrálni kellett. A könyv megrajzolása nem tartott túlságosan sokáig. Naponta átlagosan egy oldalt készítek el, itt is ebben a tempóban dolgoztam.

HA: Mennyire voltál magabiztos a forgatókönyv megírásánál? Volt már tapasztalatod ilyen hosszú történettel?
WV: Előfordult már, hogy én magam írtam meg képregényeket, de ilyen hosszút korábban sosem. De, ahogy említettem, Belzoni élete a segítségemre volt: csupa akció, amiből életre kelhet egy klasszikus képregényhős.

HA: Ejtsünk szót a rajzstílusról: kik azok a mesterek, akik inspirációt jelentettek a könyv kialakításánál? Mondhatjuk, hogy a Belzoniban látott stílus a leginkább jellemző rád? (Tekintve, hogy készítettél könyveket egészen más stílusban is, például a Chanbarát.)
WV: Számos, különböző stílusú alkotót is mesteremnek tekintek. Hatott rám például Vittorio Giardino és a tiszta vonalai, vagy Jordi Bernet tusvonásai. De az, aki a leginkább inspirálta a rajzstílusomat, kétségtelenül Magnus (Roberto Raviola, a ford.), főként a Brigantik és az Ismeretlen korszakában (I briganti, Lo Sconosciuto). Az ő munkái ébresztettek bennem szenvedélyt a képregények és a rajzolás iránt, rengeteget tanulhattam belőlük ebből a mesterségből. Ugyanakkor számomra a rajzolás egyúttal a kísérletezést, új stílusok kipróbálását is jelenti, hogy ne váljak mereven egysíkúvá, és többféleképpen is tálalni tudjak egy történetet.

HA: Hogyan alakult ki Belzoni képi megjelenése? Csak véletlen, hogy a történet kezdeti szakaszában hasonlóságot mutat Burt Lancasterrel a Párduc című Visconti-film főszerepében?
WV: Szerencsére Belzoniról rendelkezésre állnak szobrok és portrék. Testi megjelenését úgy írták le, mint „görög szobrokéhoz méltót”, ez pedig ideális egy klasszikus hősi karakter ábrázolásánál. Lancaster egyáltalán nem jutott eszembe a rajzolásnál, de most, hogy említed…

HA: Hogyan foglalnád össze egy mondatban azt, hogy kicsoda számodra Giovanni Battista Belzoni?
WV: Egy self-made man. Idegen országba átvándorolt, tehetséges ember.

HA: Vannak terveid a Belzonihoz hasonló hosszúságú kötetekről?
WV: Ötletem sok van, de időm alig, sajnos és szerencsére! Zagor, Martin Mystère és Dragonero lefoglalják minden percemet. Nem is tudom, mit tegyek!