Marvel filmek: A hihetetlen Hulk

A Vasember filmmel a Marvel megmutatta, hogy kell szuperhősfilmet készíteni. A hihetetlen Hulkkal pedig megmutatta, hogy nem. Korrektség végett, a két alkotás fej-fej mellett készült, így a stúdiónak ideje nem volt leszűrni a tanulságokat, ráadásul a két rendező (Jon Favreau és Louis Leterrier) stílusa is eléggé különbözik. Ennek ellenére egy mondatban össze lehet hasonlítani a kettőt: míg a Vasember szakított mindazokkal a hibákkal, amik a korábbi képregényfilmeket jellemezték, addig A hihetetlen Hulk keblére öleli azokat.

Persze Ang Lee sokakat megosztó filmje után a Marvel kísérletezgetés helyett biztosra akart menni, annyira, hogy a forgatókönyvet is a rengeteg korábbi szuperhősfilmért felelős Zak Pennre bízták. Míg azonban Ang Lee sokat akar markolni, addig Leterrier beéri a nagyon kevéssel is, és azt nyújtja el két órás filmmé.

Hozzá kell tenni, hogy a forgatás során a stúdió konfliktusba is került a főszerepet játszó Edward Nortonnal, akinek szabad kezet ígértek. A kimaradt jelenetek alapján (amibe a prológus is beletartozik) azt kell mondanom, hogy Nortonnak volt igaza, a kukába került anyag tényleg hozzáadott volna a filmhez.

Persze, bármekkora bukásnak is számított, nem mehetünk el szó nélkül Ang Lee filmje mellett, márcsak azért sem, mert az új Hulk tudatosan és látványosan megy szembe a korábbi verzióval. Ott is, ahol pedig a régi működött. Sam Elliott Ross tábornoka ezek közé tartozott, és bár semmi gondom William Hurttel, de az ő karaktere fasorban sincs Elliottéval. Ez azonban nem Hurt hibája. Elliott Ross tábornoka hibái ellenére egy következetesen és szimpatikusan megírt karakter volt. Egy olyan ember, aki konok, makacs, képtelen a normális emberi kapcsolatokra, de tisztában van vele, hogy amit tesz, az legjobb esetben is csak szükséges rossz – de mégis az emberek védelmére törekszik.

Ross tábornok itt a szöges ellentéte. Míg Elliott karaktere elítélte az emberi kísérleteket, és megmaradt volna a hagyományos fegyvereknél, Hurt karaktere maga felelős Hulk létrejöttéért. Ugyanis egy szuperkatonát akar létrehozni, ám ezt nem köti a kísérleti alany – tulajdon lányának barátja – orrára. A felelősséget pedig a lehető leggusztustalanabb módon az áldozatra próbálja hárítani. Bár jórészt ő felel Banner jelenlegi állapotáért, meggyőződése, hogy a tudós teste a hadsereg tulajdona, amiből új szuperkatonákat tud létrehozni. Ráadásul nemcsak rohadék, de ostoba is: saját paranoiájából azt sem közli a katonáival, hogy mivel állnak szemben, így Banner átalakulva úgy szórja szét a seregét, mint a pelyvát.

Tévedés ne essék, nem a kegyetlen katonai tudós figurája ellen ágálok, hiszen kedveltem Strykert. Stryker viszont Brian Cox alakításában egy érthető motivációkkal rendelkező figura volt, míg Ross itt egy papírmaséfigura. Ugyanez igaz a Förtelemmé átalakuló Blonsky-ra is. Míg Nick Nolte őrült tudósa sok volt, de legalább érdekes, addig Tim Roth vérprofi zsoldosa egyszerű, mint a faék: le akarja győzni Hulkot. Míg a Szivacsemberrel folytatott csata rövid volt, de ötletes, addig itt egy hosszú és unalmas harcot kapunk Förtelemmel, aki Hulk és Swamp Thing keverékére hajaz,

Ez a szembeállítás működik Banner – Hulk kettősénél is. Míg Bana túljátszotta a figurát, addig Norton ezt meglehetősen szegényes eszköztárral teszi. Értem én, hogy nem lehet izgatott, de így mintha a figuráját leszedálták volna (jó, a hadsereg végig ezt szeretné, ki tudja, talán valakinek suttyomban sikerült). A két Hulk formán máshogy-máshogy fogott az idő (az egyik mesefigura, a másik emó-ősember), és míg az előző meglehetősen elszállt volt erő terén, az új bántóan visszafogott.

Két dolog azonban szerintem különösen hiányzik az új Hulkból. Az egyik, hogy eredetileg Bruce Banner mégis csak egy fegyveren kísérletezik, és azért alakul át, mert önfeláldozóan egy embertársa megmentésére sietett. A másik, hogy konkrétan a düh változtatja át, így a szexuális izgatottságnak nem kellene ilyen formában hatni rá – lássuk be, az elég szemét helyzet, ha se így, se úgy nem engedheti ki a gőzt.

De miért is fordítok ennyi időt a két film szembeállítására? Azért, mert bár az alkotók mindent megtesznek, hogy az új film Ang Lee adaptációjának ellentéte legyen, mégis ott folytatják, ahol az első film abbahagyta: Dél-Amerikában. Igaz, az első film végére Banner eljutott odáig, hogy másokon is segítsen, itt meg megint csak magán akar. Viszont így Hulkként megverhet néhány rosszarcú brazilt, akiknek egyetlen szerepük az, hogy ellenszenvesek legyenek.

Viszont, hogy pozitívumot is mondjak, Craig Armstrong zenéje nem rossz, noha Danny Elfmané szerintem sokkal hatásosabb. Az viszont bántó, hogy míg Lee filmje számos eredeti képmegoldással bírt, itt nagyon ötletteleneket kapunk (pl. vertigo-effekt egymás után kétszer, árnyak mögött megbújó szörnyeteg).

Ezek mellett kedvelem én Liv Tylert, de örültem volna, ha legalább Jennifer Connelly-t megtartják, csak jobb szerepet írnak neki, mint az előző filmben, vagy a mostaniban. Persze, mivel Hulkot azóta újra lecserélték, így ki tudja, kinek az alakításában látjuk megint Betty-t?

Akárhogy is, A hihetetlen Hulk ugyanúgy nem bizonyult átütő sikernek, mint elődje, és így sokáig Vasembernek egyedül kellett tartani a frontot. De ez már egy másik történet.

Stan Lee cameó: ő iszik a Banner vére által megfertőződött lónyálból, ami Rosst útbaigazítja. Mondjuk, ha ennyire mérgező Hulk vére, hogy pár csepp azonnal kiüt valakit, akkor a huzamosabb jelenléte nem kellene, hogy hasson a körülötte élőkre? Eh, mindegy…