kilencedik.hu / Cikkek / KomiXérum #8

KomiXérum #8

2009. május 20. | |  
Megoszts

Secret Six #9

Történet: Gail Simone
Rajz: Nicola Scott
(DC Comics)

Az Egyesült Államok jelenleg legjobb kommersz képregényes sorozata történetesen a DC kiadó égisze alatt jelenik meg, így az ördögien mulatságos cím alkotói sem hagyhatták ki a lehetőséget, hogy beszálljanak az adott univerzum egyik legismertebb karaktere, Batman eltűnése keltette műbalhéba – csak mert megtehetik. Kedvenc gonosztevőink persze nem hazudtolták meg magukat, és pontosan annyit tettek hozzá a „Harc a köpenyért” ciklushoz, amennyi tőlük, C-kategóriás, esetlen és szerencsétlen gazemberektől tellett. A képregény ráadásul a csapatnak a felét szerepelteti, méghozzá Catman, Bane és Ragdoll egy gothami estéjét követhetjük nyomon, amint a maguk módján tisztelegnek a Sötét Lovag előtt egy gyermekrabló banda hatástalanításával, hogy végül belefussanak Éjszárnyba, aki rövid beugró szerepével is csak azt igyekszik érzékeltetni, hogy a várost már a sajátjának tekinti, és nem rest ezt közölni bárkivel.
A képregény gerincét Catman és Bane párbeszédei képezik, akik egymás analizálgatásán túl Gotham köpenyes igazságosztójáról is megosztják meglátásaikat és elméleteiket, bár kevésbé a nosztalgia, mint inkább az aktuális helyzet elemezgetése van terítéken: vajon alkalmas lenne-e bármelyikük pótolni a pótolhatatlant és betölteni a Batman eltűnésekor keletkezett űrt. Ragdoll eközben szokás szerint jól eltalált poénokkal támogatja meg a nagyközönség szórakoztatására szánt sorozatot. Hajlékony barátunk perverz, mint rendesen, ám ezúttal Robin-t imitáló alakítása viszi el a pálmát. Simone nem bírta megállni, hogy ne helyezzen el néhány megmosolyogni való utalást, a klasszikus és (a tengeren túl) kultikus 60-as évek Batman tv-sorozatára néhány beszólással és a sokat idézett házfalon való mászás jelenetének megidézésével.
A meglehetősen súlytalan, szigorúan csak a móka kedvéért elkészült epizód végébe a kifejezetten ellenszenvesre írt jófiú, Éjszárny rondít bele, akit bár a denevér-család régi tagjaként szeretünk és tisztelünk, a Secret Six lapjain annyira nem odavalónak hat, mint ha a Népszínház utcai Potyka sörözőbe libbenne be Superman egy kocsmai veszekedést elrendezni. Irritáló, nagyképű fazont kreált Dickből az írónő, aminek az az érdekessége, hogy ezek a tulajdonságok nem karakteridegenek, így remek érzékkel rátapintva az adekvát stílusra sikerült kidomborítani ezeket a jellemvonásokat, így nem csak egy Éjszárny-ruhás seggfejet látunk az adott oldalon, hanem magát Dick Graysont, aki épp rossz passzban van, így meglehetősen idiótán viselkedik, és rosszul kezeli a helyzetet.
A Nicola Scott által ábrázolt figurák továbbra is csak úgy le akarnak ugrani a képregény lapjairól; élethű mimika és gesztusrendszer segítségével teszi emberközelivé a karaktereket, míg ötletes panelbeállításaival ezeket a kisstílű, zárt térben játszódó, néhány pofonnal lezajló „akciókat” is látványossá varázsolja. Vagyis a Simone-Scott páros továbbra is a legharmonikusabban együtt dolgozó páros az amerikai képregény-bizniszben. A Secret Six legújabb számának olvasásakor legalább is ezt érezhetjük.
Tungsram

Star Wars: The Clone Wars #6

Történet: Henry Gilroy
Rajz: Scott Hepburn
(Dark Horse Comics)

Szeptemberben, az első Havi Dark Horse hasábjain írtam a Clone Wars kezdeteiről, és most itt az utolsó rész is. Könnycseppet maximum örömömben morzsolgatok: végre vége! Ha olvastátok a havi DH-t és a KomiXérumot, jól tudjátok, hogy ez az a sorozat, ami mindig megbízhatóan alacsony színvonalú volt. Időközben véget ért a Vector, újraindult a Dark Times, de a Clone Wars rendületlenül rótta a Galaxist, akár egy meghibásodott szemétszállító űrhajó.
Illő hát, hogy az utolsó rész is rossz legyen, és ez tulajdonképpen össze is jön, annak ellenére, hogy Gilroy az utóbbi két részben határozottan javuló tendenciát mutatott. Ez csupán annyiban merül ki, hogy felismerte: Anakin padawanja, Ahsoka valódi olvasórettentő karakter, annyira irritáló. Őt egyre kevesebbet szerepeltette, miközben többet mert bízni a SW világára: csak behozta a korábbi figurákat (mint például Asajj Ventresst vagy most Grievoust), akik már jelenlétükkel elviselhetőbbé tették az összhatást. Ráadásul ezúttal változatosabb is lett a képregény: van űrcsata, rabszolga-szöktetési kísérlet, akcióznak a jedik meg a klónok, Yoda fordított szórendű mondatait is öröm látni. De mégsem sikerül valóban JÓ képregényt összehoznia az alkotóknak. Erről egyfelől Scott Hepburn tehet, aki pont a végére csapja össze a rajzokat (nyilván sietnie kellett a leadással): figurái elnagyoltak, az animációs sorozat csúnyácska dizájnján túl is otrombának mondhatók – kár értük. De a főkolompos továbbra is az író. Ezúttal a legidegesítőbb húzása, hogy egészen véletlenül beletenyerel egy izgalmas témába: Obi-Wan is megtapasztalja, milyen rabszolgának lenni, és valóban érteni kezdi Anakin forrófejűségét, elvakultságát és ambícióit. Ezt a tényleg érdekesnek mondható szituációt azonban épphogy csak felcsillantja Gilroy, máris elkeni valami összeborulós közhellyel. Így végül marad a már régen levont konzekvencia, miszerint a Clone Wars gyenge sorozat, és hiába indul júliusban új mini ezen a címen, annak bemutatásában már ne számítsatok rám. Így is megcselekedtem, amit megkövetelt a Galaxis.
Czben

Wolverine #73

Történet: Jason Aaron és Daniel Way
Rajz: Adam Kubert és Tommy Lee Edwards
(Marvel Comics)

Faramuci helyzet állt elő a Marvel háza táján: a nyugdíjazott Rozsomák (jelen állás szerint) nyolcrészes kalandjának egy disztopikus jövőben, vagyis az Old Man Logannek két része hátravan, azonban még a befejezés előtt új történetek indulnak, rögtön kettő, ráadásul különböző alkotóktól. És hogy teljes legyen a káosz: a 71. szám után egy huszáros vágással (SNIKT!) a 73. jelent meg a múlt héten. Végül is, miért ne?
Ha már várnunk kell a Millar-McNiven páros csaknem egy éve húzódó történetének folytatására, egyértelműen Jason Aaron az a személy, aki elviselhetővé teheti ezt a várakozást. A Scalpeddel iszonyatosan menővé vált író már túl van néhány egészen jól sikerült Rozsomák-füzeten, de igazán még nem tette le a névjegyét. Most viszont nagyon magas labdát csap le, a 616-os világban tudtommal elsőként: mégpedig arra vonatkozóan, hogy Logan egyszerűen mindenhol ott van. Mindegy, hogy az Angyalok tagjaként faragja Norman Osborn fogdmegjeit, a három különböző X-csapat valamelyikében aprítja föl az ellent, vagy éppen Pókemberrel közösen puhítja kórházkészre a Hidra katonáit: neki mindig van dolga, pláne, ha közben mozifilmet csinálnak belőle, mert akkor aztán minden percre akad elfoglaltsága. És pontosan ezt pellengérezi ki Aaron. Rozsomák nagyszerű ritmusú, Adam Kubert által remekül elkapott képekben küzdi át magát pár szokványos napján, a derék olvasó meg nem győz vigyorogni közben. A remek (ön)ironikus pillanatok mellett azonban észrevehető, hogy Aaron a fásultságra, a hosszú harcokban való (Rozsinál nem ritkán szó szerint értelmezhető) szétforgácsolódásra helyezi a hangsúlyt új történetében.
Sajnos azonban nem állhatunk itt meg: a nettó tehetségtelen Daniel Way is képviselteti magát az aktuális számban, szintén egy új sztori nyitódarabjával (jaj). A kezdés még nem olyan rossz, bár láttuk már vagy milliószor: Logan motorral szeli át Amerikát, segítséget nyújt egy régi cimborájának, aztán persze belekeveredik egy bandaháborúval összekötött családi perpatvarba. Hát legyen, a Marvel 1985-tel nemrégiben végző Tommy Lee Edwards rajzai még élvezhetővé is teszik az egykaptafa felvezetést. Way azonban rögeszmésen keveri bele ebbe a történetébe is saját agyszüleményét: Rozsomák fiának szerepét. Noha Daken itt nem bukkan fel (hál’istennek), Logan tetteinek mozgatórugójává a vele való elhibázott (naná, mivel sosemvolt) kapcsolata válik. Ez már így is elég erőltetett, de Way még azt sem bízza az olvasójára, hogy ezt a könnyedén megfejthető párhuzamot felfedezze: kínosan a szájunkba rágja az egészet. A 73. szám végeredményben így lehet csak közepes.
Czben

Oldalak: 1 2

Kategóriák: