KomiXérum #43

Bizony, ez itt a KomiXérum legújabb kiadása, amelyben olyan dolgokkal találkozhattok, amikről csak akkor álmodhattok, ha szabályozni tudjátok, hogy mikor miről álmodjatok. Aki mégis megálmodta, hogy ezekről lesz szó, és (nehezítésképpen) hogy ugyanebben a sorrendben (ami egyébként abc-sorrend:)), az jelentkezzen. Aki viszont kíváncsi a képregényekre is, az a továbbiakban találkozhat az ifjú Green Hornettel, egy furcsa, hogy mennyire nem agresszív Rozsomákkal, valamint a Marvel komplett hősrészlegével. Ja meg egy orosz helyszíneken játszódó klafa független sorozattal. Jó olvasást! ;)

Ghost Projekt #1

Történet: Joe Harris
Rajz: Steve Rolston
(ONI Press)

[toc]Mindig elkap valami bizsergető érzés, amikor független kiadók jelentkeznek egy ígéretes új minisorozattal. Az ONI Press azért már elég régóta a pályán van, adtak is nem egy remekművet a világnak, most viszont egy olyan témájú képregénnyel rukkoltak elő, ami garantáltan nem hagy hidegen senkit sem.
A Ghost Projekt ugyanis egy olyan misztikus kalandtörténet, amiben a fő gondot egy szupertitkos, a hidegháborúból visszamaradt szovjet szuperfegyver okozza. A titokzatos helyszínt feltárni igyekvő amerikai katonákat gyorsan ki is száműzik a tetthelyről az orosz hatóságok, hogy ők maguk eredhessenek a kórházszerűségben folyt vegyi kísérletek eredményeinek nyomába. (Igen, a kísérlet anno annyira titkos volt, hogy még az oroszok jó része sem tud róla.)
A Dosvidanya fedőnevű projekt után csak egy kihalt, kísérteties kórház maradt hátra, amit természetesen néhányan felfedeztek maguknak az idők során. Egy ilyen behatolással indul egyébként az egész, két orosz keresgél, gyűjtöget, és hagyja magát sodortatni az elképesztően jól megrajzolt díszletek között, hogy aztán egy (figyelem, szokványos fordulat) röpke fertőződéssel kelljen számolniuk. Hiába, a vegyi kísérletek már csak ilyenek, főleg az oroszoknál, szivárog itt-ott ez meg az: teljesen normális.
A Ghost Projekt egyébként küllemre is izgalmas. Rajzfilmesen egyszerű alakok sétálgatnak szintúgy egyszerű vonalakkal megrajzolt hátterek előtt, a panelek pedig főleg az elején nagyon jól kidolgozottak. A színek egyáltalán nem tolakodóak, kiegészítik a ceruzarajzot, a rajzfilmektől megszokott módon hajszálpontosan illeszkedve a vonalakhoz.
A történet nyitányának elmesélése sem lett a legegyszerűbb, bár itt a mesteri fogások kimerülnek az idősíkok váltogatásába. A párbeszédek jól eltaláltak, a viszonylag nagy panelek miatti infóhiányt itt-ott sok szöveggel támasztják meg.
Furcsa lenne egyébként most arról áradozni, hogy mennyire korszakalkotó képregénnyel van dolgunk, ugyanis a lehető legordítóbb klisékből van összeválogatva az egész, ám az írásért felelős Joe Harris jó stílusérzékkel és mértéktartással lavírozik a késélen. Az összes fordulat kiszámítható, sőt a cím alapján az egyelőre még kibontatlan szál is megelőlegeződik (a szám végi cliffhangerről már ne is beszéljünk), ám maga a téma, a küllem és a megvalósítás bőven eladja az egészet.
Mondhatni egy újabb remek újrahasznosítással van dolgunk. A folytatás egyértelműen várós!
Fdave

Green Hornet: Year One #1

Történet: Matt Wagner
Rajz: Aaron Campbell
(Dynamite)

Idén elszabadul a pokol, már ami a Green Hornet frencsájz háza táját illeti. Érkezik ugye a mozifilm, ami a készítők és szereplők neve alapján jó mókának ígérkezik, de özönlenek a karaktert felvezető dolgok is. Kevin Smith frappánsan induló Green Hornet sorozatát überelve hozta ki a Dynamite a Green Hornet fiatalságával foglalkozó Year One sorozatot.
Azt nem tudom, hogy a Year One felirat hány plusz embert vonz az amúgy is kellemes borítójú képregény olvasótáborába, de kétségtelen, hogy a nagynevű hősök első szárnypróbálgatásai továbbra is nagy sikernek örvendenek. Ennek megfelelően Britt gyermekkorától kezdve egészen első nagyobb akciójáig történik a felvezetés, amit a nagyszerű Matt Wagner prezentál nekünk. Kevin Smith sorozatához képest ez a Year One sokkal lassabb sodrású, de legalább annyira érdekes.
Britt éppen apja árnyékában sínylődik, az öreg édes fiát is az újságírói (lapkiadói) pályára szánja, de neki más tervei vannak. Eközben valahol Japánban egy Kato nevű, szigorú neveltetésben („az, aki szolgál…”) részesült fiatal kel ugyanúgy útra, hogy a közeljövőben keresztezzék egymás útját. Az idősíkok keverésével mutatja be Wagner a hős születését, ami korántsem annyira drasztikus, mint azt egy mezei érdeklődő elsőre gondolná, de ugyanúgy Kato, hősünk későbbi sofőrje sem valami egetrengető tragédia után szegődik a bűn nyomába – legalábbis egyenlőre. Itt ugyanis nem ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy alibiként szolgáljon egy nagyon laza és elképesztően divatos szuperhős bemutatásához. A legelső verekedés is eléggé jólfésült, semmi piszkos megnyilvánulás, vagy erőszakorgia, egyszerűen minden patentul folyik, pont, ahogy előre megtervezték.
A képregény gyengéje viszont sajnos pont ebből fakad: nincs igazi tetőpont, nincs Britt gyermekkorában olyan jól megfogható momentum, ami popkultúrális utalások tárgya, ne adj isten egy pszichológiai elemzés alapja lehetne. Matt Wagner is csak pakolgatja egymás után a történetelemeket, az újságírás és a bűnüldözés meddő viszonyáról folytat érdekfeszítő, csak igazából szürke eszmecseréket, Kato eredete pedig egyszerűbb nem is lehetne. Félreértés ne essék, az igazi gond az, hogy ha nincsenek tetőpontok, akkor a mesélés is egyszerű lesz, és ez igencsak képes lelohasztani az olvasási kedvet.
Mindezek ellenére a Year One legalább olyan jó mókának ígérkezik, mint a már megkezdett Green Hornet sorozat, ugyanis Matt Wagner letudta a kötelezőt az első számban, mostantól jöhetnek a kalandok, és elmélyítheti esetlegesen azokat a dolgokat, amik közre játszottak Green Hornet létrejöttében.
A rajzokért felelős Aaron Campbell szimpatikus vonásai, a főszereplők menő jelmeze messze túlnő azon, hogy a történetben csak kevés eredetit és kézzel foghatót kapunk. Az egészoldalas képért pedig örökre hálás leszek ennek a srácnak.
Fdave

Oldalak: 1 2