KomiXérum #27

Kedves Olvasóink, az e heti adag Superman eredetét, Pókember csajozási trükkjeit, Conan beilleszkedési problémáit, Póknő bánatát, és egy kis Underground barlangászást tartalmaz, csupa sztár író és rajzoló tolmácsolásában. Igazán illusztris társaság gyűlt össze, itt van mindenki Johnstól és Kellytől Bendisen át egészen Kubert-ig vagy Lieberig! Bár kicsit késve érkezett, de ezt a remek Komixérumot vétek lenne kihagyni!

Amazing Spider-Man #606

Történet: Joe Kelly
Rajz: Mike McKone
(Marvel Comics)

[toc]Peter Parker csajozik! De most tényleg, méghozzá olyannyira, hogy az egész szám kizárólag ekörül forog, és nem is akárki kerül a hálószövő célkeresztjébe. Igen, jól látjátok a borítón, az elbűvölően szexi Fekete Macskáról van szó, a Marvel egyik legdögösebb női karakteréről, akihez ráadásul minket, magyar olvasókat különösen gyengéd szálak fűznek, hisz a hazai képregénykiadás „hőskorában” nem egy történetet olvashattunk vele (többek közt azokat is, amikre ebben a számban újra és újra utalnak a főszereplők). Isten áldjon, Joe Kelly, annak ellenére is, hogy legutóbbi, American Son című pókis sztoriddal jókora csalódást okoztál – minden meg van bocsátva! De persze nem csak szimplán azért, mert „Macs” visszatért, hanem azért, mert egy frenetikusan jó füzetben tért vissza. Az Amazing Spider-Man 606. száma olyan, amilyennek egy Pókembernek lennie kell: telis-tele van vicces beszólásokkal, dinamikus (noha nem valami nagyszabású) akciókkal, remek komikus szituációkkal, pörgő dialógusokkal, a főhős pedig szeretnivalóan gyarló. Utoljára akkor szórakoztam ilyen jól a hálószövő egyik történetén, amikor Zeb Wells összehozta őt a Megtorlóval az 577. részben.
A madame webes sztorit (ld. még: Amazing Spider-Man 600) felvezető első oldallal most ne foglalkozzunk, mert marhára nincs sem jelentősége, sem értelme, hogy itt van (a füzet legvégén egyébként sokkal jobb helye lenne). Utána viszont Petert mindjárt három nő hálójában találjuk: a tűzről pattant lakótárs, Michele, a bájosan maró humorú kolléga, Norah, és persze maga a vörös szépség, MJ vágja rá az ajtót hősünkre, akit mindig öröm a körülmények szülte szimpatikus lúzer szerepében látni. Három ilyen dámára pedig csak egyvalaki tud rálicitálni: a Fekete Macska. Hősünk rablás közben éri a dögös hölgyet, de Kelly szerencsére nem vacakol azzal, hogy erőltetett bunyóba hajszolja őket, mielőtt előhúzza a kalapból a flörtölést és a csókolózást. Ami még jobb, hogy közben nem hagy ki egyetlen poént sem (a Póki által cibált zsebtolvaj szenzációsan jó komikus mellékzöngének bizonyul), minden oldalra jut valami frappáns beszólás, ami legalábbis széles vigyort csal ki az olvasóból, jobb esetben pedig harsány röhögést. És csak hogy teljes legyen a kép, Mike McKone a legjobb formáját hozza: kedves, bájos, leheletnyit rajzfilmes arcai tökéletesen illenek ehhez a klasszikus jellegű, vicces Pókemberhez, ahogy lendületes akciói és kreatív panelelrendezései is. Kellett jó másfél év, hogy a pókgárda ténylegesen képes legyen valamiféle kreatív hasznot húzni a One More Day (kiköp) által lehetővé tett „szingli Peter” koncepcióból, és azt ugyan akkor sem fogom mondani, hogy megérte, ha savitatással fenyegetnek, de most már legalább van valami igazán szórakoztató következménye.
Olórin

Conan the Cimmerian #14

Történet: Tim Truman
Rajz: Joe Kubert és Tim Truman
(Dark Horse Comics)

Múlt hónapban vége lett ugye a Cimmerian második sztorijának, a Fekete Kolosszusnak, ami hasonlóan pazarul sikerült, mint a nyitó Cimmeria. A következő nagyobb lélegzetvételű történet, a novemberben induló Free Companions előtt viszont még itt van nekünk két átvezető one-shot. Az első különlegességét a rajzolók személye adja: kisebb részben a veterán Joe Kubert papa, nagyobb részt pedig maga az író, a sokoldalú Tim Truman csillantja meg rajzolói készségeit.
Mindkét vendégművész kap egy-egy cselekményszálat. Kubert oldalain Conan beilleszkedési problémáit látjuk a khorajai udvari életbe. Miután megnyerte a Natohk elleni ütközetet, az egész palota a lábai előtt hever, legkivált a szépséges Yasmela hercegnő, a Barbárnak viszont elege van a semmirekellő talpnyalókból és a számító udvaroncokból. Inkább fogja magát, és levadássza a vadaspark legszebb szarvasát, aztán besétál a szalonba, vállán a tetemmel. Így kell ezt. Érezhető, hogy Conan majdnem megfullad ebben a számára teljesen idegen közegben, ahová nem köti más, mint Yasmela. A kérdés az, mennyire komolyak a címszereplő érzelmei a hercegnő iránt. Truman itt vezet át minket a másik cselekményszálra: nem engedi elfeledtetni az olvasóval, hogy Conan egyetlen igazi szerelme, Caollan halott – abban a kimmériai faluban van eltemetve, ahol Conannel együtt felnevelkedett. Ez a másik helyszínünk, ahol a bonyodalmat egy skrae szörnyeteg okozza (ezzel az ocsmány fajtával szintén a Cimmeria részeiben gyűlt meg Conanék baja). A skrae érzi azoknak a szagát, akik annyi fajtájabelit pusztítottak el – és most elindul, hogy széttépje a bűnösöket. Feldúlja Caollan sírját, és a faluban is kisebb mészárlást rendez. Végül Conan anyja, Fialla állítja meg a bestiát, akit – a kimmériai nők többségéhez hasonlóan – nem kell félteni a harcban.
Mindössze ennyit történik a füzetben, ami csak arra szolgál, hogy ne feledkezzünk meg se Conan khorajai tartózkodásáról, se az „otthoniakról”. Kubert oldschool rajzait jó látni, noha egyértelmű, hogy Tomás Giorello nyersebb képei sokkal jobban illenek a sorozathoz. Kubert vonalai finomabbak, a színek is halványabbak lettek – kuriózumnak jó, de örülök, hogy Giorello marad a posztján. Trumanről pedig megállapíthatjuk, hogy írónak azért jobb, mint rajzolónak, ennek ellenére munkája megállja a helyét. A 14. rész közel sem éri el a két nagyobb sztori színvonalát, de átvezetésnek elmegy – csak még jobban felcsigáz a Free Companions kezdetéig.
Czben

Oldalak: 1 2