Kilenc mondat: EpicLine 3

Első: Meg lettem kérve, udvariasan fel lettem szólítva, hogy szedjem már össze magam, és kilenc mondat erejéig koncentráljak arra, ami a dolgom, azaz emlékezzem meg az EpicLine 3-ról még a negyedik szám érkezése előtt.

Második: nos, az EpicLine 3 az a száma a magazinnak, ami a lehető legjobban fel lett hájpolva (júúúj Gor-átdolgozás, júúúúj tizenketteskarika,) és ami a kelleténél sajnos kevésbé lett átgondolva, mint magazin, mint két történet egysége.

Harmadik: A két történet (A Fekete holló és a Gor láncai) nem kapnak egyenlő teret és súlyt, így a magazin mint egység sérül; valamint A Fekete holló az EpicLine már korábban felvillantott brandje, melynek folytatását a magazinolvasók már vártak, ezért a mostaninál nagyobb súly illetné meg (míg a Gor láncait a magyar – felnőtt – képregényvilág egy rétege várta a ‘ráismerés’ vagy a ‘csalatkozás’ érzelmeitől fűtve.)

Negyedik: Ők mondjuk örülhetnek, hiszen megkapták a magukét: a Gor nagyon szép lett.

Ötödik: A magazin egységének szempontjánál maradva meg kell említenünk, hogy mindkét történet alkalmazza ugyanazt a narrációs technikát, vagyis hogy kép és szöveg különválasztása által a szerkezet az olvasóban feszültséget generál, de a egy ponton mindez  feloldódik, amikor a képek és a szöveg találkoznak, és akkor mindent hirtelen megértünk, és ennek nagyon meg is örülünk.

Hatodik: Ez az ismétlődő technika (a Holló teljes egészében erre épít, a Gor ezzel nyit) egyfajta monotonitást ad a lapnak, ugyanakkor mégis szükség van rá, mert a képregényekkel ismerkedő gyerekek és fiatalok, akik számára az Epicline (elméletben) készül, megtanulják értelmezni ezt a fogást egy viszonylag egyszerűbb történeten, a Hollón, (amely ezáltal mégsem lesz olyan egyszerű,) hogy aztán a Gor láncaihoz érve már mesterei legyenek a kép-szöveg szétválasztásából adódó feszültség kezelésének.

Hetedik: Ám ez sem segít, sajnos, mert a Gor láncai így is roppant zavaros: hatalmas ugrások szakítják meg a történetvezetést, ám a hősök mégis túl sokat beszélnek, no és gyakran a képek is inkább gátolják az értelmezést.

Nyolcadik: A nyitókép például egyből félrevisz, de rendesen, hiszen itt Anu lányként van ábrázolva, és eme részlet fölött nincs olyan tizenéves kiskamasz, aki elsiklana (én már nem vagyok tizenéves kiskamasz, legfeljebb egy lassú felfogású huszonéves, de nekem álmatlan éjszakákat okozott a dolog.)

Kilencedik: Őszintén remélem, hogy egyetlen kiskamasznak sincs jobb dolga, mint Anu nemváltoztatásain töprengeni, hogy megtalálja őket a lap, és megtalálják ők a lapot, és hogy olyan szépen megtervezett oldalakon tanulhatnak képregényt olvasni, mint a Holló és a Gor.

Szép Eszter