Kezdetben vala a képregény #1: Így kezdte László Márk és Lanczinger Mátyás (18BNKF)

A 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivállal együttműködve a Kilencedik.hu is felületet ad az eseményhez kapcsolódó írásoknak, interjúknak. A Fesztiválhoz kapcsolódó Frissen a nyomdába pályázatot népszerűsítve Szép Eszter beszélgetett két elismert képregényessel pályájuk kezdetéről.

Megeheti a fénymásoló a papírt, elcsúszhatnak a színek a risón, elfogyhat a kapocs a tűzőgépből: egy eltökélt képregényrajzolót semmi sem állíthat meg! A hazai képregényes és zine-es arcok közül többen is sufnituning módszerekkel készült képregényekkel és rajzaikat tartalmazó, kis példányszámú zine-ekkel kezdték rajzolói vagy grafikusi pályafutásukat.

Cikksorozatunkban az első képregényekről és a kis példányszámos világról kérdezünk képregényalkotókat és zine-eseket. Elsőként László Márkkal, a Kisfiú és a Szellembohóc és a Hellboy rajzolójával, valamint Lanczinger Mátyással, több gyerekkönyv illusztrátorával és animációs tervezővel beszélgetett Szép Eszter, a Magyar Képregény Szövetség ügyvivője.

A beszélgetésből kiderül, hogy milyen sokat változott a képregényes közeg az elmúlt évtizedben, hogy a trágár címadástól nem szabad visszariadni, és hogy mennyire fontos a frissesség és a személyesség. Márk 2006-os, Mátyás 2015-ös emlékekről mesél. Elindulni és kilépni a nyilvánosságra sosem könnyű – kezdő képregényalkotók és rajzolók figyelmébe ajánljuk a 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál Frissen a nyomdába programját, amely a marketingben nyújt segítséget.

Szép Eszter: Mi volt az első képregényes rendezvényen árusított képregényed vagy zine-etek?

László Márk: Ha jól emlékszem, az első saját dolog, amit rendezvényeken árusítottam, a mindenféle fanzinjaim voltak 2006-2007 tájékán. Ezek punkzene tematikájú kiadványok voltak, de ezekben is voltak már képregények, illusztrációk, persze nyilván a legegyszerűbb fénymásolópapírra nyomott, cérnával vagy irodai tűzőgéppel összetákolt kis példányszámú füzetecskékre kell csak gondolni. A Felvidéki Miklóssal közösen gyártott Hónaljáló, illetve Fa*zzin nevű zineket 2007-2008 körül kezdtük el szórni a képregényfesztiválokon, börzéken. Ezek is hasonló sufnituning módon készültek, de ezekben talán már volt (a maguk otromba módján) valami művészibb igényességre való törekvés. Különféle artzineket (pl a „Furadolog”-ra kereszteltet, vagy a tavaly kiadott Batman-témájú „MY PARENTS”-et) azóta is csinálgatok, amikor van rá időm.

Lanczinger Mátyás: Olyan sok zint én magam nem csináltam, két saját zinem van (Sketchwook és Meetthefish), de sok zinben részt vettem (Bestiarium Hungaricum, TMNT, BpZines: Savage, HUsagi), sőt, a korábbi Pinkhell [képregénymagazin] is megfelelhet ennek a kritériumnak, hiszen saját kiadású volt és small press, csak nem a manapság divatos riso vagy egyéb módon volt printelve. A hagyományos műnyomó fényes papíros kiadványok nem sűrűn kedveltek small press körökben, hiszen túl mainstream. Jómagam is a matt papírt kedvelem jobban, jobb a tapintása. A Hellboynak is jobban állna, megőrülök, amikor a sok feketén csillan a fény.

Szép Eszter: És mikor debütáltál?

Lanczinger Mátyás: 2015 volt, ha jól emlékszem az alzheimeres emlékredőimben, a Hungarocomixon betársultam a BpZines asztalához a Star Wars tematikájú Sketchwook-ommal, amit én szerkesztettem és kiváló rajzolókat tudtam hozzá összehalászni. Én a mai napig szeretem, főleg azt, hogy képregények is kerültek bele és szerettem volna még hasonlókat, de se időm, se kedvem, se pénzem nem volt rá. Kipróbáltam, tökjó volt, de nem erőltettem többet. De talán még lesz folytatása.

Szép Eszter: Hogy éreztétek magatokat? Milyen volt a közeg? Milyen visszajelzéseket kaptatok?

László Márk: Amikor először árultam saját zine-jeimet 2006-2007-ben, a képregénybörzéket egy Újpesti általános iskola tesitermében rendezték meg. A kis példányszámú DIY kiadványok ekkor még inkább a periférián léteztek, mint manapság, nem volt túl nagy az érdeklődés irántuk. Jobb esetben a gyártásra fordított pénzt nagyjából visszahozták. De személyes benyomás alapján azt tudom mondani, hogy nagyon jó időszak volt, az akkori képregényes közeg talán kisebb, de hárdkórabb volt a mostaninál. Nagyon sok volt a szemmel láthatóan egyedül vagy a szüleivel élő középkorú férfi, akiknek a képregény meg a popkultúra volt a mindene, és valószínűleg sosem volt barátnőjük. Sosem feledem azt az izzadtságszagot, ami egy ilyen tesitermes esemény alatt be tudta lepni a teret.

Lanczinger Mátyás: Nagyon jó volt, feltöltött. Elfogyott az összes példány, igaz, nem is készült sok, de akkor is jó ezt elmondani. Jó élmény volt. Igaz, megtoldottam az egészet azzal, hogy 3 alternatív borítós verzió is készült, így volt, aki eleve hármat vett belőle. Az asztalunk is tökjó volt [Sebesvári] Somáékkal, nekem csupa jó emlék az a nap, meg az azt megelőző készülődő időszak. Az is tetszett, hogy a mi asztalunk egy önálló szigetként működött, én a legmenőbbnek gondoltam, szerénység nélkül. Végül kb. ebből nőtt ki aztán az Ukmukfukk [Zinefeszt], és hát látjuk, hogy mi lett belőle, azóta is stabilan zakatol.

Szép Eszter: Hogyan készítettétek a képregényeket, zine-eket, printeket? Hogyan adtátok ki?

Lanczinger Mátyás: Nem értettem az indesign-hoz, photoshopban raktam össze a Sketchwook-ot, ez volt az első szerkesztői munkám (azóta se volt sokkal több). Nem volt kiadva, elkészült, aztán elfogyogatott. Készült belőle második nyomás, az már nehezebben ment el, de már elfogyott abból is az összes. A Meetthefish az egyetlen saját rajzos kiadványom, vegyesfelvágott a saját rajzaimból, vázlataimból. Még szeretnék hasonlót is, de nekem ez a zin készítés luxus: amikor havi számlákat kell fizetni, akkor az utolsó gondolatom, hogy szerelemből zint készítsek.

László Márk: Otthon, kézzel-lábbal, vérrel-verítékkel, de főleg számítógéppel szerkesztettem össze, mindig csináltam egy kis fizikális prototípust, hogy tudjam, melyik oldalon mi lesz. A nyomtatást és a sokszorosítást irodákban, nyomdákban dolgozó haverokon keresztül oldottam meg, később pedig a DigitalPress, vagy a Copyguru volt segítségemre ebben.

Szép Eszter: Tapasztalataitok szerint mi változott az évek során?

Lanczinger Mátyás: Dúsabb lett a színtér, divat lett a riso, persze még mindig nem mainstream, de ne is legyen, mert akkor valahol a lényege halna meg. De sajnos pl. az egyik legjobb small press kiadó, a skandináv Peow! meg is szűnt. Nálunk itthon még nincs ekkora feltörés, de kisebb is a piac. Még bármi történhet.

László Márk: Az internetnek, és szerintem főleg az Ukmukfukk csapatnak köszönhetően sokkal többen tudnak a szamizdat/zine-világ létezéséről, szóval nagyobb lett a „műfaj” elérése. Ami szerintem igencsak örvendetes!

Szép Eszter: Mitől lesz jó egy ilyen kis példányszámban készült füzet szerintetek?

László Márk: A személyes íztől, attól, hogy amikor kézbe veszed, tudod, hogy nem egy gyártósorról lepottyantott lelketlen tömegterméket kapsz, hanem valakinek a szívvel-lélekkel összerakott kis perszonális cuccát, amibe beleöntötte saját magát ilyen vagy olyan formában. Én meg személy szerint azokat a dolgokat szeretem legjobban, amik nem veszik túl komolyan magukat, de közben van is bennük beleölt energia, de ez már ízlés kérdése, gondolom.

Lanczinger Mátyás: Attól, hogy ha friss, szellemében és grafikai kivitelezésében is. De úgy, hogy közben megengedő a trash-sel szemben is, pl. a Nem baj, mert leszarom szerintem egy igényes kiadvány, ki van találva a borító, a kötés, de közben a rajzok olyanok, mintha valaki rászart volna a lapokra. De mégis olyan tudatosság és szemtelen humor jön át, ha elkezdem olvasni, amivel meg levesz a lábamról. A szimpla igénytelenség és az ilyen szándékos trash között nagy különbség van, szóval sokszor nem szabad adni a látszatra. De ez egy véglet, a másik véglet meg pl. a momés zinek, jobbnál jobb rajzolókkal, nemzetközi színvonallal. Csak úgy lesek, hogy milyen anyagaik vannak.

Szép Eszter: Kiknek ajánlanátok, hogy így próbálják ki magukat?

Lanczinger Mátyás: Mindenkinek. De tényleg. Még egy Fidesz-szavazó nyugdíjasnak is. Csináljon zint. Legyen boldog :)

László Márk: Bárkinek, aki szeretne megnyilvánulni és örömöt lel abban, hogy ezt papírra nyomtatott formában teszi meg, ami aztán végül tök kevés emberhez jut majd el.

Lanczinger Mátyás: Tartottam néhány képregényes workshopot, többek közt Erdélyben is, most meg pont a METU-n tanítok és mindenhol szeretem népszerűsíteni a zineket. Én zinnek mondom, nem zájnnak, mert szerintem utóbbi szó nem is létezik. Szóval a kis A4-ből hajtogatható zint szoktuk a workshopon csinálni és általában mindenkinek nagyon tetszik. Ez a jó a zinben, hogy BÁRMIRŐL szólhat, nincs se szabály, se tabu, lehet képregény, lehet vers, lehet random illusztrációk sora, vagy vázlatgyűjtemény. Az artzinekkel persze már kezd felfutni az egész egy sokkal komolyabb irányba is, elég csak az ISBN-be ellátogatni, hogy mik vannak, vagy olyan small press kiadók műveit lapozgatni, mint a német Rotopol. De akárhogy is, a fanzinkészítés valahol az alkotói szabadsággal egyenlő számomra.

Szép Eszter: Min dolgoztok most?

Lanczinger Mátyás: Lett állásom, mellette néha szabadúszom és van a METU-s tanítás is. Sűrű. Legutóbb rajzoltam a BpZines Untold Stories 2-be is, úgyhogy a következő Ukmukfukkon én is benne leszek egy riso kiadványban, tökjó. Hogy belevágok-e még saját zinbe, arra van esély, mert vannak terveim, csak még nem tudom, mikor szülöm meg.

László Márk: A „Kisfiú és a Szellembohóc” című képregényem világában játszódó antológián, a „Halott Hasbeszélő meséin”. A címe még nem biztos, hogy pontosan ez lesz, de valami ilyesmi.