Heti Marvel 08/48

Különös hetünk van. Sok egyéb jelzőt is ragaszthatnék még arra a hétre, ahol felbukkan egy egészen olvasható Hulk (!) Jeph Loebtől (!!), és egy kifejezetten szórakoztató Wolverine: Origins (!!!!!) is (Mi jöhet még? Elsárgul az ég, vörössé válik a fű, nem forog tovább a Föld?), de maradjunk csak a különösnél. Különös azért is, mert bár a Secret Invasion még véget sem ért, máris érkeznek az előrengések a Marvel új nagy eseményéhez, a War of Kingshez (nyilván nem akarnak lemaradni a konkurencia mögött, ami szintén egymás mellett viszi a Final Crisis és a New Kryptont) – persze e két eseménynek nagyon is lesz köze egymáshoz, aki nem hiszi, olvassa csak el a Secret Invasion: Inhumans befejező részét. És ha már az űrfrontnál tartunk itt lesz az Abnett-Lanning duó mindkét megbízható sorozata, a Nova és a Guardians of the Galaxy is. Ha pedig leszállunk a Földre, ott vár minket Ed Brubaker az új Daredevillel, Matt Fraction fantasztikus Thor trilógiájának bombasztikus záró darabjával, a Man of Warral, megnézhetjük, hogy rugdossa ki az X-Men a skrullokat San Fransiscóból, a Wolverine: First Classben felidézhetjük, milyen is volt, amikor Loganben folyton háborúban állt egymással a vadállat és a szamuráj, és már megint kapunk egy kiváló X-Force képregényt is. Kell ennél több?

Daredevil 113: Lady Bullseye, vagyis a női Célpont története folytatódik. És nem, még mindig nem tudunk meg semmi érdemlegeset erről a karakterről, fogalmunk sincs, hogy miért teszi, amit tesz, hogy milyen motivációk vezérlik. Viszont ha ettől (továbbra is) eltekintünk, akkor ez (továbbra is) egy remek kis sztori, olyan, amilyet Ed Brubakertől ezen a címen el is várunk. Az előző rész végén felbukkant a titokzatos Izo mester, aki tudja, ki Fenegyerek, a jelek szerint több száz éves, van történelme a Kézzel is, és feltett szándéka, hogy eltakarítsa őket a Föld színéről. Megérkezik Iron Fist is, és hőseink lassan összerakják a képet, vagyis hogy az Elektra-skrull lelepleződése után a Kéz új utakon jár, és valamilyen oknál fogva bizonyos szuperhősöket igyekszik likvidálni – Fenegyereket viszont nem, ő Lady Bullseye saját hevességének hála keveredik bele a dologba. Brubaker láthatóan rendületlenül jár azon az úton, amire még elődje, Brian Michael Bendis lépett. Nem a karakter szuperhős, hanem személyes, emberi oldalát emeli ki, és minden támadás is, ami éri, erről az oldalról érkezik. Barátai, ismerősei, családtagjai vannak veszélyben (a Mr. Fear sztori után ismét Milla kerül a célkeresztbe), és a Fenegyerek titkos identitását leleplezett újsághír következményei sem múltak még el: amikor Lady Bullseye gyilkosság gyanújába keveri a Pokol Konyhájának védelmezőjét, a nyomozók Murdock ajtaján kopogtatnak. És akkor még nem is beszéltünk a merész húzással feleségcsalóvá tett főhős és Dakoda közti, továbbra is a levegőben lógó kapcsolatról, ami az egész képregény legérdekesebb és legjobban kijátszott aspektusa. A fő kérdés persze az, hogy mi a Kéz terve pontosan, és hogy jön a képbe a női Célpont – és ha minden igaz, ebből egy hosszabb történetszál lesz, hisz az előzetesek szerint folytatódik majd a Vezér visszatéréséről szóló, februárban kezdődő sztoriban is. A rajzokat Michael Lark és Stefano Gaudiano követte el, és mostanra már épp eleget bizonyítottak ahhoz, hogy ne kelljen külön dicsérnem őket minden egyes képregényük végén – elég annyi, hogy ez a rész is fantasztikusan néz ki.

Guardians of the Galaxy 7: Még csak hét rész jelent meg az Abnett-Lanning duó legújabb sorozatából, de a címben szereplő csapat máris feloszlott, miután kiderült, hogy vezetőjük kérésére Mantis telepatikusan „győzte meg” őket a csatlakozásról. Úgyhogy az egy főszál helyett most több szálon követjük hőseinket, miután mindenki megy a maga feje után. Drax Kvázár segítségével keresi az Annihilation esemény előtt társául szegődött tinédzserlányt, Cammit, de egészen másvalakinek a nyomára bukkan rá. Star-Lord valahogy a Negatív Zónába kerül, ahol valószínűleg kellemetlen következményekkel járó találkozásban van része az új királlyal, Blastaarral. Gamorra és Warlock a Universal Church of Truth tagjait püfölik galaxisszerte, de utóbbi valójában vezetője akar lenni a vallásnak. És hogy mi lett akkor a galaxis védelmezőiből? Az eredeti csapatból maradt Rocket Raccoon, aki toborzott néhány régi-új tagot (a kissé már megnőtt Groot, a korábban csak háttérmunkát végzett Mantis, Bug és a rejtélyes Major Victory), és élükre állva folytatja az univerzum megtisztítását. Vagyis Rocket Raccoon, mint vezető! Ó, igen, Abnették tényleg tudják, mitől döglik a légy, elvégre ki nem szeretné látni az év talán legjobb „új” karakterét egy ilyen pozícióban? Szóval mindjárt négy szálon indul a sztori, ami egyenesen a Marvel következő nagy eseményébe, a jövőre induló War of Kingsbe vezet, amiben Küklopsz és Plazma testvére, Vulkán, Blastaar és Black Bolt csapnak majd össze (többek között). A képregény pedig továbbra is a megszokott színvonalon mozog: látványos, lendületes, dögös, ötletes, és nem utolsósorban, még vicces is tud lenni. Kíváncsi vagyok egyébként, hogy az új csapatfelállás meddig marad érvényben – valószínűleg nem sokáig, de remélem, Abnették azért hagyják futni pár hónapig, hogy kiaknázzák a benne rejlő lehetőségeket. Paul Pellettier rajzai is korrektek, igaz, nem egy csoda, amit művel, de egy-két kép (pl. a szörnyeteg felbukkanása a füzet végén) kifejezetten jól sikerült.

Hulk 8: Hoppá, hét katasztrofálisan rossz rész után megérkezett Jeph Loeb első olvasható Hulkja. Nem, ez nem azt jelenti, hogy jó lenne, dehogy, attól még mindig sikerül elég távol tartania magát, de ahogy mondtam, ezt már el lehet olvasni anélkül, hogy az ember késztetést érezne rá, hogy a falba (asztallapba, monitorba, földbe) verje a fejét. Az előző szám óta ugyebár két történet fut egymással párhuzamosan, 11-11 oldalon. Az elsőben Banner épp Las Vegasban volt, amikor megjelent először pár Wendigo, aztán Moon Knight, aztán még a Sentry és Ms. Marvel is, és aztán még egy rakás Wendigo. Át is változott Mr. Fixitté, bár, hogy miért, azt a fene se tudja, és hasonlóan rejtély, hogy Fixitből most miért változik át a normál zöld Hulkká – de az értelem keresésével már az első egy-két rész után felhagytam, úgyhogy ugorjunk. Természetesen ez a sztori is 99%-ban bunyóból áll, de most Jeph Loeb képes szolgálni egy-két egészen szórakoztató pillanattal is (talán jutalmul azoknak, akik még az eddigi vackok után is olvassák a sorozatot), az például kifejezetten jól sikerült, amelyben Ms. Marvel olyan igazán ms. marvelesen bemos egyet Fixitnek, és közben véletlenül romba dönt egy fél kaszinót (mindehhez tökéletesen illenek Art Adams szimpatikusan komikus vonásai). Mindenesetre a cliffhanger további nagy bunyókat és zéró értelmet helyez kiáltásba, úgyhogy a cím nem létező rajongói megnyugodhatnak, hisz minden marad a régiben. A második sztoriban a Lady Liberators áll a középpontban, aminek vezetője, She-Hulk, érett és felnőtt nőhöz méltóan gyerekes bosszúval lohol az őt korábban elpáholt Red Hulk után (nem visz rá a lélek, hogy a Rulk szót használjam…). Ez is bunyó, ennek sincs semmi értelme, és ennek a cliffhangere is csak még több bunyót és még kevesebb értelmet ígér, de hát ez már csak így van – azért mint mondtam, viszonylag olvasható, és nagyjából Frank Cho rajzai is rendben vannak, bár kicsit túlzásba esik a női szereplők izomhegyeivel. Láthatatlan Nő például borzalmasan fest az utolsó képen (szegényre mostanság rájár a rúd, Bryan Hitch is folyton rusnyának rajzolja a Fantasztikus Négyesben).

Oldalak: 1 2 3