Heti Marvel 08/28

Kalandozzunk az űrben, mentsük meg a galaxist, meneküljünk el egy bolygóról, amit Galactus éppen felemészt, és grandiózus képeken nézzük végig egész városok, sőt, egész planéták pusztulását! Ez a hét a Dan Abnett-Andy Lanning duóé, merthogy a pokolian szórakoztató Nova és Guardians of the Galaxy most már tényleg a kiadó legélvezetesebb sorozatai közé tartozik. Aki nem hiszi, járjon utána! De addig is nem árt, ha elolvassa a Secret Invasion negyedik részét, mert Brian Michael Bendis nagy crossover eseménye ezzel elérte eddigi csúcspontját. Emellett kapunk egy kis ízelítőt Jeph Loeb „szín” sorozatának új darabjáról (Captain America: White), Chris Claremont folytatja a Genextet, Matt Fraction új Vasember sorozatát, és végül és abszolút utolsósorban van még egy Küklopsz imposztorunk a Young X-Menben, és egy női Kravenünk a Pókemberben. Mindez csak egy kattintásnyira…

Amazing Spider-Man 565: O-ó, egy Mark Guggenheim sztori. „Kraven első vadászata”. A cím minden idők egyik legtöbbet dicsért Pókember-történetére hajaz, ezután pedig alaposan felköthetnék a gatyájukat a legmegbízhatóbb írók is. De Guggemheim még csak nem is tartozik közéjük, és ez bizony látszik a végeredményen. A cselekmény, aminek során az új, női Kraven megpróbálja eltenni láb alól a hálószövőt, kicsit Frank Miller Born Againjének első felvonására hajaz: bemutatja, hogy az ellenség hogyan igyekszik lépésről lépésre tönkretenni a főhős életét, kezdve a munkájával és barátaival. Kicsit elsietett és súlytalan az egész, ráadásul a keretes szerkezettel alaposan kiemelt csattanó igen mély sebből vérzik. Kraven narrációja végig azt az érzést kelti az olvasóban, hogy tudja, kicsoda valójában Pókember, de a fordulatot látva egyértelmű, hogy Guggenheim félrevezetett minket – csakhogy nem ravaszsággal, hanem csalással. És azt sem tudjuk meg, hogy az egyelőre teljesen kidolgozatlan és unalmas gonosz mi alapján döntötte el, hogy az álarc alatt Peter, vagy lakótársa, Vin Gonzales rendőr bújik meg. És akkor még ott vannak az írótól megszokott, rendkívül gyenge színvonalú beszólások, és a borzasztóan erőltetett, visszafelé elsülő képregényes kikacsintások (Peter egy képegényboltban dolgozik, és persze szóba kerülnek a Marvel-füzetek). Az elmúlt pár rész valamelyest előrelépésnek tűnt, de ez most megint egy csúnya visszaesés. Legalábbis egyelőre.

Captain America: White 0: Amerika Kapitány több mint egy éve halott, ehhez képest mintha több füzetben szerepelne mostanában, mint akkor, amikor még élt. Jeph Loeb jóóóó régóta tartozik már nekünk egy színvonalas képregénnyel, a White-nak pedig minden esélye megvan rá, hogy azzá váljon. Az ütőképes Loeb-Sale duó „szín” sorozatában eddig három szuperhős nagyjából kontinuitásnak megfelelő, karakter- és érzelmi központú történetét ismerhettük meg (Spider-Man: Blue, Daredevil: Yellow, Hulk: Gray), a White pedig Amerika Kapitányt veszi majd górcső alá – pontosabban az ő, és társa, a tinédzser Bucky kapcsolatát a második világháború alatt. Ez a szám egy hatrészes minisorozat nulladik, felvezető része, vagyis inkább még csak afféle ízelítő az igazi móka előtt. Szerencsére ezt el is ismerik a készítők, mert másra ez a szám nem is volna jó. Egyszerűen elmeséli Bucky és Steve találkozásának történetét, minden különösebb újítás és kreativitás nélkül. Egyáltalán nem rossz, sőt, ügyesen van megírva, Sale-hez méltón, nagyon szépen van megrajzolva, csak önmagában nem sok értelme lenne (főleg, hogy a két hete megjelent Mythos: Captain Americának hála az időzítés sem a legszerencsésebb). De így, egy egyszerű bevezetőként, kedvcsinálóként abszolút megállja a helyét, és az utolsó egy-két oldal már azt is előrevetíti, hogy milyen témák és kérdések mentén épül majd fel a tényleges sorozat. A koncepció (propagandacéllal háborúba rángatott, lelkes tinédzser) ígéretes, most már csak győzzük kivárni a folytatást.

Captain Britain and MI13 – 3: Folytatódik a skrull inváziós sereg és Anglia védelmezőinek brutális és intenzív csatája. Az idegenek az előző rész végén megkaparintották a mágiát, és most újult erővel rohamoznak, de ehhez persze Pete Wisdomnak és társainak is lesz még egy-két szava. Merthogy az Excalibur végre kikerül kőhüvelyéből, és ugyan ki másnak lenne ez köszönhető, ha nem a címszereplőnek? Cornell az első szám végén „ölte meg” Britannia Kapitányt, ez a rész pedig főleg a visszatéréséről szól. Vagyis az író nem sokat vacakol, nincsenek üresjáratok, helykitöltések, felesleges oldalak. Mindegyik szám határozottan előremozdítja a cselekményt, ráadásul eddig mindegyik egy kicsit új irányba tette. Ezt a fajta írói határozottságot és céltudatosságot már szeretem. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a sztori utolsó, negyedik részében meg tud-e lepni minket valamivel, ami több mint egy egyszerű „kirugdossuk a skurllokat Angliából” csata. Az eddigiek alapján joggal remélhetem, hogy meg tud. De még ha nem is így lesz, valószínűleg akkor is kapunk egy újabb látványos és lendületes harcokkal, csipetnyi fekete humorral, és visszafogott, de ügyes karakterrajzzal teli képregényt. Ja, a borítóra pedig öröm ránézni.

Oldalak: 1 2 3