Reneszánszukat élik a szuperhősök, így talán nem csoda, hogy az utóbbi időben kezdenek Magyarországon is megjelenni. Talán az sem csoda, hogy míg rengeteg külföldi képregény a lehetőségekről szól, addig a magyar szuperhősök esetén azok hiányáról. Ez visszatérő elem az olyan képregényeknél, mint a szegedi kirendeltségű X-Embörök, vagy a nemrég véget ért Titánember, és ugyanígy megtalálható Hernád Péter nemrég rajtolt Garabonciás Osztag-sorozatának első részében, a Hollóemberben.
A címszereplő Garai Gábor, aki éjszakánként szuperhősként járőrözik, nappal pedig lelkész Annavölgyben. A két hivatás amúgy kicsit jobban összefonódik, mint elsőre látszik, ugyanis Gábor felkent vámpírvadász, aki a képességével az éjszaka rémeire vadászik. Így már az előhangban végez egy ősöreg vérszívóval három csapattársa segítségével, és maga a történet is egy újonnan felbukkant vámpír levadászása körül forog.
Ami valahol egy kicsit fura is, elvégre, bár a szuperhősök alkalomadtán összefutnak Drakuláékkal, a fél-vámpír Pengét leszámítva mégsem tekintik őket visszatérő ellenségeiknek. Ehelyett inkább őrült tudósokat, szuperbűnözőket, galaktikus diktátorokat és mutáns terroristákat állítanak meg, akiknél kicsit jobban előtérben van a szabad választás kérdése, mint az ösztöneiktől vert vámpíroknál. Akikkel szemben egyébként hősünk alapból nem sok fórral indul, hiszen az egyedüli különleges képessége az, hogy repülni tud.
Szerencsére azonban csapattársai segítenek neki, már amikor úgy tartja úri kedvük. Vész Konrád, alias Fanyűvő egy sebezhetetlen, halhatatlan harcos, és ennek következtében legjobb esetben is egy forróvérű, harcias bunkó, rosszabb esetben pedig szociopata. Homonnai Ignác, vagyis Pannónia Parancsnok képes megidézni férfi ősei minden emlékét és szakértelmét, kár, hogy ő maga nem több egy fontoskodó alkoholistánál, aki a felmenőit leszámítva semmit nem tud felmutatni. Koltai Lilla, más néven Fürkész pedig hiába telepata, ettől még megmarad egy sekélyes plázacicának, aki természetesen a helyi gengszterrel jön össze.
Nem mintha Gábornak szomszédba kellene mennie jellemhibákért. Egy merev, a saját szemellenzőségére vak férfi, aki előszeretettel ítélkezik mások fölött. Bár Gábor atyának vannak jó ötletei – így mindent megtesz, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok egy focipályán játszhassanak hetente egyszer –, ennek ellenére a világot kategorikusan fehérre és feketére osztja, aminek sokszor megvan a böjtje. Ennek következtében nem is tudja a helyén kezelni a korrupt rendőrfőnököt, aki se a dúsgazdag, számító oligarcha, sem a kegyetlen és erőszakos gengszter kiskirály ügyeivel nem foglalkozik szívesen. Nem, hősünk előszeretettel oktat ki másokat harc közben is, akkor is, ha egy velejéig romlott vámpír az illető, aki nem fog meghatódni egy kis szent beszédtől.
Hernád Péter jó érzékkel, ötletesen szedi ízekre a szuperhősök zsánerét magyar közegben. Jópofa például a jobb feltételek miatt külföldre költöző ötödik csapattag ötlete, aki hiába környezetbarát képességgel – beszéd az állatok nyelvén – rendelkezik, attól még kimondottan anyagias marad. Emellett a fantasztikus elemek ellenére is kendőzetlenül mutatja be az emberi kegyetlenséget.
Amit egyedül nem tudok még hova tenni, az a szuperhősök és a természetfeletti szembenállása. Igaz, hogy számtalan utalás van rá, hogy a szuperhősök voltaképpen a régi mesehősök és táltosok utódai, de ennek ellenére a szupergonoszok is lépést tartanak a korral, és a mitikus rémekből így lettek a harmadik bekezdésben felsorolt gonosztevőkké. Ezt a részt egy kicsit jobban kifejtettem volna, mert néhány ritka kivételt leszámítva olyan, mintha a magyar közeg mellett a szuperhősök a Sötétség Világában bukkantak volna fel.
Ettől függetlenül a Hollóember egy lendületes, fordulatos regény, jól megrajzolt karakterekkel, jópofa ötletekkel, nyakon öntve a fullasztó magyar valósággal, amit csak még fullasztóbbá tesz az a téveszme, hogy a Nyugat lehetőségei egyszer csak úgy nálunk is megjelennek, maguktól, még hívni sem kell őket.