Global Frequency – „Az egész bolygó egy időzített bomba.”

Többé nincs magánélet, nincs igazi egyedüllét, nincsenek titkok: valaki mindig figyel. A mindent átszövő információs, szatellit- és kamerahálózat mindent lát, és mindent hall, és már nem kell valakinek Nagy Testvérnek lennie, hogy figyelje a világot. Elég egy kifinomult számítógépes rendszer és egy hozzáértő elme, aki ijesztő precizitással és gyorsasággal képes feldolgozni az információhalmazt. Warren Ellis tizenkét részes minisorozata a modern világ e rákfenéjébe kalauzol el minket, amit azonban a pozitív oldaláról közelít meg. Egy olyan, ezeregy tagból álló, nemzetközi, félhivatalos szervezetet mutat be, amelynek dolga, hogy megfigyelje a világban zajló gyanús eseményeket, és ha valami probléma adódik, lecsapjon – legyen szó akár megelőzésről, akár válságkezelésről. Ismerős? Bizony: Authorirty normál emberekkel.

A Global Frequency vezetője egy határozott, kemény és öntudatos nő, Miranda Zero (igazi nevét társaihoz hasonlóan mi sem tudjuk meg), legfontosabb kollégája pedig egy fiatal lány, Aleph – az ő feladata, hogy szemmel tartsa a világot, és jelentse, ha valami nem stimmel (Batman rajongók kedvéért: ld. Orákulum). A szervezet 1001 ügynöke lefed minden létező szakterületet, készséget és képességet, vagyis legyen szükség akár orvosi, akár katonai, akár tudományos beavatkozásra, a világ minden táján szétszórt szakértők a nap 24 órájában aktiválhatók, hogy reagáljanak bármilyen krízisre, megmentsék a megmentésért fohászkodó embereket, és szétrúgják a szétrúgást érdemlő seggeket.

A sorozat a ma már ritkán használatos, egy rész, egy eset koncepcióra épül, vagyis mind a 12 sztori különálló, és egyenként is érthető, élvezhető. A bevetésre küldött ügynökök személye is részenként változó, csak két állandó karakter van, Miranda Zero és Aleph – illetve az utolsó történetben kivételesen feltűnik pár ügynök a korábbi részekből is, de ez minden. Ennek az elvnek megvannak az előnyei és a hátrányai is. Egyrészt ebben a „szuperügynökös” zsánerben 22 oldalon, egyes részeket összekötő háttérsztorik nélkül nehezebb maradandót alkotni, és a karakterábrázolás is szinte teljesen elsikkad. Másrészt az olvasó a folyamatosan rotálódó szereplőgárdának hála sokkal kevésbé lehet biztos benne, hogy az aktuális főhős megéri a reggelt – és bizony nem egyszer előfordul, hogy nem éri meg.

Azt is meg kell jegyezni, hogy bár Ellis nem vacakol háttértörténetekkel és összetett jellemekkel, még a két, állandóan felbukkanó Zero és Aleph esetében sem, az életszerű, lényegre törő dialógusoknak hála ezek a figurák mégis hitelesek lesznek. Ráadásul olykor még a mindenféle nemzetiségű aktuális hősöknek is sikerül egy egyszerű, de hatásos jellemrajzot felvázolnia, azt pedig majdnem minden esetben elkerüli, hogy az adott országra jellemző sztereotípiákkal azonosítsa őket. Azért majdnem, mert a rettenthetetlen, nagydarab, vérengző, orosz gyilkos karaktere (a baltás Mr. Grushko a hetedik részből) már csak egy paródiában nem elcsépelt, és az ember nem tud nem röhögni rajta – főleg ha olvasta Garth Ennis első Megtorló minijét – még akkor sem, ha láthatóan van benne egy kis kikacsintás is (ami erre a sorozatra egyébként nem jellemző).

Ellis elvégezte a házi feladatát: az egyes sztorik foglalkoznak terroristákkal, csillagháborús fegyverekkel, atomfenyegetéssel, paranormális képességű emberekkel, piszkos katonai kísérletekkel, és ezek mindegyikében nagy szerep jut a technológiai háttérnek, aminek minden esetben látható alapossággal kotort utána. A sztori így tele van tömve egy jó nagy adagnyi tudományos hablattyal – néha kicsit talán túl naggyal is, mert bár a cselekménybe fűzött magyarázatok általában hatásosak, informatívak, érdekesek, és jól rámutatnak a világ ijesztő léptékű, egyre inkább kontrollálhatatlanabb fejlődésére (ami legfőbb oka a GF létezésének), néha viszont öncélú és hivalkodó. Na meg az is látszik, hogy a képregénynek ezt az aspektusát Ellis jobban átgondolta, mint magát a szervezetet, amiről szól. A Global Frequency nyílt titokként működik, nem tudni, ki és hogyan pénzeli, viszont minden hatóság a világ minden táján azonnal együttműködik vele, ami nem egy esetben igen valószerűtlennek hat.

Az egyes részek a krízis természetét tekintve roppant változatosak. Vannak egészen kiváló ötletek (pl. a hi-tech fegyverek korában egy baromi nagy, kemény széntömb nagyobb fenyegetésnek bizonyul, mint egy atombomba, vagy ott van az igen sajátos idegen invázió), vannak egyszerű „menjetek be és nyírjatok ki mindenkit” akciók, illetve olyan is, amelyben kivételesen maga a címadó szervezet kerül veszélybe – és persze ezeknek a színvonala is igen váltakozó. Ugyanez mondható el a rajzokról is: minden sztorit más művész rajzolt, úgyhogy a 12 rész látvánvvilága összességében egy nagy katyvasz, jobb és rosszabb pillanatokkal, sötét, eltúlzott, fotorealisztikus vagy éppen erősen stilizált képekkel.

A Global Frequency mindenképpen egy vegyesfelvágott, de annak ellenére, hogy ez bizonyos szempontból negatívumként fogható fel, valahol mégis csak egy újabb érv az elolvasása mellett: biztos, hogy mindenki talál majd magának pár kedvére való sztorit.


Megjelenés: 2002-2003
Történet: Warren Ellis
Rajz: Garry Leach, Glenn Fabry, Steve Dillon, Roy A. Martinez, John J. Muth, David Lloyd, Simon Disley, Chris Sprouse, Karl Story, Lee Bermejo, Tomm Coker, Jason Pearson, Gene Ha

Olórin, 2009. január 23.