Fenegyerek: Védördög

Kevin Smith igen sajátságosan közelíti meg a keresztény vallást műveiben, legyen szó akár filmekről vagy képregényről. Aki látta a Dogmát, vagy olvasta a Védördögöt, pontosan tudja, mire gondolok. Míg az előbbi a poénkodás és a polgárpukkasztás jegyében készült, a cikk tárgyát képező nyolcrészes Fenegyerek történet sokkal jobban elmélyed a vallásfilozófiában, legalábbis annak valamilyen Kevin Smith-féle értelmezésben. A Védördög nem csak szórakoztató, elgondolkodtató, megható és meglepő, de a Marvel egyik olyan dobása, ami bizonyítékként szolgál arra, hogy a szuperhős-képregények milyen meghatározó értékeket rejtenek.

A Védördögben a főhős szenved, hiszen ahhoz ért a legjobban. Ha megvizsgáljuk a Fenegyerek-katalógust, a legjobb történeteiben mindig a teljes összeroppanás szélére kerül. Hiába, nincs is erősebb pillanat, mint mikor a New yorki Pokol konyhájának védelmezője megtörve néz a mélybe a zuhogó esőben egy gótikus épület tetején, néhány kőszobor társaságában. A negyvennégy éves karakter megálmodója a képregény-pápa, Stan Lee, legendás partnere, Jack Kirby és a figura első megjelenéséért felelős Bill Everett rajzoló. Ám az általuk indított sorozatban Matt Murdock csak egy volt a harisnyás szuperhősök közül, tagadhatatlanul sok, ám kihasználatlanul maradt potenciállal. Egészen a hetvenes évekig, amikor is Frank Miller teljesen újraértelmezte a karaktert, megadva neki máig ismert alakját, környezetét, ellenfeleit. Őt Denny O’Neil váltotta, majd ketten folytatták a varázslatot, és a 80-as években alkotók sora járt nyomdokaikban. A 90-es években Karl Kesel könnyedebbre vette a figurát, és a cím kifulladni látszott. Ekkor történt változás a kiadónál, és ekkor jött egy remek ötlet, mely azóta is hatást gyakorol a Marvel arculatára.

A kiadó 1998-as új sorozata, a Marvel Knights nem ismeretlen a magyar olvasók előtt. A projekt lényege, hogy némileg felnőttesebb, erőszakosabb, földhözragadtabb történetekben szerepelhessenek a közkedvelt harisnyások. Míg a hálószövő karakteréhez kevésbé illett ez a stílus- így ama történetnek nem is lettem nagy rajongója- a Védördög hibátlan koncepció végterméke, és a kivitelezés is pazarul sikerült. A Marvel megkereste Joe Quesada cégét, az Event Comics-ot, és egész egyszerűen megrendelte tőlük a munkát. Az együttműködés végül oly gyümölcsöző lett Quesada számára, hogy két évvel később a legendás nagy kiadó főszerkesztői székébe ülhetett. Tevékenysége megosztja a rajongókat, ám az tagadhatatlan, hogy munkáján és hozzáállásán tisztán látszik, hogy nem íróval, hanem egy rajzolóval van dolgunk, így mindig is a látványosabb, akciódúsabb megoldásokat preferálta, víziója a szuperhős-képregényekről nem éppen kelt visszafogott képet. Eredményei azonban tagadhatatlanok: friss és merész ötletei nem egyszer húzták ki a kiadót a pácból, és ha a kritikák nem is, az eladások mindig őt igazolták és ez–ezt még a magamfajta firkásznak is el kell ismernie- sokkal fontosabb. Kevin Smith ekkor már ismert fickó volt, ha hazánkban még nem is, az USA-ban hihetetlen karaktereivel a filmvásznon és képregényeiben hamar hírnevet szerzett magának. A Védördög első kirándulása volt a szuperhősök és a nagy kiadók világába, és nem is volt ez akármilyen bemutatkozás. Nem sokkal később a konkurens DC Comics is lecsapott rá, bízva abban, hogy a hasonló eladási és megítélési gondokkal küszködő Zöld Íjász sorozatába is életet lehel majd. Az olvasók és a kritikusok imádták sötét hangulatú, filozofikus, a modern korra reflektáló problémafelvetéseit, életszagú dialógjait, és misztikus-thrilleres sztorijait. Ám a Magyarországon is megjelent pompás Pókember és Fekete Macska – három éves szünet árán kiszenvedett – történetével és a Daredevil/Bullseye félbehagyott minivel kihúzta a gyufát. Az Amazing Spider-Man és a Marvel Knights Spider-Man írója is lehetett volna, ám megbízhatatlansága végül elrettentette a kiadót. A filmkészítés ekkor számára fontosabb volt, ám tavaly indult háromrészes Batman-minije talán egy új sikerszéria kezdete.

Figyelem: a következő bekezdés SPOILEREKET TARTALMAZ! – Jelöld ki ha el akarod olvasni!

A történet szerint a katolikus vallásba elmerülő Matt Murdock irodájába egy nap egy tinédzserlány kopog be, azzal a megdöbbentő bejelentéssel, mely szerint a szüzen fogant megváltót tartja kezében, az angyalok pedig Fenegyerekhez küldték, hogy óvja meg a csecsemőt, az őt üldöző gonosz elől. Matt alig tette túl magát a sokkon, hogy a lány ismeri titkos személyazonosságát, váratlanul egy öregember is látogatást tesz nála, hogy figyelmeztesse: adja át neki a gyermeket, mivel az valójában az Anti-Krisztus, aki hatalmas veszélyt jelent a világra. Fenegyerek tipródik, hogy kinek is higgyen, a nyakába szakadt felelősség terhe csak tovább nehezedik, mikor a nagy szerelem, Karen Page azzal kopogtat be az ajtón, hogy HIV-pozitív. A misztikus események sorát bővíti, hogy Matt ügyvédtársa, Foggy, egy démontámadás áldozata lesz. Matt elvesztve józan eszét, az igaz barátként és hősként a történet egyik legszimpatikusabb alakjává avanzsáló Fekete Özvegyre támad, elveszíti önuralmát, és majdnem végzetes hibákat is elkövet. Dr. Strange segítségével világossá válik, mit kell cselekednie, ám a tragédia már nem előzhető meg: Célpont könyörtelen mészárlása okán Matt elveszti szerelmét. Az öngyilkosságot fontolgató hős végül erőt merít emlékeiből, és nyomába ered a baba elrablójának, akiről kiderül, hogy egy régi, rossz ismerős.

Ami az írói munkát illeti, a képregény legnagyobb erénye, hogy az olvasó tökéletesen tud azonosulni a karakterrel. Átérezzük döntésének nehézségeit, fájdalmát, együtt találgatjuk vele, mégis melyik oldalra volna helyes állni, amikor már minden összekuszálódott. A nyolcrészes Védördög egészen biztosan nem tartalmaz annyi cselekményt és akciót, amiért indokolt volna 180 oldalon át kínozni a szerencsétlen főhőst, ám Kevin Smith sztorijának másik erőssége – és ez más munkáira is igaz, de erre különösen –, hogy a monológokra, de legfőként a párbeszédekre koncentrál. Gyakorlatilag lyukat beszélnek a hasunkba a szereplők, szószátyárságuk mégsem válik terhessé, hiszen humorukat, bölcsességüket öröm olvasni. Nem jelennek meg drámai belső monológok csak a hatásvadászat kedvéért, pedig az a karakter jellemét illetően teljesen adekvát lenne. Forgatókönyvíró/rendezőként ismerve Smith-t pontosan tudjuk, milyen erős interakciókat várhatunk el az általa mozgatott karakterek között. A kimondott szavak végig sokkal nagyobbakat ütnek, mint a pofonok, és ennek legnagyobb áldozata végül maga a főellenség. „Oltani jó, és ha már oltasz, olts keményen!” – ahogy mondani szoktuk, ám Matt ezt a fináléban egészen újraértelmezi. Ahelyett, hogy agyonverné az őt kínzó elmebeteg gyilkost, néhány jól átgondolt, megsemmisítő mondattal „végzi ki”. A történet leggyönyörűbb szövegei azonban a Fenegyerek, és annak apácaként élő édesanyja közt lezajló párbeszédben találhatóak. Semmi klisé hitről és hitetlenségről, Isten kegyetlenségéről, amiért hagyja, hogy mindezen szenvedések megtörténhessenek: amit látunk, egy megdöbbentő szituáció, melyben bár anya vezeti fiát, nincs köztük családi kötelék. A vakon hívő biztatja befogadásra a vakot, aki kétségbeesetten keresi útját, és kénytelen elfogadni, hogy a Nagyobb Jónak – mely ellen a nehéz idők hatására tiltakozik -, ő is a része, így felelősséggel tartozik saját és mások lelkéért. Ez a gondolat folytatódik az utolsó erőforrásként szolgáló, felidézett beszélgetésben közte és Karen között, aki megesketi, hogy sose adja föl igazságosztói tevékenységét, hiszen amíg a Fenegyerek New York sikátorait vigyázza, egy élhetőbb világot élünk. Bár Matt életében a legfontosabbak közül két nő is elég útravalóval szolgál, megjelenik az esendő, végtelenül egyszerű (a szó nemes értelmében véve) lélek Peter Parker, hogy rámutatva az önmarcangolás és dühöngés közepette elsikkadt lényegre, felrázza Mattet. Nem számít, hogy mind bűnösök vagyunk, hogy a világ mindig is romlott lesz, hogy az erőfeszítés, a jó cselekedet csak csepp a tengerben, ha a nap végén a hős ismét megmentett egy ártatlan életet.

Quesada rajzai tökéletesen illusztrálják, hogy milyen is jó szuperhősképregény: kellően részletezett, dinamikus, hol sötét, hol fényes és heroikus ábrázolásmódokat találunk. A panelek komponálása filmes hatást kelt bennünk, a szereplők mozgása néhol folyamatábra-szerű. A rajzfilmes stílus kedvező abból a szempontból, hogy a karakterek mimikája mindenhol tökéletesen kifejező, hiszen néhány vonás segítségével ábrázolható a szenvedélyek és érzelmek színes skálája. Ugyanakkor a történet hangulata sok helyen megkövetelt volna egy zordabb, kevésbé direkt stílust. Quesada érezhetően az akciódúsabb paneleken tudja csillogtatni a tudását igazán, így a párbeszédes oldalakon gyakran kapja magát azon az ember, hogy csak a szöveget futja át, és nem időz el eleget a képeken, sokszor sajnos nincs is min. Azt semmiképp sem tartanám megfelelőbbnek, ha a Védördög történetmesélést fotórealisztikus, vagy akár elvont képi világot alkalmazó rajzok segítették volna elő: Quesada hibátlanul alkalmazkodott az író által sűrűn váltogatott hangulathoz. Amivel izgalmasabbá tehette volna a látványt, az néhány egyedi panelkonstrukció. Túl sok a szabályos téglalap, kevés az olyan kreatív megoldás, mint például az emlékek felidézéséből visszatérő, sírva fakadt Matt. Ami kifejezett előny, hogy a környezet nem csak háttér, de igazi díszlet is, megelevenedő szereplő: mindig jelzi a hős belső hangulatát, legyen az akár egy magas híd a tenger fölött, egy üres, magas, személytelen hivatali folyosó, egy sötét paplak, vagy a biztonságot nyújtó otthon.

A Fenegyerek nem az a fajta, aki nekimegy a legnagyobb kaliberű, világhatalomra törő zsarnok gonosztevőknek. Az ő feladata, hogy védje saját területét, hogy a bűn és a káosz ostromolta városban megteremtse a béke és az igazság szigetét. Bár az élet kegyetlen volt vele, karakterének erőssége mindig abban állt, hogy az élettől kapott pofonok után újra és újra fel tud állni az apjától örökölt ringben. Smith és Quesada többet tettek a műfajárt, mint egyszerűen egy minőségi komik megalkotása: a Védördög olyan darabja lehet gyűjteményünknek, melyet bármikor elővehetünk, hogy igazoljuk, a mainstream képregény-világ is ismeri azt a varázslatot, amiért a művészeteknek hódolni érdemes. Szélesítik látókörünk, élvezetet nyújtanak, befolyásolják gondolkodásunk, felnyitják a szemünk, kérdéseinkre válaszlehetőséget kínálnak: magyarul általuk kicsit megtapogathatjuk Istent, vagy akárhogy is nevezzük azt, amit mindannyian keresünk.

Sápi Márton
2008. január 10.

Nagy Marvel Képregénygyűjtemény #48
Fenegyerek: Védördög
(Marvel Knights - Daredevil vol 2. #1-8
Alkotók: Kevin Smith, Joe Quesada, Jimmy Palmiotti, Dan Kemp, Richard Isanove
Kiadó: Hachette
Megjelenés: 2019. október

Facebook Hozzászólások