Kémjelentések Amerikából #1: Első látogatás a Nagy testvérnél

Nem egészen friss az élmény, de a sok örömködés után kénytelen vagyok ezzel indítani: nagyon gyorsan rádöbbentem, hogy nem is olyan könnyű itt képregényt vásárolni! Nem csak képregényt, hanem újságot, magazint is. Olyan, hogy újságos? Felejtsd el! Talán New York belvárosában a felhőkarcoló tövében álló hot-dog bódé mellett van egy újságos stand, ahol az öltönyös emberek megveszik a Wall Street Journalt, hogy azt a Parkban elolvassák vagy esetleg feltekerve egy taxit leintsenek vele. Én is filmélményekre hagyatkozom, na! (Meg persze képregényekre… A Watchmen nyitójelenete gondolom sokaknak dereng.) Azt persze tudtam, hogy képregényeket már sok-sok éve csak szaküzletekben és könyvesboltokban (tpb meg hasonlók) lehet vásárolni, de arra nem számítottam, hogy egy zenés magazin megvásárlása ennyire nehéz feladat lenne. Nem is értem, miből élnek meg. Lényeg, hogy újságokból, magazinokból eddig csak egy könyvesbolthálózat üzleteiben találtam. És az pedig leginkább csak plazákban található… Pedig próbáltam én mindent a benzinkúttól a trafikig. Szupermarketekben van egy fal magazinokkal, látszólag szép választékkal, de egy mezei Tesco vagy Spar simán leveri azt. Tulajdonképpen a hírlap/magazin beszerzési panaszaimnak nem sok köze lenne a képregényekhez, amiatt említettem meg, hogy Magyarországon hagyományosan az újságosokhoz kötődik a képregénybeszerzés. Az elmúlt 10 évben ez a képlet teljesen fölborult, de azért egy-két éve szép reneszánszát tapasztalhatjuk az újságárusi forgalmazásnak, a rajongók legnagyobb örömére.

Eltelt néhány hét, mire meglátogattam az első képregényboltot itt Sacramentóban. Ez a Big Brother Comics. (A nyári felderítő időszakot a San Franciscói öbölvidékben töltöttem, ott voltam néhány üzletben.) Két sarokra van a munkahelyemtől, az ebédszünetemet kicsit kinyújtottam, mire távoztam… Az üzletnek van egy kis alternatív jellege, ami elég gyakori képregényboltokban. (Iggy Pop, New Ordert sugárzott a netrádió.) Elég rossz vásárló vagyok, mert Magyarországon annyira hozzászoktam a megfontolt internetes rendelésekhez, hogy az üzletekben már mindenre sajnálom a pénzt, ami nincs leértékelve… És az igazság az, hogy „filléres” füzetekbe nem tudok csak úgy belekezdeni. Sajnos most éppen nincs olyan sorozat, amit követnék. (Ezen szeretnék változtatni, ha lesz egy kis időm. Tegyük azért hozzá, hogy a DC mindent elkövetett, hogy a mainstream címeit ne olvassam.) A nagy, szép európai albumok pedig már olyan áron vannak, amiért már megéri az online vásárlás. Nem a spórolással van gond, hanem az állandó matekolással.
A boltban rábukkantam a Rush (gyerekkorom legkedvencebb zenekara) dobosának, szövegírójának közreműködésével készült steampunk minisorozatra (mi is hírt adtunk róla), de már a harmadik, negyedik számánál tartott, szóval ismét csak a klikkelgetős vásárlásra kényszerülök…
Végül csak találtam valamit. Will Eisner: Fagin, the Jew, azaz Fagin, a zsidó. Kiskoromban olvastam a Twist Olivért (viccesek ezek a régi magyar fordítások a magyar névsorrenddel), de mégis beugrott belőle ez a név. Arra viszont nem emlékeztem, hogy zsidó lett volna (nem mintha kéne), szóval különösnek találtam a címet. Will Eisner személyesebb műveit különben is kedvelem. A dickensi világ ugye teljes mértékben polarizált, a feddhetetlen Oliverrel szemben a londoni alvilág velejéig romlott szereplői álnak. Ebben a szerepfelosztásban nem egészen hízelgő a zsidó Eisnernek, hogy az egyik főgonosz állandó jelzője „a zsidó”. Lehetne, féllábú, palacsintafejű, bűzös, ótvaros, de ő zsidó, mintha az adna magyarázatot rossz tulajdonságira, kegyetlenségére, zsugoriságára. Eisner tehát ebben Fagin történetét mutatja be. Ezt egy érdekes kísérletnek találtam, szóval be a kosárba. Meg olcsó is volt.
Aki csak felszínesen is ismeri Eisner életművét, az tudja, hogy sok munkája foglalkozik zsidókkal, ám legismertebb önálló képregénye, a Contract with God szegénysori anekdotáival szemben öregkori munkáiban egyre direktebben célozta meg a társadalomban tapasztalt antiszemitizmust. Persze, az agitprop sosem tesz jót egy műnek, ezt a magyarra lefordított Az összeesküvés is tanúsíthatja. Itt is érezni, ám mégis sok értékes tulajdonsága van ennek a könyvnek. Az egyik a korábban említett kísérlet, amiben elmeséli egy klasszikus regény ismert szereplőjének történetét úgy, hogy nem hamisítja meg az eredeti történetét, ám mégis szándéka szerint több megértést kíván megidézni az olvasóban. Meg kell említeni, hogy Eisner maximálisan tiszteli Charles Dickenst és nagyon sok érdekes adattal szolgál a regényíró saját gondolatairól ebben a témában. (Többek között azt is, hogy Dickens maga kérte a későbbi kiadásokból a „Fagin, a zsidó” örökjelzős szerkezet megváltoztatását.) A másik, hogy Eisner becsületes kutatómunka eredményeként szórakoztató formában mutatja be a 19 sz. Angliájának zsidóságát, az askenázi és szefárdi zsidók közötti nagyon markáns különbségeket főleg a társadalmi integráció, asszimiláció területén. Ha mindez nagyon távolinak tűnik, akkor képzeljük el, hogy a magyar köztudatban mindazt, amit ma a cigányok képviselnek azt valahol és valamikor a zsidók jelentették! Így talán érdekesebbé válik a dolog. No, itt ezt a témát abbafejezem, mert érzem, hogy nem csak saját ismereteim, de oldalunk határait is feszegetem.
Inkább visszatérek a könyv harmadik fő értékére. Ez pedig Eisner gondolatai a sztereotípia-gyártásról. Annak szükségességéről, a jó és rossz sztereotípiáról és ahogyan ő maga is él, élt vele. Mindezeket a témákat a bevezetőben és utószóban is tárgyalja. Ez utóbbiban pedig mindenképpen érdemes figyelni egy olyan kivételesen sokat tapasztalt író és rajzoló gondolataira, aki a képregényelmélet és tanítás területén is aktív volt.
(Egyébként, ha hihetünk Eizensteinnek, akkor Dickens volt a montázs ősatyja, montázs nélkül képregény sem lenne.)
Mára ennyi, legközelebb, remélem több képpel, kevesebb szöveggel szolgálhatok.

Sok puszi:
Szabó Zoltán Ádám