Elhunyt Len Wein képregényíró

Szeptember 10-én, életének 69. évében elhunyt Len Wein amerikai képregényíró legenda.

Nevéhez számtalan karakter megteremtése fűződik, többek közt olyanok mint a Mocsárlény, Rozsomák, Árnyék és Vihar.
Írói pályafutását Roy Thomas-al közösen írt Fenegyerek történetével kezdte a hetvenes években, majd számos rövidebb DC kalandot írt, ebből az időszakból a legkiemelkedőbb írásai a Phantom Stranger rejtélyes kalandjai voltak. Ekkoriban hívták életre Bernie Wrightson rajzolóval közösen a Swamp Thing – a Mocsárlény karakterét, és tíz füzeten át kísérték útját. Wrightson távozása után Wein még három füzeten át írta a Mocsárlény történetét.

Rovid ideig főszerkesztő volt a Marvelnél, de az írás jobban vonzotta, ezért Marv Wolfman-nak átadva a posztot inkább Csodálatos Pókember, Hulk, Thor és Fantasztikus Négyes kalandokat írt. 1975-ben Dave Cockrummal közösen feltámasztották hamvaiból az X-Men-t a Giant-Size X-Men #1-gyel, és felvázolták a mutánscsapat jövőjét, aminek írását Chris Claremont-ra bízták.
A nyolcvanas évek elején visszatért a DC-hez íróként és szerkesztőként egyaránt. Ekkor írta remek Zöld Lámpás és Batman történeteit – amiben megteremtette például a harmadik Agyagpofát és Lucius Fox-ot.

Dolgozott a Krízis után indult Wonder Woman sorozaton Perezzel, és a Legendák minisorozaton is Ostranderrel és Byrne-al. Szerkesztőként olyan sorozatokért felet mint az Új Tini titánok, a Camelot 3000 vagy éppenséggel a Watchmen.
Nyugati-partra költözését követően a 90-es évek elején három évig a Disney Comics főszerkesztőjeként dolgozott. A rajzfilmek világában folytatta karrierjét, többek közt a Batman, Pókember, X-Men, Fantom 2040 és a Godzilla történeteit írta, szerkesztette.

A 2000-es évek végén visszatért a képregények világához, a nosztalgikus DC Retroactive sorozatot követően a hírhedt Before Watchmen-en is dolgozott, az Ozymandias sorozat és a ’Vörös Kalóz Átka’ szegmens írójaként. Teremtményéhez,a Mocsárlényhez is visszatért először egy két füzetes Convergence epizóddal a New52 korszak zárásaként, és egy ezt követő hat füzetes sorozatra.
Kétszer elnyerte a Shazam-díjat a Mocsárlényért, és az 1977-es Inkpot-díj nyertesei közt is ott volt.

2008-ban bekerült a Will Eisner Képregényes Hírességek Csarnokába.