Életre keltett hősök

Japánból indult, mára globális jelenséggé vált. Nemzetközi szinten több százezres közösség az övék, Magyarországon néhány tucatnyian vannak – jellemzően huszonéves lányok, akik úgy néznek ki, mintha most léptek volna le egy képregény lapjairól.

Hazafelé sétáltam egy szerda délután, amikor két fénykardozó Darth Vadert pillantottam meg a járdaszigeten. A jelmezes harcosok még akkor sem estek ki a szerepükből, amikor pár méterre tőlük heves vita kerekedett egy parkolóőr és egy autós között. Az utcámba tévedt hús-vér mozihősök láttán rögtön fülig ért a szám: hálás voltam nekik, amiért fénysebességgel egy messzi-messzi galaxisba vittek a nagyvárosi nyárból. Egyúttal szöget ütött a fejembe: vajon mi vesz rá felnőtt embereket arra, hogy kitalált figurák bőrébe bújjanak? Erre a kérdésre talán a cosplayerek tudják megadni a leghitelesebb választ. Ők azok, akik képesek éjt nappallá téve dolgozni egy-egy jelmezen, komoly barkácsmunkát végeznek, és nem egyszerűen felvesznek egy-egy mesebeli kosztümöt, de át is lényegülnek a kiválasztott figurává. A cosplay a mimetikus művészet egyik ága, a kifejezés a costume (jelmez) és a roleplay (szerepjáték) szavak összeolvadásából jön. A gyakorlatban pedig távol-keleti történetek és nyugati rajzfilmek, fantasyk és videojátékok szereplőinek a lehető legélethűbb megjelenítését jelenti. Ez performanszuk kulcsa is: úgy mozognak, úgy beszélnek és úgy is néznek ki, mint ha most léptek volna le a képregény lapjairól vagy a tévéképernyőről. Igazán kár, hogy soha nem fognak az utcámba tévedni – a cosplayerek ugyanis kimondottan nagyszabású rendezvényeikre készítik a jelmezeket, ahol rajongók és látogatók ezrei csodálhatják meg az életre kelt hősöket.

Kard és páncél

Életre keltett hősök„Sokszor kérdezik, mégis mi olyan vonzó a cosplay-ben. Igazából már az alkotás folyamata is fantasztikus: apró papír-, műanyag és fadarabkákból hozunk létre valódi remekműveket. Óriási sikerélmény, amikor végre elkészül egy ékszer, kard vagy páncél” – kezdi ecsetelni a cosplay szépségeit Zsuzsi, művésznevén Licorne, aki maga is jó pár szekrényt megtöltött jelmezekkel, és aki már inkább szervezőként van jelen a hazai rendezvényeken – vagy ahogy ők mondják: „con”-okon (ez a convention, összejövetel szó rövidítése).

„A jelmez viselése már csak hab a tortán” – teszi hozzá Ildikó, avagy Okkido, aki a cosplayerek Európa-bajnokságán több ízben is negyedik lett. „A versenyeken elért eredmények is számítanak, de az is hatalmas elismerés, amikor a rendezvény látogatói felismerik a megjelenített figurát, gratulálnak a munkámhoz, és közös fotót kérnek. A legtöbb cosplayer számára nagyon vonzó, hogy a kedvenc karakterük bőrébe bújhatnak. Ez nem azt jelenti, hogy problémánk van önmagunkkal vagy a valósággal, hanem azt, hogy így fejezzük ki a rajongásukat egy szereplő iránt. A karakter szeretete mellett az a kihívás a leginspirálóbb, amelyet egy jelmez elkészítése jelent.”

Az életre kelt szereplőkért nemcsak a conokon, hanem az internetes közösségi oldalakon is virtuális tömegek rajonganak. Anna, alias Enji Night még csak 21 éves egyetemista, de már csaknem 80 ezer lájkolóval büszkélkedhet, sőt gyakran zsűrizik cosplay-versenyeken is. Egyik legnagyobb sikerű karaktere a méretes pengét tartó Alice, aki a közismert Alice Csodaországban főszereplőjének videojátékbeli változata – ám az eredetinél sokkal labilisabb idegállapottal. Anna szerint három oka lehet annak, hogy valakiből szenvedélyes cosplayer válik: a karakter iránti rajongás, a szereplési vágy és a karakter életre keltésében rejlő kihívás. Hozzáteszi, a cosplayen keresztül megismert közösség legalább ennyire inspiráló tud lenni. „Rengeteg pozitív visszajelzést és építő kritikát kaptam, egy igazi befogadó és összetartó csapatba csöppentem” – meséli.

Karakán karakter

De a társaság nemcsak őt marasztalta, Zsuzsi is a cosplay által talált rá legjobb barátaira, sőt a hivatására is: ő a magyar Cosplay Charity alapítója és mozgatórugója. „Nyaranként mindig egy állatmenhelynek gyűjtünk, télen pedig egy gyerekekkel foglalkozó intézménynek.” Olykor pedig egy kórház gyerekosztályára vagy a Pető Intézetbe látogatnak el, hogy színt vigyenek a lábadozók és a bentlakók mindennapjaiba. A fajsúlyosabb jótékonysági akciók mindig a conokhoz kötődnek, hiszen ezek ma már 5-6 ezer embert mozgatnak meg. Zsuzsi szerint ennek az az oka, hogy igen látványos dolog egy ilyen esemény. „Akit egy kicsit is érdekel a japán kultúra, vagy vonzódik a képregények, a fantasy világához, biztosan jól fogja magát érezni.”

A szervezők gondoskodnak róla, hogy minden érzékszervünk jóllakjon: kipróbálhatjuk a legújabb számítógépes játékokat, belekóstolhatunk az ázsiai konyha ízeibe, de azért az izgő-mozgó sorozathősök adják meg az egyedi színt a rendezvényeknek – nem csak átvitt értelemben. „Képzeld csak el: neonhajú mesehősök, filmszereplők, képregénysztárok buliznak együtt. Ez azért nem mindennapi látvány!” – mondja Dóra, alias Cassy, aki Ildikóhoz hasonlóan szintén negyedik helyezést ért el egy európai cosplay-versenyen. Hatalmas szárnyakkal bíró karakterét ő maga alkotta meg egy számítógépes játékban. A cosplayerek számára a verseny és a kosztümös performanszok jelentik az események fénypontját, ahol a jelmezek igényességén kívül a hitelesség a legfontosabb. A lányok szerint egy megmérettetésen az is sokat nyom a latba, hogy valaki mennyire tudatos a megjelenített figura kiválasztásában.
„Szerencsés, ha az alakunkhoz és a személyiségünkhöz passzoló karaktert keltünk életre. Az életkor sem mindegy: huszonöt évesen én már nem bújnék bele egy hamvas, japándiáklány-figura bőrébe – mondja Zsuzsi. – Szeretem a fegyvereket, régebben sportlövész voltam, most íjászkodom, úgyhogy hiteles tudok lenni ilyen szereplők bőrében. Bár vannak összetettebb, nőiesebb ruháim is, Motoko karaktere például nagy kedvencem: szeretem a jellemét, ő az animék egyik legősibb szereplője.

Oldalak: 1 2