Egy vasárnap a bécsi ComicCon-on

A kilencedik csapata is jelen volt a pár héttel ezelőtti Vienna Comic Con-on:

Immáron második alkalommal került megrendezésre a VIECC azaz a Vienna Comic Con névre keresztelt rendezvény, ami a tengerentúli nagytestvérek élményét hivatott elérhető közelségbe hozni. Ahogyan Bécs nem San Diego vagy New York, úgy nyilván a VIECC sem mérhető össze egy SDCC/NYCC kaliberű rendezvénnyel, ám a Messe Wien Kongresszusi Központ két hatalmas termében, összesen 28 ezer négyzetméteren lezajló rendezvénynek különösebb szégyellnivalója mégsem akad. A ReedPoP-család (ők szervezik a már említett SDCC/NYCC –n túl az Emerald City Comic Con-on át egészen az indiai Delhi Comic Con-t is) legifjabb tagjának ugyan van még hova fejlődnie mind vendégek, mind programok vagy árusok terén, mégis egészen kiváló élményben volt részünk.

Vasárnap reggel a részletesen és precízen kidolgozott útitervemet követve megérkeztünk Bécsbe, ahol nemsokára kiderült, hogy vagy hat (lehet hét) metrómegállónyival arrébb vagyunk a célunktól. De legalább az egyik Comics Hutterer boltot sikerült lencsevégre kapni.

Egy kis séta és több sikertelen útbaigazítós diskurzus (valahogy sikerült kifogni azokat az embereket, akik egyáltalán nem beszéltek németül, angolra váltva meg kiderült, hogy lövésük nincs hova is szeretnénk eljutni) végül megpillantottuk egy Kétarcot, ahogy barátnőjével egy metrómegálló irányába haladnak, úgyhogy egy kis beszélgetés után velük folytattuk az utunkat. Az érme ép felét fogtuk ki, és remek hangulatban váltunk el aztán a ruhatárnál.
Az biztos, hogy elképesztően hatásos, ha egy életnagyságú TIE vadász fogadja belépő érdeklődőket, mi is leragadtunk ott egy kicsit. Az 501-es légió ausztriai helyőrsége igazán profin odatette magát: a már említett TIE tövében folyamatosan váltották egymást kisebb műsorszámokkal, jelenetekkel. Egy fúvósbanda a többek közt az örökbecsű Mos Eisley Cantina témáját játszotta, eközben egy roncsvadász két morcos birodalmi tiszttel fényképezkedett. Többször megfordultunk még arra, minden egyes alkalommal ment valami produkció, fáradhatatlannak tűntek.

Továbbhaladva a D csarnokban egy hatalmas geek-vásár közepében találtuk magunkat. A pólókkal, bögrékkel, figurákkal tömött hatalmas standok közt megbújt egy-egy képregényes is azért, de számban sajnos alulmaradtak a többihez képest. Kicsit szomorúan tapasztaltuk, hogy képregényekkel kapcsolatos dolgokból a felhozatal kb. tízszer nagyobb volt, mint képregényekből. A két csarnok közül alapvetően a D volt az árusoknak kijelölt hely, de ennek a csarnoknak a végében voltak a sztárvendégek is. Ugyan nem miattuk érkeztünk, de John Rhys-Davies-t (minden idők legjobb Challenger professzora) egy közös fotóra mindenképpen szerettem volna megcsípni, sajnos ő lemondta. Gimli helyett így be kellett érnie egy Pippinnel, de a bolondos Tuk nem érdekelt különösebben. Így voltam a többi filmes/sorozatos sztárral is, habár jópofa volt Hodort és Hét Kilencedet látni, egyikük esetében sem éreztem a késztetést, hogy egy derekasabb összeget közös fényképezésre feljogosító tokenre cseréljek. A szalaggal lekerített rész előtt várakozók számát elnézve sokan nem osztották erről a véleményem, boldogan szaladtak pl. a frissen vásárolt Funko Pop figuráikat aláirtani.

A képregényes sztárvendégek már jobban izgattak minket, Lucky Luke albumokkal felszerelkezve indultunk hát Achdé-ra vadászni. Szabi hátizsákjában emellett lapult pár angol nyelvű Kittenberger is, amik közül egy külön Achdé részére lett dedikálva. A másik csarnokban találtuk meg az asztalát, sajnos Ő maga ki tudja merre járt – a „beosztása” alapján éppen szabadidejét töltötte valamerre. Kicsit fura helyet kaptak a képregényes hírességek, enyhén eldugott érzést keltve, és látványosan kisebb sorok álltak az asztalaiknál. Adam Hughes-nak így aztán bőven volt ideje beszélgetni, és többször láttuk lófrálni a helyszíneken is. Habár a barátság varázslatos, Andy Price engem valahogy nem fog meg, viszont az elsősorban dizájnerként tevékenykedő Chris „Urbnpop” Hamer asztaláról a printek többségét komoly önmegtartóztatás árán nem hoztam el.

Az Artist’s Alley is ebben a csarnokban lett kialakítva, és habár számtalan alkotónak adott otthont, nem volt zsúfolt, könnyen lehetett közlekedni anélkül, hogy attól kellett volna tartani, hogy magunkkal sodrunk valakit. Nem csak rajzolókkal találkozhattunk, volt, aki kézműves ékszereket vagy éppen fekete mágiás kellékeket árult, esetleg egyedi kulcstartókat és könyvjelzőket. Szintén itt helyezkedett el a Steampunk Alley, ahol nagyon gazdag választékkal vonultak fel a kütyügyártó manufakturák – volt egy pisztolyos stand, ott egy kicsit leakadtam, igazán remek munkáik voltak – az árakra nem mertem rákérdezni. Túlnyomórészt egyedi munkákat láttunk, bár az egyik fiatalember standján kísértetiesen „swipe-gyanús” alkotások szerepeltek. A legtöbben kész rajzokat vagy printeket árultak, egyik személyes kedvencem viszont Dave Lung volt, aki akkor is nagy munkában volt, mikor arra jártunk, éppen egy Doctor Strange készült.

Szintén az Artist’s Alley elején sikerült villámgyorsan összebarátkozni saját képregényeiket áruló alkotókkal. Ezekiel Rage író és csapata, illetve Bernd Trübswasser olyan közvetlenül és barátságosan elbeszélgettek velünk, hogy egy gyors termékcserét is megejtettünk – ők egy-egy angol Kittyvel, mi meg egy ’Nightfighter’ albummal és Bernd készülő képregényének olvasópróbájával távoztunk. A „Nightfighter” és a többi „Heroes of the Void” képregényt ingyen, online is olvashatjátok a http://www.void-comics.com/ -on.

Természetesen tömegesen jelentek meg hősök, gonosztevők, miegymások – profi vagy éppenséggel házi szerelésekbe öltözött cosplayerek. Találkoztunk egy olyan csápokkal bíró lényizémicsodával a Mortal Kombat-ból, hogy szinte a képernyőről lépett le, de volt low-budget Optimus Prime is – a srác nemes egyszerűséggel egy kartondobozt öltött magára. A legtöbben a Macskanőnek öltözött, motoron feszítő cosplay-csillaggal, Yaya Han-al iparkodtak egy képre kerülni. Beléptünkkor két mozdulatlan, nagyjából két méteres Transformer közt pózolt a fotósok nagy örömére. Kicsivel később éppen egy standot tanulmányoztunk, amikor döbbenetünkre „autentikus” robothangokat hallatva világító fényszórókkal elvonult mellettünk a két Trafo, mindegyikben egy-egy kezeslábasba öltözött figurával.

Több színpad és egy „aréna” is helyet kapott a csarnokokban, egymástól kényelmes távolságra, egyáltalán nem tapasztaltuk, hogy zavaróak lennének a vetítések, beszélgetések vagy éppen a „küzdelmek” hangjai, pedig csodás kakofóniára számítottunk. Mert panelek is voltak, vetítések és különböző beszélgetések – itt is láthattunk pár lézengő érdeklődőt, de ez olyan része a Con-nak, amin még van mit csiszolni. Egyik sem bizonyult annyira érdekfeszítőnek vagy lenyűgözőnek, hogy ott tartson minket – aztán az is előfordulhat persze hogy a legjava lement már szombaton.
Ami minket a legjobban érdekelt az egyértelműen a képregény. Valahogy úgy képzeltem, hogy hatalmas kupacokban, toronymagasan állnak majd a jobbnál-jobb cuccok, és én megkergült Dagobert bácsiként fogok tempózni bennük. Nos, kicsit csalódtunk, mert korántsem volt annyi képregényes stand, mint az vártuk volna, de a kínálat viszont igazán gazdag volt. Elsősorban persze a német nyelvű képregényekből. Azt tudtuk, hogy elég jól áll a német képregény kiadás, de teljesen lesokkolt minket hogy ez valójában hogyan is néz ki. Egyes kötetek német változata még igényesebb volt, mint az eredeti kiadások. Párszor már-már engedtem a csábításnak, hogy hiába nem kedvelem a német nyelvet, ezt-azt azért csak elhozok.

Szerencsére találkoztunk Alexis-el, (fedőnevén Comicwelten, így találjátok meg facebookon is) akitől sikerült igen kedvezményes áron pár angol nyelvű kötetet elhoznunk. Valójában annyira jó üzletet kötöttünk, hogy szintén egy Kittenberger lett a jutalma. Őt leszámítva még két helyen találkoztunk angol képregényekkel – egy nagyon német stand egyik eldugott szegletében, ahol aránytalanul drágán próbáltak eladni pár jópofa dolgot (ó, az az EC Comics Jack Davis gyűjtemény pedig csodásan nézett ki). A harmadik lelőhely átnézésére még három nap is kevés lett volna. A Comicage névre hallgató bolt Montrealból érkezett, és legalább 80, zsúfolásig kitömött longboxból lehetett válogatni csemegéket. Teljes sorozatok, ritka és különleges füzetek is akadtak szép számmal, az olvasóitól a hibátlan állapotú példányokig bezárólag, csak a pénztárcánk tartalma szabhatott határt a vásárlásnak. Az eladó házaspár nagyon értette a dolgát – pörögtek, kedvesek voltak, segítettek rátalálni egy rövid beszélgetés alapján arra, ami vásárlásra bírhat minket. Abszolút jópofa szolgáltatásuk volt, hogy „Adam H” és „Abraham” feliratokkal elláttak füzeteket, amiket aztán vihettünk is dedikálni. Egy kis beszélgetés „árán” még kedvezményt is kaptunk.

Zárásként sikerült végül elkapnunk Achdé-t is, aki fél négykor érkezett az Egmont standjára Lucky Luke köteteket dedikálni. Pillanatok alatt egy takaros kis sor alakult ki, ami csigamód vánszorgott – Achdé nem csak szignózott, de rajzolt is. Sajnos ez közel sem volt gyors, és egyre közeledett a záróra, így a szervezők megkérték, hogy mellőzze a rajzokat. Így végül mi is sorra kerültünk, és Szabi átadhatta az ajándék Kittenbergert.

Habár ez inkább egy hatalmas vásár, sokkal több program és érdekesebb panelek, beszélgetések kellenének egy „igazi” Con szintjének eléréséhez, igazán remekül szórakoztunk. Ha ezekre és a vendéglistára sikerül rágyúrniuk, egy-kettőre elérheti akár egy nagyobb angliai fesztivál méretét is. 2017 november 18. és 19. mindenesetre kapott a naptárunkban egy bejegyzést – egyértelmű ugyanis hogy jövőre is ott a helyünk.