Csidori vs. Raszengan – MangánOxid 2016. tavasz

Naruto #26

Végre eljött, amire mindenki azóta várt, hogy az első kötetben hőseinket egymás mellé sodorta az élet. Kisimoto Maszasi mangájának egyik csúcspontjához érkeztünk, és szerencsére a két barát grandiózus, nagy jelentőségű, érzelmileg túlfűtött összecsapása méltó lett az olvasók elvárásaihoz.

A 26. kötet témája szinte kizárólag Naruto és Szaszuke harcának hosszúra nyúlt fináléja, ami a jól felépített előzményeknek köszönhetően végre valódi tétért, valódi motivációkkal zajlik. A könyv jó 90%-át kitevő bunyó minimális szövegezéssel, ám látványos képekkel párosul, minden van, amit egy ilyen széria ilyen jelentőségű epizódjától elvárhatunk: egyszer egyikük, máskor másikuk kerekedik felül, záporoznak a csúcspontok, és a sokkoló meglepetések. Minden van, néha kicsit már több is, mint kéne: a mangaka nem spórolt a fordulatokkal, ami egy idő után kissé kiszámítható volt – szerencsére előbb véget ért, minthogy valóban ismétlésbe fulladt volna. Anélkül, hogy elsütnénk a harc kimenetelét (bár a rajzfilmsorozat nagyszámú rajongótábora előtt ez sem titok), Kisimoto Maszasi még időben lezárja kettejük párbaját, és ha csak egy rövid időre is, de csend lesz – legalábbis amíg a felek újra össze nem szedik magukat a következő csatához.

Naruto és Szaszuke közös múltját 25 köteten keresztül építette a mangaka, kettejük viszonya mindig is a rivalizáláson, és furcsán fejlődő barátságukon alapult. Szaszuke sorsa különösen érdekes, főleg riválisa/barátja, Naruto múltjával összevetve. Egyikük teljes családban nőtt fel, míg utóbbi egyedül, árván, a magány mégis egyaránt ismerős mindkettejüknek. Akárhonnan is jöttek, egymásban leltek családra, ezt a tényt azonban Szaszuke egyelőre csak nagyon nehezen képes elfogadni. A friss könyvben éppen emiatt sokkoló kettejük egymás elleni élet-halál harca. (Néha valóban úgy tűnik, hogy a felek képesek lesznek – akár egy magasztosabb eszme nevében is – kioltani egymás életét.)

Meglepő, fordulatos és látványos: a Naruto 26. kötetére sokat kellett várni, de megérte, minimális negatívumai között talán a kevés szöveg miatti gyors fogyaszthatóságát említhetjük. Egy, a szériába most belekóstoló olvasó számára talán egy hosszúra nyúlt, de jól koreografált, dinamikus csatajelenet csupán, az előzmények ismeretében azonban tömény élvezet.

Vampire Knight #16

Hino Matsuri vámpíros csajmangájának új kötete semmit nem bíz a véletlenre: már a borítón pózoló Zero és Kaname, a sorozat két „sármos” főszereplője egyértelművé teszi, hogy férfi olvasóknak itt vajmi kevés keresnivalójuk van. Persze nem kell romantikus nyáladzásra gondolni, Yuuki és a már említett két fiú kálváriája ugyanis minden, csak nem nyálas, de a kiömlő vér mennyiségével szemben a mérleg másik nyelvén nem túltengő tesztoszteron, sokkal inkább egy fiatal lány „öntudatra” ébredése és felnövés-története áll.

Yuuki megszabadulva bátyja befolyásától továbbra is Zero és Kaname között őrlődik, de néhány kötet óta már igyekszik helyzetéből kihozni a legtöbbet, és saját sorsának kovácsa lenni. Közbenjárására indult például újból útjára a történet helyszínéül szolgáló Cross Akadémia éjjeli tagozata, ahova csupa vámpír jár, gondosan elszeparálva a nappal tanuló emberektől. A Vampire Knight legújabb kötetében tovább bonyolódik a piacra dobott új vértabletták körüli misztérium, melynek használói furcsán kezdenek viselkedni, mindezt pedig a tisztavérű vámpírokra vadászó Kaname újbóli felbukkanása, és a vele szemben szervezkedő vámpírvadász-társadalom erőfeszítései súlyosbítják. Az éjjelis diákok között egyébként elképesztően furcsa egyének is vannak, egyikük, Shirabuki Sara például annyira titokzatos (és gyilkos, és gyönyörű, ja és persze titokzatos), hogy az ő sorsa még akkor is érdekesnek tűnik, ha nem teljesen értjük, hogy is jött ő a képbe, és motivációi egyelőre – kevés szöveges szerepe miatt is – nem ismertek.

Legutóbbi alkalommal lelkendeztem, hogy végre sikerült érthető és élvezhető mederbe terelni a sok-sok fordulatot, mostanra viszont kiderült: korai volt az öröm. A női mangaka visszatért a teljesen kusza, több vasat a tűzbe tartó módszereihez, amikkel egyébként a teljes sorozat alatt előszeretettel élt. Gyakran nehéz kibogozni, hogy mi és kivel történik, a helyzetünket pedig az olyan párbeszédek sem könnyítik meg, amelyben mindkét fél titkolózik (nem csak egymás, de az olvasó előtt is), és egyikük sem közöl kézzel fogható információkat.

A feszültség továbbra is szinte tapintható, ezt az olvasók azonban inkább csak érzik, mint értik: nincs egy önfeledt párbeszéd, mindenki olyan, mintha legalább a világvége készülődne, az igazi indítékokat, vagy úgy egyáltalán a fontosabb fordulatokat azonban rendre homály fedi. Kissé félrelépés az előző könyv nyíltabb, érthetőbb fogalmazásmódjához képest. A három éve véget ért sorozat ennek ellenére tényleg mély nyomokat hagyott a japán popkultúrában, ennyi idő elteltével is szállingóznak hírek hol egy musicalről, hol extra fejezetekről, legutóbb pedig arról, hogy a LaLa DX magazin júliusi számában egyelőre azonos, Vampire Knight címen indít új sorozatot Hino Matsuri.

Farkas Dávid