Boncasztalon a Múlt: From Hell

Alan Moore munkásságáról viszonylagos magabiztossággal kijelenthetem, nem egy olvasóbarát életmű. Ezt nem is rónám fel hibái közé. Úgy gondolom, szükségünk van olyan művészekre, akik kompromisszumok nélkül képesek érvényesülni alkotásaikban. Persze ezt nem minden olvasó képes befogadni és ez a From Hellnél talán hatványozottan is igaz.
A Vad Virágok Könyvműhely gondozásában kiadott, majdnem 600 oldalas kötet súlyra is egy fél téglányi tömény információhalmaznak érződik. Belemélyedve pedig egy nagyon száraz, szövevényes, rengeteg szálon futó, tényszerű feltárását – ide illő közhellyel élve – felboncolását kapjuk az 1880-as, 90-es évek egyik legmisztikusabb és legrémisztőbb gyilkosságsorozatának és annak elkövetőjének, Hasfelmetsző Jack legendájának.

Ebben a bábeli zűrzavarban, amit Moore felcímkézve, leltárazva és sorba rendezve elénk tár, rövid időn belül észrevesszük, hogy a nyomasztó érzések, hangulatok, elbizonytalanító gondolatok és a rengeteg információ, amit kapunk (sokszor igen hosszú és száraz lábjegyzetekben), nem azt a célt szolgálják, hogy katartikus élményként megéljük a rejtély megoldását. Inkább válunk részeseivé a korszak hangulatának és a benne élő emberek életének. A karcos, fekete-fehér képvilág, amit Eddie Campbell tár elénk, erre még rá is erősít.

A szokásos háromszor hármas panelfelosztás szűk, klausztrofób érzést kölcsönöz a látottaknak, amik önmagukban sokszor elborzasztóak vagy gyomorforgatóak lehetnek, miközben teljesen triviálisnak és hétköznapinak vannak beállítva. A nyersen ábrázolt erőszak és szexualitás egy idő után már nem is rémisztő, inkább csak elborzaszt. Néha múló kellemetlenséggé degradálódik, amin szeretnénk továbblépni. Ezt a nyomasztó érzést, és a kötetet körbelengő bizonytalanságot rengeteg, itt-ott elrejtett utalás, vagy apró vizuális jel is erősíti. Sokszor a saját fejünkben is megindul a találgatás hogy mi milyen összefüggésben áll az események sodrásában.

Triviális, és egyértelmű kijelentésnek tűnhet, hogy ez a kötet nem gyerekeknek való, de fontosnak tartom megemlíteni, nem csak a nyomasztó hangulat vagy a nyers brutalitás miatt, hanem összetettsége miatt is. Valljuk be, fiatalon mi sem a legszárazabb lexikonokat bújtuk a könyvtárban, és úgy vélem, a From Hell egy hasonlóan robosztus alkotásnak számít.
Alan Moore képregényei tehát mindenképp nehéz falatnak számítanak. Nem véletlen állítja maga az alkotó is, hogy alkotásait a képregény médiumára álmodta meg, és ezért meg is tagadja Hollywood összes eddigi próbálkozását művei adaptálására. Erről egy másik munkájával, a V for Vendettával kapcsolatban készített összehasonlító elemzésünkben még több szó esik a Főnixláng csatornáján.

A From Hellt pedig ajánlom mindazoknak, akik szeretnék feltárni egy misztikus, alternatív történelem rejtélyeit.

Pádár Ádám

Cím: From Hell – A pokolból
Szerző(k): Alan Moore, Eddie Campbell
Kiadó: Vad Virágok
Ár: 7990 Ft
Formátum: puhafedeles kötet
Terjedelem: 576 oldal
Megjelenés: 2019.05.12.
Megvásárolható: Közvetlen a kiadótól
Online vásárlás: vadviragok.hu szukits.hu