Árnyékzónára vetődve

Vannak rossz történetek, és ami még bosszantóbb, vannak bosszantóan rosszak.

A simán rosszat nagy várakozás nem előzi meg, simán csak rosszul kezdődik, rosszul folytatódik, és a vége se hűha, de jó, hanem egyszerűen rossz.

A bosszantóság feltétele az, hogy az olvasást várakozás előzze meg. A mű kezdődhet rosszul, de még jobb, ha lapról lapra fokozódik a csalódás, míg végül felejthetetlen, katartikus rossz érzésben csúcsosodik ki, hogy hosszan tartó romlott emléket hagyjon maga után. Ez az igazán jó bosszantóan rossz történet.

A várakozás szólhat simán a hype-nak, vagy akár külön a címnek, a szerzőnek, rajzolónak, de akár egy kihúzónak vagy egy-egy legendás szerkesztőnek is. Ritkábban színezőnek. Eredeti beírónak. Bárminek. A nagy számok törvénye szerint elég könnyű csalódni.

Andy Diggle-től magyarul eddig két címen jelent meg történet, a Zöld íjász: Első év Jock rajzaival közepesen emlékezetes, kiszámítható karakterekkel. Kétszer is elolvastam. Elsőre nem emlékeztem, mi volt benne. A Kingpin-féle Deadpoollal szerencsém volt. Nem volt szerencsém hozzá.

A Fenegyerek Árnyékzónát viszont kár volt elolvasni.

A várakozásom elsősorban Fenegyereknek szólt, hiszen eddig milyen szerencsénk volt vele! Roger McKenzie, Frank Miller, David Mazzucchelli, Klaus Janson, Brian Michael Bendis, Alex Maleev, Jeph Loeb, Tim Sale, ha belemennék, megint erőt venne rajtam a múltidéző romanticizálás. Megszerettük Matt Murdock-ot, üdv, Hell’s Kitchen, üdv, New York, egyszer fent, egyszer lent. És a dilemma. Jobb-e, hogy most látok, mintha vak lennék, de meg tudnám mondani, hány sószem van a ropin? Jó volt vele.

A kötet kézbevételekor a várakozás fokozódott. Hm. Végre egy viszonylag új történet. Átpörgetés. És milyen szép a rajza! Újabb átpörgetés. Nem is szép, érdekesen nagyon látványos.

A maláj tigris, Billy Tan magyarul megjelent már Kingpin-X-Menben, Új Bosszú Angyalaiban, kihúzóként Spawnban.

Modern, dinamikus, rajzok és képi világ, könnyen szépen színezhető digitálisan, ha ő rajzol egy sztorit, legalább a rajz legtöbbször jó.

De ha ilyen bosszantóan rossz a történet!

Ezt azért olvastam el kétszer, hogy megerősítsem, tényleg olyan rossz-e, mint ahogy emlékeztem.

Hát, másodszorra már nem bosszankodtam.

Üres. Minden karakter, minden szituáció, minden üres.

Lehet, hogy ez egy kísérlet, hogy a Marvel „utcai hőseit” egy történetbe sűrítsük, de volt már ennél jobb próbálkozás. Kábé mindegyik.

Minden fel van töltve nindzsákkal, majd kidurran minden a nindzsáktól, mindent elözönlenek. Nincs bajom a Kéz nindzsáival, egyszer biztos megszámolta már valaki, hányat tettek el láb alól a Marvel hősei, más értelmük nincs, mint ez, hogy valaki egyszer végigbogarássza, végigböngéssze a lapokat, hogy pontosan rovancsoljon egy hangyabolynyi hullát.

Amikor az Új Bosszú Angyalait azzal reklámozták, hogy Nindzsák, mindenütt nindzsák! majd kiköptem a kakaót. Komolyan. Mikor volt az utolsó eset, amikor egy szuperhősnek egyáltalán a közelébe ért egy nindzsa? Vagy száz? Vagy ezer? Mit számít? Egy leszakadó betonelem több gondot okoz Pókembernek, Shang-Chinek vagy bármelyiküknek, mint millió nindzsa. Bendis legalább jó párbeszédeket írt néha, és a koncepció érdekes volt.

A koncepcióval itt sincs baj. Az Árnyékzóna egész kiterjedt történetsorozat volt, rengeteg címen átfutott, de szakértőnk, Kóbor Róbert szerint az se egy nagy szám.

Fenegyerek a Kéz főnöke? Valahonnan ismerős, de egye fene. Lehet jó ötlet. Fejébe száll a hatalom? Még belefér. A Bérhősök, Vezér, Szellemlovas, Pókember, Elektra, és még jó pár röpképtelen szuperhős megpróbálja észhez téríteni Matt-et? Rendben.

Lőjük le a poént az első két oldalon?

Akkor ennyi. Szép rajzokkal.

Lénárd László

Cím:	Árnyékzóna (NMK #71)
Sorozat:	NAGY MARVEL KÉPREGÉNYGYŰJTEMÉNY
Szerző(k):	Andy Diggle, Billy Tan
Kiadó:	Hachette
Ár:	3090 Ft
Formátum:	keménytáblás kötet
Terjedelem:	oldal
Megjelenés:	2020.09.10.
Megvásárolható:	Újságárusok és Képregényboltok
Online vásárlás:	szukits.hu kepregenymarket.hu