Alice #1 – Semmi, neonlilában

Robert Marko Bøse (azaz Nagy Róbert) első képregénye nem a semmiből érkezett. Az első karaktervázlatokat hét éve rakta fel az előző FB oldalára, akkor még Inferno néven futott a képregény. Három éve még az volt a terv, hogy közösségi finanszírozásból jelenik meg az Inferno, ekkor már antológiaként. Ebből lett végül az Alice, aminek az első füzete a Budapest Comic Conon készült debütálni, végül a borítón augusztusi dátummal ugyan, de október végén jelent meg.

Füzet, igazi amerikai mintára: méretre „US comics szabvány”, három borítóvariáns közül lehet választani, fóliában és hátlappal érkezik, nettó 22 oldal képregényt meg egy kis „sallangot” tartalmaz. Kapunk még pár matricát, és egy lapot egy QR kóddal, ami egy Spotify lejátszási listához vezet. Ugyan ez a zene nem az én világom (nem nagyon tudom meghatározni sem – nyomokban nyolcvanas éveket tartalmazó elektronikus ambient popnak nevezném, aztán a hozzáértők vagy kiröhögnek, vagy nem) mindenképpen jár a bónuszpont a hangulatfestő ötletért.

Egy jó első füzetet összehozni nagyon nehéz. Ezzel a 22 oldallal kell elérni azt, hogy megvegyük majd a többit. Hogy érdekeljen minket a főszereplők sorsa. Hogy mi is a végére akarjunk járni a rejtélynek. Hogy vissza akarjunk térni ebbe a világba, amint lehet. Az Alice ezen a téren nem teljesít túl fényesen. Konkrétan semmit nem tudunk meg a hősünkről. Kapásból „elég” az első hat oldal egy zavaros rémálomra, amiből megtudjuk, hogy Alice ki nem, de közben a maradék tizenhatból nem igazán derül ki, hogy akkor mégis kicsoda. Piál, cigizik, monologizál, de jelleme megfoghatatlan – nem azért, mert rejtélyes, hanem mert nincs. A keményvonalas krimik kiégett magánhekusaira jellemző közhelyes semmiségekkel próbálkozik – mintha szeretne Hammett vagy Chandler lenni, de csak egy felvizezett Vavyan Fable-re futja. A füzet végére semmiféle kötődést nem sikerült kialakítani a karakterhez, gyakorlatilag teljesen hidegen hagy a sorsa. Ugyan nem a képregényből, de tudjuk, hogy Alice valami természetfeletti nyomozó, egy szövegbubiban úgy hivatkozik magára, hogy „ezozsarú”… oké, állj, eddig bírtam.

Az a helyzet, hogy ha könnyen kizökkent az olvasásból egy helyesírási hiba, ha ráncolsz a rossz központozáson, ha kedvedet szegi egy-két furcsa szóvirág vagy csikorgó szerkezet, akkor ez nem a te képregényed. Komolyan. Kapásból a képregény első oldalán, az első szövegdobozban szereplő egyetlen szó is helytelenül van leírva (annak ellenére, hogy a csatolt képen még jó volt, a nyomtatásban valamiért poPPsztár lett). Mondhatni felkészít arra, ami a többi oldalon vár. Nem tudom, hogy a szerkesztő Ren Zen, aki „éles szemével mindig kiszúrta a legapróbb hibákat is” – ahogy ez a köszönetnyilvánításban szerepel – milyen hibákra vadászott, de nem nyelvtani és stilisztikai dolgokra, az biztos. Nagyon kell egy igazi korrektor a csapatba. Szinte minden oldalra jut egy hiba. Úgy borzalmas, ahogy van. Lesújtó. Ugorjunk.

Szóval Alice valamiféle magánhekus vagy mi, és a természetfeletti esetek a szakterülete. A füzet többi szereplőjéről sem tudunk meg semmit. Adott egy orákulum?/banya?/varázslónő?, aki egy háztetőn eldarál egy baljóslatú monológot, aztán felfogadja a harmadik szereplőnket, egy magánhekus palit, akit nem igazán érdekel a meló, de a világ egyik legsemmitmondóbb horoszkópos párbeszédét követően elvállalja az ügyet. Amiről ugyanígy nem tudunk semmit. A rejtélyes nyomozás a semmiből indul, nincs igazán ügy, nincs bűncselekmény, nincsen semmi kapaszkodó, hogy a karakterek mi után nyomoznak. Így igazán történet sincs, csak egymást követő cselekmények, amik egyik pontból a másikba mozgatják a karaktereket, mert ott majd lesz valami dolguk.

Az Alice rajzok terén viszont egészen döbbenetesen kiváló. A színezés ugyan gyorsan unalmas lesz, mert úgy tippelnék, hogy sikerült a lila összes árnyalatát belezsúfolni ebbe a 22 oldalba. Helyszíntől és napszaktól függetlenül minden lilába tocsog, a halvány rózsaszínestől a haragos mélykékig. Ezt leszámítva elképesztően jó a rajzstílus, simán beillene a Boom/Scout/Oni, de talán még az Image felhozatalába is. Ezzel a tehetséggel – na meg egy jó adag szerencsével – Bøse lehet a következő rajzoló, aki megvetheti a lábát a külföldi piacon. Egy jó íróval párosítva a végeredmény egy remek képregény lenne.

A misztikus krimik rajongójaként rettenetesen vártam az Alice első füzetét, de a végeredmény szörnyen lelombozó lett a tengernyi hibájával és a történet teljes hiányával. A remek rajzok sem tudják megmenteni. Persze korai lenne még temetni a sorozatot, de ennél sokkal tartalmasabb második füzettel kell előrukkolni ahhoz, hogy ne fulladjon az érdektelenség mocsarába.

kóbor

Cím: Alice #1
Szerző(k): Robert Marko Bøse
Kiadó: Szerzői képregény
Ár: 1800 Ft
Formátum: füzet
Terjedelem: 36 oldal
Megjelenés: 2023.11.
Megvásárolható: Közvetlen a kiadótól
Online vásárlás: a kiadó honlapján...