ALIaS: F**K

A világmegmentős szuperhős és a noir-jellegű bűnügyi történetek keresztezése minden, csak nem magától értetődő. Előbbi világa sokszínű, nemes, nagyszerű hősökkel teli, akik fáradhatatlanul munkálkodnak a világ jobbá tételén, utóbbié pedig sötét, kiismerhetetlen, és az egyetlen, amit biztos nem találunk benne, bárhogy keressük is, az a hős. De hát Brian Michael Bendisről beszélünk, aki akkorra már összeházasította a két témát nagyszerű, Powers című sorozatában. Stílusát tekintve az Alias hasonló vizeken evez, és történetileg is vannak átfedések. Nem a hétköznapi emberek, hanem egy volt szuperhős szemén keresztül vizsgálja a szuperhősök, és ezúttal a normál emberek világát is. Mindezt igazi noir-hangulattal, és – tekintve, hogy a 28 részt megért sorozat a Marvel felnőtteknek szóló MAX imprintjének égisze alatt jelent meg – szórakoztató szabadszájúsággal.

Jessica Jones magándetektív, aki pont olyan körülmények közt dolgozik, mint Dashiell Hammett, Raymond Chandler vagy Lawrence Block karcos cigarettafüstbe burkolózó hősei. Vacak környéken, ócska irodában, tahó, hazug és elhalálozásra hajlamos ügyfelekkel. Régen ugyan szuperhős volt, de a történet elején még nem világos okokból ezzel az élettel felhagyott – képességei azonban még megvannak, így különösebb erőfeszítés nélkül vágja ki irodája ajtóablakán kliensét, ha az túl erőszakosan talál méltatlankodni a nyomozás eredményeivel kapcsolatban. Az utolsó sztori előtt, ami feltárja múltját, képességei megszerzésével, szuperhős-tevékenysége kezdetével és végével együtt, Jessica persze részről részre belecsöppen valami nagy disznóságba, ami egy maszkos igazságosztóval áll kapcsolatban – akárcsak a Powers esetében, csak ugye az itteni hősök mégiscsak a Marvel büszkeségei, vagyis összességében feddhetetlenek. Vagy mégsem?

Hogy mindenki tudja, hányadán áll, Bendis azzal kezdi a sorozatot, hogy rögtön az olvasó képébe vágja a ’fuck’ szót, az elsőt, ami a képregényben elhangzik. És el fog még, azt követően is. Sokszor. És nem csak a bájosan mocskosszájú főszereplő szájából, mert a vendégszereplő hősök is átkozódnak bizony rendesen (kivéve persze Amerika Kapitányt – csillagok és sávok még egy MAX képregényben sem káromkodhatnak). Ami pedig Jessicát illeti, ő nem csak randa szavakkal dobálózik, hanem cigizik, mint az őrült, ha dühbe jön, kiordítja az embert a helyiségből (jobb esetben), ha pedig rossz kedve van, lemegy a legközelebbi bárba, addig iszik, míg épphogy csak magánál van, aztán megd*gatja magát haverjával, Luke Cage-dzsel.

Mindemellett szuperhősnek elragadóan esetlen, még repülni is csak félig-meddig tud, egy csúnya félreértést követően pedig a Bosszú Angyalai amúgy istenesen kiverik belőle a szart. Ugyanakkor korántsem egy lúzerről van szó: Jessica szép, erős, okos és határozott elvek szerint él. Bendis kiváló karaktert teremtett, akit azóta is dédelget marveles címein belül, és legalább ilyen fontos, hogy nagyszerű történeteket ír, amiket a tőle már megszokott pörgő, stílusos dialógusokkal turbóz fel (egyik örök, és megunhatatlan ütőkártyáját, a kihallgatási jelenetet, most is kijátssza). Ami pedig a noir hangulatot illeti, az gondoskodik róla, hogy megmutassa az olvasónak a szuperhősök világának egyébként ritkán látott, sötét oldalát, összeesküvésekkel, elrablással, kihasználással és bedrogozással, miközben Bendis bőségesen oszt drámát, izgalmat és humort egyszerre, olykor megfűszerezve mindezt egy csipetnyi abszurditással.

Mindehhez kiváló partnerre talált Michael Gaydosban, akinek sikerül elérnie, hogy rajzai egyszerre feleljenek meg a komor, nyers bűnügyi történetek, és a felszabadultabb szuperhős-sztorik követelményeinek. És lehetne meg lehetne még említeni a panelek kreatív, a dialógusok ping-pong hatását stílusosan kiszolgáló és felfokozó elrendezését, illetve az egyes képek hatást erősítő újrafelhasználását, de ezek inkább az író saját stílusjegyei, amiket minden rajzolóján érvényesít.

Az Alias eddig a legjobb képregény a House of M mellett, amit Bendis a Marvel Univerzumhoz írt. Szórakoztató, hangulatos, és olyan nyers, trágár és noiros rálátást biztosít a szuperhősök világára, ami egészen egyedinek számít a kiadónál. Kár, hogy a MAX szigorú szabályaitól való menekülés érdekében (pl. bizonyos élvonalbéli szuperhősöket nem lehet szerepeltetni) kénytelen volt más keretek közt folytatni Jessica történetét – ebből lett a Pulse, ami szintén figyelemreméltó, de már hiányzik belőle az Alias sajátos atmoszférája.

9/10
Megjelenés: 2001-2004
Történet: Brian Michael Bendis
Rajz: Michael Gaydos

Olórin, 2008. március 31.

Cím: Jessica Jones: Alias #1
Szerző(k): Brian Michael Bendis, Michael Gaydos, Matt Hollingsworth
Kiadó: Fumax
Ár: X Ft
Formátum: kötet
Terjedelem: 216 oldal
Megjelenés: 2018.10.28.
Megvásárolható: Közvetlen a kiadótól
Online vásárlás: fumax.hu