Alfabéta-díj interjúk: Seuso Mozaik

Az idei Alfabéta-jelöltek között egy egészen különleges munka is helyt kapott. A Seuso Mozaik nem csak az elmúlt években fókuszba kerülő Seuso kincsek miatt kelthette fel a képregényrajongók érdeklődését, de a valóban mozaikszerű koncepciójával is kitűnik. Emiatt az Alfabéta-jelölteket megszólaltató interjúk e záró darabja is eltérő lett, hiszen összesen hat alkotót szólaltatott meg kör- és testre szabott kérdésekkel Szabó Zoltán Ádám.

Kiss Ferenc – forgatókönyvíró

Szabó Zoltán Ádám: A Seuso-kincs egy itthon példa nélküli nyilvánosságot kapott műtárgykészlet, a magyar wikipediás szócikk terjedelme nem sokkal marad el a Szent Koronáétól. Tartottál-e attól, hogy ekkora nyilvánosság előtt kritika éri a történetedet a tények, sejtések és fantázia keveredése miatt?

Kiss Feri: Nem. Engem nem érdekelnek a kritikusok. Tisztelet a jó szándékú kritikusoknak.

SzZÁ: Mi volt a legfontosabb számodra a történetek kikerekítésénél: legyen hihető, valószínű vagy szórakoztató?

KF: Legyen kerek egész. Azért mozaik.

SzZÁ: Az ötletet követő megvalósulás során a szerkesztő, kiadó és egyben ötletgazda, Göngy Balázs mennyire szólt bele a munkálatokba?

KF: Ő akarta kiválasztani a rajzolót, először csak egyet az egész albumra, aztán amikor ez nem jött össze, akkor kérte a segítségemet, és fogadta el az én több rajzolós koncepciómat. De ezzel kapcsolatban inkább ő nyilatkozzon. :)

SzZÁ: Miben volt más ezúttal a munkamenet, mint egy adaptációs vagy egy saját történetből származó képregénynél?

KF: Semennyiben. Másfél hónapig tartott az anyaggyűjtés, négy és fél hónapig a forgató megírása – főállású munka mellett. (Egy átlag képregény megírása (16 rész = 160 képkocka) általában egy hónapig szokott tartani!

Szendrei Tibor – Az első, római korban játszódó fejezet rajzolója

SzZÁ: Pályád elején több képregényt is rajzoltál, majd jött egy 20 éves szünet. Jól esik ismét képregényt rajzolni? Miben látod most ezt a mesterséget, mint a kilencvenes évek legelején?

Szendrei Tibor: Nem tartom magam a szó szoros értelmében képregény rajongónak, legfeljebb csak egy nagyon válogatós műkedvelő vagyok, s abban is inkább a „képcentrikus fajta”, amit vehetünk akár szakmai ártalomnak is.
Az elmúlt évtizedekben a mesterség lényege szerintem nem nagyon változott, az alkotó eszközök viszont jelentősen bővültek. A mesterségbeli tudás hiányát a digitális technika ugyan nem pótolja, de újabb, szélesebb távlatokat nyitott, főleg a színezés terén.

SzZÁ: Ha egy másik történetet kellett volna választani a négyből, melyik lett volna az?

SzT: Minél régebbi korban játszódik egy történet, annál nagyobb élvezet számomra a rajzolása. Ezért is választottam a római részt. Bármennyire is érdekes a másik három, a korszakok vizuális jellemzői miatt engem kevésbé motiváltak. A következő talán még belefért volna, de a modernebb korok nem vonzanak annyira szakmailag. Vannak erre nálam alkalmasabb grafikusok is, mint láthatjuk.

SzZÁ: Egy ilyen jellegű képregénynél különösen fontos a tárgyi környezet hiteles megrajzolása. Milyen források bizonyultak a leghasznosabbaknak?

SzT: Minden oldalt, sőt panelt sajátos módon önálló illusztrációként fogok fel. Annyit szeretek benne megrajzolni, és olyan részletességgel, amennyi szükséges a hangulathoz, az érzésekhez, a megértéshez. Fontosnak tartom, hogy legyen minden egyértelmű. A római kor nem volt számomra ismeretlen, hiszen a témában előtte már sok illusztrációt készítettem, így a sok összegyűjtött képi referenciám kéznél volt. Használtam fotókat, rajzokat, festményeket és több filmet is megnéztem, hogy vizuálisan ráhangolódjak arra az időszakra.
A forgatókönyv koncepcióját követve először fejben szoktam „megrajzolni” a sztori látványvilágát. Miután a bejelölt panelekre felrakom a következetesen elhelyezett szövegbuborékokat, felvázolom a cselekmény részeit papírra ceruzával. Ezután szokott jönni a pontosított előrajzolás. Ebben az esetben viszont ezt a fordulót kihagytam, s így kezdtem bele a „kihúzásnak” digitális tollal, a beszkennelt vázlatok alapján. Szokatlanul vegyes érzéseket tapasztaltam, és sajnos elég lassan haladtam vele, de ezt leszámítva újszerűen érdekes, élvezetes munkamódszer volt, és rendkívül nagy kihívás önmagam számára. Egy dologtól tartottam csupán, hogy a sűrű vonalas stílusban rajzolt részletek kevésbé lesznek láthatóak a színezés után, de örültem a végeredménynek. Roland színezés közben egész jól ráhangolódott.

Sváb József – a második, dualizmus idején játszódó, történet rajzolója

SzZÁ: Ha egy másik történetet kellett volna választani a négyből, melyik lett volna az?

Sváb József: Noha az ókori róma korszaka is érdekes, a második világháború idején játszódó, harmadik mozaikdarabot választottam volna. Ugyan manapság nincs rá időm, de hobbim a makettezés, amihez régóta gyűjtök különböző szakirodalmakat, ismeretterjesztő kiadványokat a 2. világháborúban használt haditechnikáról, egyenruhákról. Úgyhogy ehhez a részhez könnyen találhattam volna referencia-anyagot.

SzZÁ: Egy ilyen jellegű képregénynél különösen fontos a tárgyi környezet hiteles megrajzolása. Milyen források bizonyultak a leghasznosabbknak?

SJ: Számos munkám, pl. a Sherlock Holmes és a Bunbury c. képregényeim az 1800-as években játszódnak, így nem volt ismeretlen számomra ez a korszak. Ennek ellenére utána kellett néznem néhány dolognak, helyszíneknek, viseleteknek. Kiss Ferenc, a forgatókönyvíró is ellátott jónéhány lényeges képpel, a cukorbonbonoktól, Professeur Velle fotójáig. Régebben lelkesen gyűjtöttem mindenféle képet, újságkivágást a képeslapokból, azonban mára már rendelkezésre áll az internet, ahol szinte minden fellelhető. Nagy segítség volt ebben a munkában is, jó referencia képeket találtam pl. a Párizsi Világkiállításról és a katakombák csonttermeiről.
Miután megfelelő mennyiségű referencia képet gyűjtöttem a főbb helyszínekről, viseletekről, megterveztem az oldalakat, képkockákat. Hűen követtem a forgatókönyv instrukcióit. Már évek óta kizárólag digitálisan rajzolok. Egy egyszerű, A/5 méretű Wacom táblán dolgozom. Rajzprogramnak nekem a PaintToolSai nevű mangarajzoló-festő program vált be. Számomra könnyen kezelhető és megfelelő végeredményt ad. Nemrégiben hozzájutottam egy nagyobb méretű Ipadhoz, legutóbbi képregényemet már azon, a Procreate nevű programmal rajzoltam. Ez az eszköz jobban visszaadja a hagyományos rajzolás élményét, maga a program pedig könnyen kezelhető, bár még csak ismerkedem vele.

Sarlós Endre, a második világháború utolsó hónapjaiban játszódó harmadik fejezet rajzolóját telefonon értük el

SzZÁ: A történet első oldalán a hat szereplő portréja, a beidézett térképrészlet a háborús/dokumentarista képregényeket idézi, olyan munkáit elevenítette fel, mint a Szigetvár ostroma vagy a Trianon kód. Első ránézésre az az ember gondolata, hogy ez tipikus Sarlós! Ez csak véletlen egyezés és Feri forgatókönyvében is szerepeltek, vagy ezek a rajzoló javaslatai alapján kerültek be?

Sarlós Endre: A helyzet az, hogy Feritől kaptam egy forgatókönyvet és azt követtem.

SzZÁ: Ha egy másik történetet kellett volna választani a négyből, melyik lett volna az?

SE: Én a római kort szívesen vállaltam volna.

SzZÁ: Egy ilyen jellegű képregénynél különösen fontos a tárgyi környezet hiteles megrajzolása. Milyen források bizonyultak a leghasznosabbaknak?

SE: Kaptam a Kiss Feritől megfelelő fénymásolatokat a korabeli épületekről és tulajdonképpen leírások alapján is meg lehetett volna oldani, de úgy hitelesebb volt, mert még térképen is megjelölte az objektumokat. Ilyen szempontból könnyebb dolgom volt.

Tebeli Szabolcs, a negyedik, szocializmus idején játszódó történet rajzolója

SzZÁ: A kötet majd kétharmadát kitevő negyedik fejezetet végig te rajzoltad. Nehéz szülés volt? Elégedett vagy a végeredménnyel?

Tebeli Szabolcs: A Seuso sztori tavaly júniusban talált rám. Első olvasásra alig értettem, szóval egy teljes hónapom csak azzal telt, hogy próbáltam fogást találni rajta. Ebben a projektben ez volt a legnehezebb számomra. Értelmezni a forgatókönyvben leírtakat, átlátni a cselekményt és mögötte megtalálni a sztorit. Ezek után a megrajzolása sokkal könnyebb volt, mint hinnéd. Bár az elején voltak nehézségek, mert a realista ábrázolásban nincs akkora rutinom, mint a többi művésznek. Kellett egy hónap amíg csak ezt gyakoroltam. Minden oldalon kiválasztottam pár kulcsképet, amin addig próbálkoztam a beállításokkal, karakterekkel amíg azt nem láttam, amit akartam. Ezek köré építettem később a többi képet. Idővel meglett az áhított rutin és napi egy oldal elkészült. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, sok új dolgot tanultam.

SzZÁ: Ha egy másik történetet kellett volna választani a négyből, melyik lett volna az?

TSz: Ez a kötet első képregénye lenne, Seuso ókori fejezete. Bár látva, hogy milyen lett Szendrei Tibor munkája, igazából kicsit óvatosan állnék neki. :)

SzZÁ: Egy ilyen jellegű képregénynél különösen fontos a tárgyi környezet hiteles megrajzolása. Milyen források bizonyultak a leghasznosabbaknak?

TSz: Kiss Feri a forgató írója alapos kutatómunkát végzett és a projekt kezdetekor már készen várt rám egy gyűjtés, ami a legfontosabb dolgokat már tartalmazta. Járműveket, öltözetet, szereplőket és környezetüket, valamint a legfontosabbakat: a kincseket. Ezek legtöbbje korabeli cikkekből riportokból származott. A munka elején nagy segítség voltak, később pedig magam kerestem referenciákat a beállításokhoz, szereplőkhöz, de képeket keresgélni az interneten gyakran lelassítja a munkát. (Ha 10 perc alatt se találtam, amit kerestem, inkább rögtönöztem.) Egy-egy nehezebb póz ábrázolásához a tükör sokkal gyorsabb, ahol magamat fotózom. Kezekből egész szép kis gyűjteményem lett.

Pilcz Roland, aki hat oldal kivételével színezte a kötetet

SzZÁ: A történetek főszereplőjén, azaz a műtárgy együttesen kívül az eltérő korokban játszódó, eltérő nyelvezettel és rajzokkal előadott történeteket szinte csak a színezés fogja össze (kivéve persze Sarlós Endre fejezetét, melyet ő maga színezett). Milyen eszközökkel szeretted volna összekapcsolni a munkákat és mivel akartál nekik egymástól eltérő egyedi hangulatot teremteni?

Pilcz Roland: Mivel az egyes alkotók rajzstílusai igen különbözőek, így elsősorban arra törekedtem, hogy jobban egységbe kerüljenek a színekkel. De mindegyik felvonásnak megvan a saját esztétikai iránya, így Szendrei Tibor európai-jellegű stílusában megrajzolt ókori világ, Sváb Józsi szigorúbb, metszeteket-idéző 19. század interpretációja, és Brazil szocreálba ültetett jellegzetes figurái, melyek szinte tálcán kínálták nekem a színezési megoldásokat. Elsősorban is egyensúlyozni akartam egy klasszikusabb kézi-jellegű és a modernebb, digitális színezés között, és ilyen formán a sztorival együtt haladunk technikailag is a korban, főleg, hogy Brazil a fekete-fehér mellett egy szürke felületet is használ a rajzaihoz, amit én végig megszíneztem, s ettől kapott egy enyhén „amcsibb” hangulatot, ami jól illik az „ódon” hangulatú fejezetek utáni 70-es évek kocka-hirtelenségébe.

SzZÁ: Nem tudom, hogy ez ma mennyire állja meg a helyét, de 10-20 éve még határozottan külön lehetett választani az amerikai és francia képregényszínező iskolákat. Hozzád mindkettő közel áll, de bérmunkáid inkább Amerikához kötnek, ez a munka pedig formátumánál fogva is inkább az európai hagyományokat követi. Meghúzhatóak ma is ilyen határvonalak? Paletták és effektek tekintetében hol helyeznéd el ezeket az oldalakat amerikai munkáid és saját szerelemgyermekeid (Kalyber Joe, YKX) között?

PR: Miután már szinte mindenki mindenhol digitálisan színez (tisztelet a kivételnek), ezért közeledtek a kontinens-sajátosságok. Sokszor látni festett, akár akvarell-hatású amerikai képregényeket, és vice-versa teljesen mainstream amerikai stílusban színezett Francia albumokat is. Szóval, inkább ez már valahol egyéni (vagy épp kiadói) ízlésen múlik. Mint ahogy sokakat, anno engem is letaglóztak a 90-es évek új vonalas amerikai képregények színei, gondolok itt az Image kiadó korai műveire főleg. Ám, amilyen lehengerlő hatással tud ez lenni a fiatal szemre, annyira gyorsan meg is csömörlik tőle. Szerencsére ezt a digitális színmámort gyorsan ki is heverte a szakma, és ma már a standard „agyonszínezett” szuperhős képregények is jóval cizelláltabbak, esztétikusabbak. Én ahogy öregszem, egyre inkább az egyszerűbb, szolidabb színeket kedvelem, még ha ez nem is minden munkámban tükröződik. Néhány éve a Zenescope kiadó egyik képregényének estem neki a puritanizmus szellemében, amikor a szerkesztő visszakérdezett, hogy: „ezek ugye még csak az alapok?” Akkor rájöttem, hogy amit én gondolok az egy dolog, és majd a saját képregényeimben fogom kiélni az új irányok utáni vágyaimat. Ezzel szemben talán fura, de az új sorozatom se feltétlenül reprezentálja a számomra talán legkedvesebb (70-es, 80-as évek egyszerű európai) képregények színezési stílusát, mert az YKX koncepciója valahol az amerikai comics-ba kevert európai hatások (és nem fordítva).