1985-1986. Az emberek békésen sétálgatnak New York vagy épp Eger utcáin, miközben Marv Wolfman és George Pérez épp felrobbantják a Multiverzumot. A kiadó és a dolgozók szinte teljesen titokban tartották az esemény volumenét, így még nagyobbat szól a Végtelen világok krízise. Bizonyos szempontból még nagyobbat, mint a sorozat befejezése utáni hónapban felrobbant csernobili atomerőmű négyes blokkja. Ezután egy darabig senki nem sétálgat nyugodtan, se New Yorkban, se Egerben.
1990. Lénárd Laci, a 63. sz. Csapajev úttörőcsapat hetedikes tagja egyáltalán nem nyugodtan sétál a kihalt Csebokszári lakótelepen. Lépteit felgyorsítja útban a kopott újságosbódé felé, szíve gyorsabban dobog a megszokottnál. Valaki azt mondta, látta Supermant az újságosnál. Lehet, hogy már elkapkodták mindet. Két húszforintost és egy ötöst markol görcsösen, remélve, hogy lesz még a képregényfüzetből, mire odaér. A vér a fülében dobol, ahogy dadogva elmondja, mit szeretne. Szinte rohan haza a füzettel.
Laci nem egy posztersrác-alkat. Nem teszi ki popzenekarok vagy filmek képét a falra, nem vág ki képregényekből képkockákat vagy oldalakat. Most megbabonázva nézi a füzet utolsó oldalát, ahol Superman új ruhájában felrepül a Kent-ház kertjéből az ég felé, és érzi a késztetést, hogy elővegye az ollót, vagy csak úgy hajtás mentén csúnyácskán kitépje azt a tökéletes oldalt. Ilyen szépet előtte sose látott. (A történet megjelent a 10. DCNK kötetben is…)
John Byrne megérkezett.
Supermant a következő hónapok alatt se szereti meg, nem tudatosítja, de érzi, hogy nem hús-vér alak. Hiába próbálkoznak az írók azzá tenni. Kétszeres szimbólum. A tökéletes ember, mert hiába földönkívüli, mégis emberibb egy földinél, ahogy azt a második kivágott oldal tanúsítja. Makulátlan. A másik énje, Clark Kent, az újságíró ugyancsak szimbólum. A becsületes, megalkuvást nem ismerő, tűzön-vízen át nyomozó riporter nem létezik a mi valóságunkban, mert már halott.
John Byrne, John Byrne, John Byrne. Nem is az írásmód, hanem a rajz. Ahogy ő jellemzi magát, stílusa „hatások egyvelege”. Ahogy általában szinte mindenkié a képregényben, legyen az franko-belga, magyar, japán vagy amerikai. A nagy, képlékeny stílusmassza újabb és újabb ceruza- és tusvonásokkal hízik még nagyobbra. Hogy ki mit vesz ki belőle, és tesz bele, ez az egyediség. Byrne nem úttörő, hanem a legnagyobb szintetizálók egyike, hagyományt lendít tovább modernebb irányba.
A Semic bemutatta legnagyobb hatású történeteit, Superman: Az Acélember, A Galactus-per és A Főnix halála mind a kötelező képregényes olvasmányok közé tartoznak.
Az elmúlt pár évben ismét megjelent néhány munkája. A Superman/Batman: Generációk megmutatja például, hogyan kopik egy író, miért nem passzol a digitális színezés a bronzkor nagy alkotóinak rajzstílusához.
A most megjelent Legendákkal pedig visszakanyarodunk 1986-ba. Épp ott tartottunk, hogy a Végtelen világok krízisében egyesül a Multiverzum (hogy aztán majd megint zseb- és egyéb univerzumokra hasadjon), néhány szereplő meghal, néhányat pedig újra kell hangolni.
A Legendákkal, melynek Darkseid ármánykodásai állnak a középpontjában (ez akkor még nem minden nap IS fordult elő), a kiadó célja elsősorban ez az újrabemutatás. Barry Allen halott, fel kell vezetni egy új Flash-sorozatot Wally Westtel, újra bemutatni Billy Batsont, mint Marvel kapitányt, összerakni egy új JL-t, megfelelően felvezetni egy új Csodanő-sorozatot…
John Ostrander első igazi nagy céges munkája ez a 22 részes crossover, mely a központi, hat részes, önálló címen futó sztori mellett, mint a hasmenés, végigszalad sok más címen.
A főbb történetszálak kibontásáért, a párbeszédekért Len Wein volt a felelős. Sok mindent az esetleges új olvasók szájába kellett rágnia úgy, hogy a régiek se essenek ki a fészekből. Így a Legendák kicsit túlírt, viszont patinás, mégis üdítő retro-stílusúvá vált az évtizedek alatt.
A hősök és gonosztevők garmadáját felvonultató sorozat sok olyan momentumot tartalmaz, melyek aztán sok helyről visszaköszöntek. A negatív propaganda hatása a közvéleményre, végül a szuperhumán aktivitás hatósági tiltása csak az egyik elem a következetes ötletparádéból.
Talán érdekesebb és frissebb, hogy a 2016-os Öngyilkos osztag című film ebből a képregényből merített a legtöbbet a szuper-rosszfiúkból és rosszlányokból álló, feláldozható banda eredettörténetéhez.
A magyar fordítás gördülékeny, a sorozatot jellemző kezdeti hibáknak ez esetben nincs nyoma, bár az egyik oldal nem azonos felbontású, mint a többi, homályos.
És egyet kell értenem a kilencedik.hu főszerkesztőjével abban, hogy nem mindig szerencsés a képregényből kivett képkockát vagy a borítóból nagyított képet tenni a borítóra.
Ha újra tizenhárom éves vagyok, mint 1990-ben, ez a borító nem fog meg.
És mert John Byrne.
Lénárd László
Cím: | Legendák (DCNK #92) |
Sorozat: | DC COMICS NAGY KÉPREGÉNYGYŰJTEMÉNY |
Szerző(k): | Többen |
Kiadó: | Eaglemoss |
Ár: | 3290 Ft |
Formátum: | keménytáblás kötet |
Terjedelem: | ~150 oldal |
Megjelenés: | 2020.07.01. |
Megvásárolható: | Újságárusok és Képregényboltok |
Online vásárlás: | szukits.hu kepregenymarket.hu |