[Tomcsics] Szuperhõsöknek nevezik magukat, de a rendõrség szemében egyszerû rablóknak számítanak. Tavaly egy hamburgi luxusszálloda büféasztalát tarolták le a meghökkent vendégek szeme láttára, néhány hete egy delikáteszboltot fosztottak ki hozzáértõ módjára.
Pezsgõvel, szarvascombbal, kobéi marhaszelettel, lazaccal és rákkal megrakodva, természetesen fizetés nélkül távoztak. Az eladókat gálánsan egy virágcsokorral kárpótolták, benne a felirat: „A Szuperhõsök nélkül az emberek nem tudnának megélni a gazdag Hamburgban.” A zsákmányt ugyanis szétosztják a rászorulók – óvodák, munkanélküliek, olcsó állásokból alig megélõ takarítónõk – között. Elõször még senki nem vette komolyan õket, de a legutóbbi akciójuk után már tizennégy rendõrautó és egy helikopter üldözte a Szuperhõsöket. Mégis sikerült kereket oldaniuk.
A modern Robin Hoodok mindeddig mesterien álcázták magukat. Képregényhõsöket idézõ jelmezt viselnek, egyikük Santa Guevarának, másikuk Spider Mumnak vagy Multiflexnek nevezi magát. A rendõrség azt gyanítja, hogy alternatív baloldali fiatalok közül toborozzák tagjaikat, õk lehetnek, akik a hamburgi metrón a bliccelés vagy az ingyenmozizás mellett agitálnak szórólapjaikon. Ami a rendõrségnek nem sikerült, az összejött a sajtónak: a nagy titkolódzás ellenére a Szuperhõsök két alapítója interjút adott a Stern magazinnak.
– Nem vagyunk rablók, csupán perspektíva nélküli, roszszul fizetett, gyakornoki állásokból tengõdõ fiatalok – magyarázta egyikük, a civilben Peterként bemutatkozó, huszonéves Szuperhõs. Nem akarnak kárt okozni, csupán felrázni a társadalmat, felhívni a figyelmet a növekvõ anyagi különbségekre, a már obszcén gazdagságra. Társa, a harmincas évei közepén járó Nina havonta 870 eurót keres, így amikor meglátja a kirakatban az 500 eurós kaviárt, érthetõ, hogy kinyílik a bicska a zsebében. – Nekem arra sincs pénzem, hogy megcsináltassam a fogaimat, vagy elmenjek moziba – panaszolja.
Így aztán nem marad más megoldás, mint a sajátos társadalmi újraelosztás. „Bár a hamburgi jólét alapját a mi munkánk teremti meg, a gazdagságból mégsem részesülünk” – áll az egyik, a tetthelyen hagyott üzenetükben. A leggazdagabb német városnak számító Hamburgban 13 ezer eurómilliomos és kilenc milliárdos él, míg a szegényebb negyedekben több százezren tengõdnek papírok, munka és biztosítás nélkül – érvelnek a Szuperhõsök. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni, és bár elismerik: az ideális társadalmat még õk sem találták fel, jobb híján lázadásra buzdítják sorstársaikat. Példaképük a néhány éve nagy sikerrel vetített A gazdag éveknek vége címû német komédia: a fiatal fõhõsök luxusvillákba hatoltak be, kárt ugyan nem tettek semmiben, csupán átrendezték, és otthagyták felirataikat. A helyzet akkor vált komollyá, amikor tévedésbõl elraboltak egy multimilliomost is. Ekkor ugyanis rögtön kiderült: lázadni a régi rendszer ellen jóval egyszerûbb, mint egy újat kitalálni. „Mi nem akarjuk megkeseríteni a gazdagok életét, inkább magunk is szívesen kipróbálnánk azt” – mondják a Szuperhõsök.
Egyelõre nem tudni, hogy mozgalmat alapítanak-e, netán külföldön is elterjed a modern Robin Hood-módszer, de a szociológusok mindenesetre máris besorolták õket az egyre népesebb „Prekäriat” (nehéz, kényes helyzetben lévõk) képviselõi közé. (Az elnevezés egy francia szociológustól származik, aki Marx proletárjaihoz hasonlóan így nevezte el azt a csoportot, amely jó képzettsége ellenére is állandó létbizonytalanságra lesz ítélve.) Az osztályharc egyelõre német keretek között folytatódik. A Szuperhõsök máris hadat üzentek a hamburgi luxusszállodáknak, de ellenfeleik száma eggyel gyarapodott: már a német belsõ elhárítás is a nyomukban van.
Forrás: nol
[Tomcsics] Szuperhõsöknek nevezik magukat, de a rendõrség szemében egyszerû rablóknak számítanak. Tavaly egy hamburgi luxusszálloda büféasztalát tarolták le a meghökkent vendégek szeme láttára, néhány hete egy delikáteszboltot fosztottak ki hozzáértõ módjára.
Pezsgõvel, szarvascombbal, kobéi marhaszelettel, lazaccal és rákkal megrakodva, természetesen fizetés nélkül távoztak. Az eladókat gálánsan egy virágcsokorral kárpótolták, benne a felirat: „A Szuperhõsök nélkül az emberek nem tudnának megélni a gazdag Hamburgban.” A zsákmányt ugyanis szétosztják a rászorulók – óvodák, munkanélküliek, olcsó állásokból alig megélõ takarítónõk – között. Elõször még senki nem vette komolyan õket, de a legutóbbi akciójuk után már tizennégy rendõrautó és egy helikopter üldözte a Szuperhõsöket. Mégis sikerült kereket oldaniuk.
A modern Robin Hoodok mindeddig mesterien álcázták magukat. Képregényhõsöket idézõ jelmezt viselnek, egyikük Santa Guevarának, másikuk Spider Mumnak vagy Multiflexnek nevezi magát. A rendõrség azt gyanítja, hogy alternatív baloldali fiatalok közül toborozzák tagjaikat, õk lehetnek, akik a hamburgi metrón a bliccelés vagy az ingyenmozizás mellett agitálnak szórólapjaikon. Ami a rendõrségnek nem sikerült, az összejött a sajtónak: a nagy titkolódzás ellenére a Szuperhõsök két alapítója interjút adott a Stern magazinnak.
– Nem vagyunk rablók, csupán perspektíva nélküli, roszszul fizetett, gyakornoki állásokból tengõdõ fiatalok – magyarázta egyikük, a civilben Peterként bemutatkozó, huszonéves Szuperhõs. Nem akarnak kárt okozni, csupán felrázni a társadalmat, felhívni a figyelmet a növekvõ anyagi különbségekre, a már obszcén gazdagságra. Társa, a harmincas évei közepén járó Nina havonta 870 eurót keres, így amikor meglátja a kirakatban az 500 eurós kaviárt, érthetõ, hogy kinyílik a bicska a zsebében. – Nekem arra sincs pénzem, hogy megcsináltassam a fogaimat, vagy elmenjek moziba – panaszolja.
Így aztán nem marad más megoldás, mint a sajátos társadalmi újraelosztás. „Bár a hamburgi jólét alapját a mi munkánk teremti meg, a gazdagságból mégsem részesülünk” – áll az egyik, a tetthelyen hagyott üzenetükben. A leggazdagabb német városnak számító Hamburgban 13 ezer eurómilliomos és kilenc milliárdos él, míg a szegényebb negyedekben több százezren tengõdnek papírok, munka és biztosítás nélkül – érvelnek a Szuperhõsök. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni, és bár elismerik: az ideális társadalmat még õk sem találták fel, jobb híján lázadásra buzdítják sorstársaikat. Példaképük a néhány éve nagy sikerrel vetített A gazdag éveknek vége címû német komédia: a fiatal fõhõsök luxusvillákba hatoltak be, kárt ugyan nem tettek semmiben, csupán átrendezték, és otthagyták felirataikat. A helyzet akkor vált komollyá, amikor tévedésbõl elraboltak egy multimilliomost is. Ekkor ugyanis rögtön kiderült: lázadni a régi rendszer ellen jóval egyszerûbb, mint egy újat kitalálni. „Mi nem akarjuk megkeseríteni a gazdagok életét, inkább magunk is szívesen kipróbálnánk azt” – mondják a Szuperhõsök.
Egyelõre nem tudni, hogy mozgalmat alapítanak-e, netán külföldön is elterjed a modern Robin Hood-módszer, de a szociológusok mindenesetre máris besorolták õket az egyre népesebb „Prekäriat” (nehéz, kényes helyzetben lévõk) képviselõi közé. (Az elnevezés egy francia szociológustól származik, aki Marx proletárjaihoz hasonlóan így nevezte el azt a csoportot, amely jó képzettsége ellenére is állandó létbizonytalanságra lesz ítélve.) Az osztályharc egyelõre német keretek között folytatódik. A Szuperhõsök máris hadat üzentek a hamburgi luxusszállodáknak, de ellenfeleik száma eggyel gyarapodott: már a német belsõ elhárítás is a nyomukban van.
Forrás: nol