Zórád Ernő: Aranyásók Alaszkában (kritika)

Rusz Lívia, Csipike mamája egyik dedikációjában megköszöni egy „megőrzőnek”, hogy eltette harminc évig a Miskati közbelépet. Aztán máshol, egy előadáson is előhozza a megőrzőket, azokat az embereket, akik elteszik vagy közzéteszik régi mesterek munkáit. Vagy egyáltalán megőrzik, elevenen tartják, jelenbe emelik a múltat, tiszteletből, érdeklődésből, anyagi haszon nélkül.
Van néhány ember a magyar képregény történetében, akik ilyen igazi megőrzők, nem egyszerű gyűjtők vagy felhalmozók. Nyilvántartásokat vezetnek a honi képregényekről, kutatnak régi újságokban, kategorizálnak, digitalizálnak, szakmai körben bemutatják felfedezéseiket, kiadványokat készítenek. Sokan rejtve maradnak, néhányan, hiszen kiadók, nevesülnek. Megteszik azt, amit más nem, hogy ne merüljön feledésbe, ami – ugyan erőfeszítéssel – megőrizhető.
Sebők Imre és Korcsmáros Pál hagyatékának, valamint a magyar képregény általános történetének kisebb-nagyobb része közismerten (azaz átlagosan két-háromszáz példányos kiadványokban) megjelent, megjelenik. Tisztelők, rokonok, szeretők ápolják. Kétezertizenhárom októberében, az Aranyásók Alaszkában című kiadvánnyal Zórád Ernő életművének újrakiadása is elkezdődött.
Zórád Ernő a fentebb említett szerzők mellett a Magyar Képregény Pantheonjának tetején üldögél, zsörtölődik, miért nem adták ki újra eddig műveit. Hiszen rengeteget alkotott, és bár színes albumaiból, mint a Winnetou, a Pompei utolsó napijai, az Időspirál vagy az Utazás Plútóniába, a százezres példányszám miatt még rengeteg van antikváriumokban, fekete-fehér képregényeit kevésbé ismerheti az érdeklődő, nosztalgiázó olvasóközönség. Pedig van (volt – a szerk.) már Zórád-díj, melyet elsőként Futaki Attila, a sikeres, ifjú képregényrajzoló kapott meg. Tavaly emlékéve volt, és sok-sok kiállításon láthattuk újra a régi Tabánt, versillusztrációkat, remekmű festményeket és grafikákat.
A Nero Blanco Comix kiadásában megjelenő kiadvány bár sorszámot nem visel, első egy hosszabb sorozatban. A kiadó vezetője, Bayer Antal a fogyás függvényében évente legalább kettő, legfeljebb négy kötetet tervez kiadni.
Hogy miért épp az Aranyásók Alaszkában az első kötet, annak szándékoltságáról ezt olvashatjuk a bevezetőben: „A történelem ismétli önmagát. Nyolc évvel ezelőtt a Fekete-Fehér Képregénymúzeum első, Sebők Imre munkáit bemutató kötetének a Jack London nyomán címet adtuk, és most, a Zórád Ernő-sorozat első részének a címlapján is ugyanez olvasható.” „London regényeit és elbeszéléseit sokan és szívesen olvasták, hiszen a társadalmi mondanivaló könnyen megfért munkáiban az izgalmas kalandokkal.” Azaz: szinte adta magát, hogy a kiadó ezt, az eredetileg harminchat éve a Fülesben megjelent adaptációs képregényt hozza ki elsőként.
Jack London minden háztartás része, a szocializmusban kiemelt regényei minden könyvespolcon ott voltak (és azóta is ott lehetnek), de népszerűsége valószínűleg megkopott. Hiszen művei legtöbbször kegyetlen, reális és természetes világban állat- és emberpróbáló küzdelmekről szólnak, nem az önmagáért való kaland van a legmélyükön. A sztorivégi happy endet (az élet nem áll meg) nála még megváltásnak hívják. Egzotikus világát visszaadja a kiadvány.
Alaszka vad, tizenkilencedik század végi-huszadik század eleji világa megelevenedik a képregény hatására. Kutyaszánverseny: alap. Kit Bellew, a kalandvágyó főszereplő zórádosan férfias, zöldfülűből huszonnégy oldal alatt férfivá edződik a sűrű kalandok közben. Dagadt Jack, kísérője már ábrázolásában is oldja a fagyos világ komorságát, ő az ellenpont, az elpusztíthatatlan optimizmus, az örök piknikus szereplő. Joy Gastell alakja mutatja, hogy Zórád milyen örök-klasszikus, gyönyörű, ábrándos, de egyszerre életteli nőket volt képes kifejezni pár ecsetvonással. Hull a hó, fúj a szél, aztán minden véget ér.
A Cs. Horváth-féle adaptációs eljárás, melyet Zórád Ernő is alkalmazott, szövegtelített, magyarul az adaptáló a sűrítés eszközeként főként átalakított, átírt, a cselekményvázat hordozó (bár hangulatilag telített) szövegfoltokat emel ki az eredeti műből, ezeket elhelyezi a rajzon, vagy a szöveget elhelyezi és körberajzolja, vagyis a rajzoló valamennyire magát a szöveget illusztrálja. A befogadó általában a szövegmezőt követi, akaratlanul is inkább szövegesen végigolvassa a képregényt, majd visszatér a rajzokra, és végigcsodálja azokat. Valahogy útközben nincs idő a képekre, elválik egymástól a szöveg és a rajz. Így olvasva, kezelve viszont izgalmas, érdekes olvasmány Zórád Ernő adaptációja.
Az eredeti, írógéppel szedett szöveg helyett először kissé szokatlan, de olvasás közben megszokott betűtípussal újra beírták a szöveget, így frissebb, modernebb lett. Picit is értő szemnek látszik, hogy a nyomat digitális, kétszáz példánynál természetes, hogy nem elérhető az offszet-nyomás szépsége, ezt nem is lehet számon kérni, a felújítás szépen kihozza a feketéket-szürkéket, minimális árnyalatokat, látszik, hogy nem szkennelésből, hanem vagy eredeti oldalakról vagy nyomdai filmről dolgoztak. A borítón a képregény egy kockája található, Haránt Artúr példás színezésében. A kiadvány egyébként nagyobb lett, így emiatt is érdemes beszerezni – azoknak is, akiknek még megvan az eredeti.
Megőrzők, köszönjük! És vigyázzatok a strázsán!

Lénárd László

(Zórád Ernő képregényei: Aranyásók Alaszkában, Jack London nyomán.
Írta és rajzolta: Zórád Ernő. Eredeti megjelenés: Füles rejtvénymagazin, 1977/17-28.
Nero Blanco Comix, 2013. 1200,- Ft)

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: