Yorn Kayrah Xemovrah visszatért! – YKX: Sötét vizeken

Yorn Kayrah Xemovrah visszatért, hogy a szó szoros értelmében fejest ugorjon a kalandokba. Pilcz Roland nem árul zsákbamacskát, a Kay-es életérzés már ott virít a borítón – hősünk megkönnyebbült arckifejezéssel konstatálja, hogy sikeresen megúszta a Csendes-óceánt is. Míg az első rész bemutatta a karaktereket és megalapozta a hangulatot, addig a második rész elejétől a végéig pörög, így hamar a huszonkét oldal végére is érünk.

Kicsit talán túl hamar is, és ez talán a képregény egyetlen egy hibája, amiért igazából nem tudom okolni a meglehetősen leterhelt alkotót – hogy kerek egy év telt el az első rész óta, és valószínűleg ennyi fog eltelni a harmadikig is. Pedig a képregényre magára egy rossz szavunk sem lehet. Minden egyes paneljában ott a szeretetteljes profizmus. Egyetlen egy kockája sincs elnagyolva, mindegyikben ott a szív és a szakértelem.

És most röpködhetnének a közhelyek, minthogy a francia albumokat idéző igényes színvilágával külföldön is megállná a helyét, vagy hogy Yorn Kayrah Xemovrah a gazdag emberek Indiana Jones-a, csakhogy ezek felületesek és kicsit félrevisznek. Mert olvasóként, befogadóként valójában teljesen mindegy, hogy a színezésre, a rajzokra egy másik országban élő is elismerően csettintene, vagy hogy az adott karakter társadalmi helyzetben miként viszonyul egy már korábban meglévőhöz. Egy olvasót csak az érdekli, hogy mit ad neki az adott alkotás.

Márpedig a Sötét vizeken világába bele lehet veszni, mindegy, hogy egy jelenet színeiről, árnyalatairól beszélünk, vagy a jópofa panelkezelésről, ami ötletesen adja vissza az út monotonitását – és az annak véget vető döccenőt – vagy a bezártság érzését. Az is kifejezetten hangulatos, hogy a füzet világa legkésőbb a kilencvenes évek elején véget ért – egy olyan világ, ahol a kalandok szerelmesei még gyűrött, szamárfüles térképek felé görnyednek, ahol az ember bizony magára marad, és nem számíthat állandó telefonos segítségre, ahol még várnak minket felfedezésre váró helyek, amelyek nem kerülnek fel azonnal a wikipédiára. Más szóval, egy kellemesen analóg világ Kayé, ami, bár nagyban merít Indiana Jones történeteiből, annál jóval modernebb, de azért még nem a jelenünkben játszódik.

Ami persze nem meglepő, tekintve, hogy egy előzményt, egy eredettörténetet olvashatunk. Kaynek még megvan mind a két szeme, az orra is kedvesen kunkori, mint a legtöbb karakternek. Emellett, bár Kalybernél kicsit belevalóbb, még mindig messze idealistább, ártatlanabb, mint jövőbeli önmaga, bár ha őszinte akarok lenni, azért a legmufurcabb Pilcz-karakter is idealistább és ártatlanabb az átlagembernél.

Egyedül tényleg csak a sebességet róhatnánk fel, de ahogy a végén maga Pilcz Roland is megemlíti, ebben mi, olvasók is besegíthetünk, mégpedig azzal, hogy megvesszük ezeket a füzeteket, és nem ragadunk le Pókembernél, bármennyire is be akar hálózni minket. Mert az YKX jelenleg száz százalék szívből készült, és ez bizony a végén található, vendégrajzolók alkotásait tartalmazó galérián is látszik. Az YKX egy nagyszerű képregény. Az YKX megérdemli, hogy ott legyen a polcunkon. Mi megérdemeljük, hogy minél több legyen belőle a polcunkon.

Mert a világnak szüksége van a Pilcz-karakterekre. Lehet, hogy nem mentik meg Bolygófaló Bélától, de kétségtelenül színesebbé teszik.

Pusztai Dániel

YKX #2: Sötét vizeken
Szerzők: Pilcz Roland
Kiadó: OneWay kiadó
Megjelenés:2019. május