XIII

E hányatott sorsú sorozatot is elérte végzete, a Sarkított kockák pályázat bekebelezte és jól megrágta. A Sötét Lovak mezején is otthonosan mozgó szerzőtől érkezett írás, kivételként erősíteni a nemlétező szabályt, vagy ha tetszik, a honi helyzet-hasonlatot: amerikai és európai comics nem fér meg egy csárdában…



XIII

A belga képregényíró-óriás, Jean Van Hamme és a remek rajzoló, William Vance remekműve 1984-ben indult. Rövid idő alatt hatalmas népszerűséget szerzett, elképesztő mennyiség kelt el belőle, tizenkilenc kötet után pedig tavaly ért véget.

Itthon az első négy jelent meg a Krak gondozásában, ami sajnálatos módon megszűnt, így a hazai rajongók kedvenc „táplálékuk” nélkül maradtak.

A történet jó kalandképregényhez méltóan rendkívül erősen indít, a folyamatos figyelemfenntartásnak köszönhetően nagyon olvasóbarát, és nagy élvezetet jelent a fogyasztása.

Maga a képregény egy amnéziás főhős kalandjait hivatott elmesélni, melyhez fordulatokban gazdag történetvezetés és gyönyörű rajzok párosulnak. Az általam választott oldal az első kötet 41. oldala, ahol is a nagyon sok viszontagságot megélt főhősünk (bár még csak az elején tartunk) éppen új „társakra” talált. Saját igazukat bizonygatva egy múltbeli videót játszanak le neki, amelyen legnagyobb meglepetésére ő is szerepel, mint bérgyilkos. A választott részletben a két főszereplő a magát Amos ezredesnek hívó idősebb férfi, valamint főhősünk, akinek nevét többszörös fátyol és áthatolhatatlan homály fedi, legyen itt XIII.

Az oldal felosztása az egész sorozatra jellemző háromsoros elrendezést tükrözi, itt kis változtatással ugyan, de nagyobb eltérés csak vertikális szinten, vagy a panelek számában mutatkozik olykor. Ez bizonyos rendszerességet kölcsönöz a kinézetnek, valamint ez jellemzője a szép és rendezett, maximálisan kihasznált oldalaknak.

A legelső panelen a két szereplő tökéletesen kidolgozott képe látható, a háttér pedig másodlagos, ezzel is ráirányítva szemünket kettejük beszélgetésére, valamint testtartására. Amos kissé heves gesztikulálását a mozgást követő vonalak jelzik, melyekből a kötetben viszonylag kevés található. Általában csak a tényleg markáns és erőteljes mozgásokat jelzi ily módon Vance. Itt erre láthatunk példát, míg XIII „nyugodtan” helyezkedik el ülésében, és várja az újabb fejleményeket. A sötét tónus, ami az oldalon egyedül itt uralkodik, természetesen a vetítés miatti fényhiány következménye.

A folytatásban az első sor kettéválik, így itt négy további panelt találunk, melyek elbeszélési módja felettébb érdekes. Ha a képkockát úgy definiáljuk, mintha azokon keresztül az olvasó részére egy vetítés történne, akkor érdemes belegondolni, hogy éppen milyen síkon zajlik az, amit látunk. A részletet megelőző oldalakon ugyanis előfordul, valamint természetesen itt is látható, hogy a panelek a vetítés pillanatait a következő módokon örökítik meg: néha a tényleges történések kerülnek rajtuk bemutatásra, olykor pedig, ha a helyzet úgy kívánja, maga a képkocka lesz a vetítővászon, a kerete pedig a vászon vége. A főhőshöz hasonlóan ilyenkor mi is úgy érzékeljük az egészet, mintha filmet néznénk. Itt ezzel a módszerrel kerül bemutatásra a mozgókép, ami a közelítés technikájával él, melyre a parancsot maga Amos ezredes adta ki. Ez a körmönfontság szippantja be az olvasót, így a történet részesévé téve őt.

A második sorban teljesedik ki az előző eseménysor, ugyanis a közelítés a maximális szintjéhez érkezik, és megpillantjuk a vásznon XIII-at. Nekünk ez hasonlóan nagy meglepetés, mint neki, ennek ad hangot az itt található utolsó képkockában. A közbenső csupán a szöveget kísérő kép Amosról, mégis fontos, hisz atmoszférateremtő jelentőségű, melyben a szivar tartása és az arckifejezés tökéletes képet ad az ezredes stílusáról. A kialudt szivar a sor végén újra szikrát kap, ez a mozdulat szintén jéghidegnek mutatja Amost, míg ugye a háttérben XIII nem győz hangot adni meglepettségének.

Az utolsó szegmensben csupán két panel kapott helyet, melyek egyaránt fontosak. Az elsőn ugyanis Amos eddigi viszonylagos hűvössége megtörik, és heves mozdulatok és mozgásvonalak kíséretében ad hangot felindultságának, melyet a szövegbuborékban szereplő mondat félkövéren szedett betűi is jeleznek. A stílusa rendkívül fenyegető, az úgyszintén homogén háttér előtt zajló történések ijedtségre késztetik XIII-at. A szintén pazarul megrajzolt kockában hősünk szóhoz sem jut, erre csak az oldal legvégén kerül sor, ahol is csupán ő maga szerepel. Közelről látjuk, testtartása, a kezébe temetett feje egyértelműen elárulja kilátástalanságát, arckifejezése elkeseredést türköz. A háttérben vékonyan megjelenik a fotel-háttámla tetejének horizontális vonala , mely XIII válla felett fut, még jobban a mélybe süllyesztve őt, ismét egy csodálatos rajzolói húzás.

Az oldal egésze a kettéosztott első sort kivéve egységet tükröz, az emberábrázolás fontossága miatt itt a hátterek aprólékossága, ami a többi oldalon gyakran megfigyelhető, nagyon helyesen elsikkad.

A XIII majdnem minden oldala megérne egy külön buborékhámozást, a képregény fordulatossága és részletgazdagsága miatt pedig mindenkinek bátran ajánlható.

Farkas Dávid

[poll=80]

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: