Vasember és a bűntudat – A polgárháború utószele

A Polgárháború az egész Marvel univerzumra rátelepszik: a fősorozattal párhuzamosan futó Hihetetlen Pókemberből már alaposabban is megismerhettük a címszereplő és Amerika Kapitány álláspontját, Vasemberében azonban csak a legújabb szuperhősfüzet első két száma, a vadonatúj Marvel+ által mélyülhetünk el jobban, Brian Michael Bendis tolmácsolásában. Ezt követően pedig máris a következő szuper-crossover felé vesszük az irányt.

A Marvel+ első száma az Iron Man vol. 4. #13 és #14 számait foglalja magába, s habár Vasemeber kulcsfigurája az eseményeknek, saját sorozatából csupán ez a két szám foglalkozik kifejezetten a polgárháborúval (nem kell aggódni, ha nem olvastuk a főminit, a füzetben van egy egyoldalas összefoglaló a történetről). Vasember érveinek részletezése helyett azonban ez a füzet is inkább a főhős kétségeinek bemutatására szolgál, s a várva várt vallomás csak a 2. számban következik be. Addig belekóstolhatunk a milliárdos fegyvergyáros mindennapjaiba: miközben Tony feszes időbeosztással dolgozik, még neki is jut ideje közeli ismerőseire és barátaira, Sal Kennedyre és Maya Hansenre, vagy éppen Pepper Pottsra és Happy Hoganre, akikkel magyar kiadásokban eddig nemigen találkozhattunk. Charles és Daniel Knauf duója ügyesen hozza közelebb a két szék közé esett Tonyt, aki – miután teljes mellszélességgel kiállt a regisztráció szükségessége mellett – igazi rosszfiúvá változott sokak szemében. Pedig ő is csak egy ember, még ha gazdag is.

A Marvel+ második számának első története egy one-shot, egyrészes kiadvány, egyfajta epilógusa a Polgárháborúnak, ami a regisztráció győzelmével és Amerika Kapitány halálával zárult – ebben pedig nem jelentéktelen szimbólum rejlik. Brian Michael Bendis írása talán a legjobb az itthon megjelent polgárháborús történetek között, pedig nem sok minden történik benne azonkívül, hogy két ember beszélget, vagy még annyi se. És sokan remélik (egy kicsit én is), hogy még találkozhatnak Alex Maleev sötét tónusú rajzaival egy esetleges Fenegyerek-történeten belül (még ha a megboldogult Marvel Extra Fenegyerekes számai fogytak is a legkevésbé), ahol a Bendis-Maleev duó a hős egyik (ha nem a) legjobb folyamát hagyta a háta mögött.

A füzet második története már lényegében egyenes folytatása Az új Bosszú Angyalai: Forradalom című kötetnek, melyben a polgárháború utáni állapotok bemutatása közepette máris fellebbent előttünk a következő ominózus Marvel-esemény, a Titkos Invázió. Bendis ebben a történetben egy másik kedvenc alkotótársával, Mark Bagley-val szövetkezik pár szám erejéig, akivel előzőleg 7 éven keresztül dolgoztak közösen az Ultimate Spider-Man első folyamán, megszakítások nélkül.

Bagley az egyik legrutinosabb rajzoló a Marvelnél, másnál akár kétszer gyorsabban is képes megrajzolni egy füzetet, az Ultimate Spider-Man-nél eltöltött idő (azaz a Csodálatos Pókember második folyama) alatt egyetlen számmal sem késett, miközben a sorozat háromheti megjelenése mellett nemcsak a borítókat, hanem olykor más sorozatokat is rajzolt (Pulse), ám a mennyiség sokak szerint a minőség rovására ment. Valójában inkább arról lehet szó, hogy a ’90-es években, népszerűsége csúcspontján Bagley munkáit Randy Emberlin húzta ki, akinek a stílusa remek összhangban volt az övével. A rajzolónak azonban nem tett jót a 2000-es évekre egyeduralmat szerző számítógépes színezés, és azóta bárki legyen is a kihúzója, már nem az igaziak a munkák. Bár ceruzarajzai még ma is szemet kápráztatóan alaposak, Bagley belekényelmesedett az ifjabb Peter Parker rajzolásába, így aztán bármit is csinál azóta, az mindig az Újvilági Pókemberre emlékeztet. Most például a történet szerint szimbióták támadják meg New Yorkot, és ezek egy az egyben úgy néznek ki, mint az Újvilágbeli megfelelőjük, holott jól tudjuk, hogy most a klasszikus univerzumban járunk.

Ezúttal mintha Bendis is elfelejtette volna, hogy melyik univerzumban is van, és egy meglehetősen Újvilág-szagú történettel állt elő, de nem a jobbik fajtával. Ez azt jelenti, hogy a hosszú oldalakon át zajló püfölésnek nincsen valami nagy súlya – és talán nem véletlenül ugortuk át a Mighty Avengers első 6 számát sem, aminek a részletes összefoglalására Vasembernek egy közepes terjedelmű szövegbuborék is elegendő. Egy kis időutazást követően azonban valóságos nosztalgia-trip veszi kezdetét, amivel Bendis a ’70-es, ’80-as évek képregényeinek hangulatát igyekszik megidézni. Miközben a raszteres színezés és az old-school kihúzás látványosan javít Bagley munkáján, Bendis hosszúra nyújtott, túlinformált dialógusokkal és kisebb panelekkel lassítja a cselekményt. Kár, hogy a stílusbravúr nem tart tovább egy számnál, és a következő részben a hősök ismét a jelenben találják magukat, ahol Dr. Doomot igyekeznek mielőbb semlegesíteni.

Ebben a történetben Bendis továbbá kísérletet tesz a gondolatbuborékok visszahozására, amelyek bizonyára nem véletlenül haltak ki az utóbbi időben. Az amerikai szuperhős képregények – főként az Ultimate hatásának köszönhetően – egyre inkább a képekre helyezik a hangsúlyt, ami mellett már teljesen fölösleges a cselekményt és az előzményeket taglaló gondolatbuborék. Bendis sem tud velük sokat kezdeni, inkább csak apróbb poénokat ír beléjük, amelyek vagy működnek, vagy nem, de ebből is látszik, hogy ez a történet eredetileg inkább a kisebbeknek szól, akiket pusztán a hősök látványa is lenyűgöz. A sztorit közben meg-megszakítja néhány festett oldal, melyekben Doom egy évezreddel korábbi korban kavar egy nővel, aki mágiát tanít neki. Hogy ezeknek a betéteknek mi értelme, azt egyenlőre nem tudjuk, de a szépséges boszorkány kaján vigyorából már mi is sejthetjük, hogy a dolognak lesz következménye. Ezenkívül a füzetben van egy visszautalás is Vasember és Doom egyik régebbi időutazására (ha már lúd, legyen kövér), amikor is Arthur királlyal találták magukat szembe. Ezt a történetet ugye még a második szám első történetéből ismertük meg, Vasember börtön-látogatásakor. Szép visszakapcsolás, a magyar szerekesztők részéről.

Azt már a lap elindulásakor egyértelművé tette a kiadó, hogy ez a sorozat nem A Bosszú Angyalais kötetekhez fog kapcsolódni (még ha az első pár szám így is tett), hanem kortól és karaktertől függetlenül igyekszik válogatni a Marvel legjobb történeteiből. Így aki már tűkön ülve várja a Titkos Invázió megjelenését, annak még türelemmel kell lennie egy ideig. A következő hónapban máris beköszönt Hulk, aki elsőre senkinek sem tűnik egy túl érdekes karakternek, amíg el nem olvas egy jobb Hulk-sztorit. Peter David neve viszont garancia rá, hogy ne csalódjunk a zöld behemótban sem.

Marvel+ #1–4 (2012)
Írta: Daniel & Charles Knauf, Brian Michael Bendis
Rajzolta: Patrick Zircher, Alex Maleev & Mark Bagley
A magyar kiadás munkatársai: Harza Tamás (fordító, szerkesztő), Petrezselyem Lóránt (betűk), Benes Attila (arculatterv)

Dani Áron 2012.09.16 Prae.hu

Facebook Hozzászólások