Vaiana

Az már biztos, hogy a Disney az Aranyhaj óta a fejébe vette, hogy létrehozza a maga X-menét az újéra hercegnőiből. Rapunzel képes volt a hajával gyógyítani, Elza hóviharokat idézett, Vaiana pedig jóban van az óceánnal. Igaz, ez nem feltétlen saját képesség, hiszen az óceánt itt egy érző, értelmes entitásként ábrázolják, aki, amikor Vaiana kislányként megmenti egy teknőckölyök életét, kellően jófejnek ítéli hősünket, hogy a bizalmába fogadja. A bizalommal pedig egy apró pounamu kő is jár, ami valójában Te Fiti istennő szíve.

Ugyanis, ahogy az még a történet elején kiderül, Maui alakváltó félisten ellopta Te Fiti szívét, hogy a halandóknak adja. Azonban mielőtt kettőt lépett volna, szembe került Te Kával, a lávadémonnal, az összecsapásban pedig nem csak a szív veszett el, de Mauiról is akkor hallottak utoljára. Te Ka pedig azóta is keresi a szívet, miközben jelenlétével lassú pusztulást hoz a világra.

Vaiana szíve szerint azonnal útra is kelne, ha ebben nem akadályozná meg őt édesapja, aki szerint egyedül a szigeten vannak biztonságban – ha kimerészkednek az óceánra, rögtön a viharok és a hullámok áldozatává válnak. Persze, nem lenne Disney film, ha hősünk hallgatna az atyai tanácsra.

A jogi okokból nálunk Moanáról Vaianára keresztelt alkotás sok tekintetben annyira biztosan hozza a jól bevált formulát, hogy a kilencvenes évek Disney-reneszánsz képviselői közül sem lógna ki. Így a történet íveit előre láthatjuk, mint hullámot a láthatáron. Ugyanakkor, akárcsak Vaianáék, úgy a Disney veteránpáros Ron Clements és John Musker (nagy levegő: Basil, a híres egér detektív; A kis hableány; Aladdin; Herkules; A kincses bolygó; A hercegnő és a béka) is biztos kézzel fogják a kormánylapátot.

Ebben persze segítségükre van, hogy a történet voltaképpen két karakterre koncentrál, Vaianára és Mauira, és a mellékszereplők száma is maréknyi. Teljesen logikus, hiszen ennyi főszereplő fér el egy kis lélekvesztőn, ennyi ember fér el egy szigeten. Márpedig Vaiana világát minden szempontból a végtelen óceán határozza meg, ami barátságos és ellenséges egyaránt lehet. Ez a második nagy erénye a filmnek: egy teljesen más közegben játszódik, mint amihez a mi szárazföldi fejünk hozzászokott, és ezt az alkotók nagyon jól visszaadják.

Clements és Musker otthonosan mozog ebben a világban, amit a lehető legnagyobb természetességgel mutatnak be. Nem akarnak többet markolni, mint amennyit képesek megtartani, és azt őszintén tárják elénk. Ugyan kettejük alkotásaira – akárcsak, legyünk őszinték, a legtöbb Disney-alkotóéra – jellemző a népes-színes melléksereg, kifejezetten jót tesz a filmnek, hogy ez elmarad, márcsak az életérzés szempontjából is, és nem csak azért, mert nem veszik el az időt a fontos szereplők elől.

Persze, sok szempontból mind Vaiana, mind Maui ismerős karakterek. Vaiana a jószívű, talpraesett, lázadó hercegnő, amire a Disney egész sorozatot épített. Ám Vaiana emellett kötelességtudó is, és nem csak bizonyítási kényszerből ered útnak, hanem inkább azért, mert mind az óceán, mind nagyanyja erre sarkalja, és emellett felelősséget érez népe sorsa iránt. Maui pedig a férfias szélhámos mintapéldánya, és mint ilyen, a Han Solo Zsiványegyetemen iskolázott. Itt kell megjegyeznem, hogy Maui egy létező mitikus figura, aki számtalan polinéz mitológiában jelen van, tehát, bizonyos szempontból ő iskolázta le Han Solót.

Emellett Mauit a hangját adó Dwayne „The Rock” Johnsonról mintázták, aki szép karriert épített a Mauihoz hasonló egomán, mufurc hősök megformálásával, akiknek a szíve mégis a huszonnégy karátos arany és a napon félig megolvadt vaj tökéletes keveréke. Vaiana is szinte kiköpött mása az újonc Auli’i Cravalhónak, noha őt korábban megrajzolták, semmint hogy hangot találtak volna neki. A Heihei nevű kakas hangja pedig Alan Tudyk, aki a Rontó Ralph óta állandó vendég a Disney filmekben. Őket persze a magyar változatban helyettesíti Barabás Kiss Zoltán és a szintén újonc Faluvégi Fanni (vele szemben Temuera Morrison magyar megfelelője, Szabó Sipos Barnabás jól bevált Disney-hang, de telitalálat lett Halász Aranka és Miller Zoltán is).

És persze nem is Clements és Musker alkotásról beszélnénk, ha nem találkoznánk hatalmas szörnyetegekkel (Ursula A kis hableány végén, Jafar kígyó- és dzsinnalakja, a Herkules titánjai), nem utolsó sorban Te Ka személyében. Őket némileg ellensúlyozzák a Kakamorák, akik szinte egy-az-egyben Hallatlan Joe seregének Disney átiratai, két igen lényeges szempontot leszámítva:
1.) A hadfiúk nem voltak életre kelt kókuszdiók.
2.) Hallatlan Joe világából pont a víz hiányzott, itt meg csak az van.

Mert lássuk be, mégis csak a szörnyek adják a sava-borsát az olyan felfedező történeteknek, mint amilyen Odüsszeuszé, Szindbádé vagy Máelduiné. A szörnyek, meg a hihetetlen távolságok, amikkel mégis megküzdenek hőseink. Hiszen nem lennének felfedezők, ha nem lennének talpraesettek és nem éreznének olthatatlan tudásszomjat, ami arra készteti őket, hogy elhagyják otthonukat.

A Vaiana nem akarja kiforgatni a zsánert, ám mégis megvan a saját hangja. Akárcsak címszereplője, úgy ő se követelőző, mégis határozott. Ez pedig kifejezetten kedvessé, szerethetővé és egyénivé teszi.

Kísérőfilm: Sorsfordító (Inner Workings). Fura, mintha a Vaiana és az Agymanók kísérőfilmjei tematikusan a másik nagy filmhez készültek volna: a Láva egy csendes-óceáni vulkánról szólt, a szóban forgó alkotás pedig egy hétköznapi ember életéről belső szerveinek szemén keresztül. Akárcsak a Láva, úgy a Sorsfordító is feledhető, bár vannak szerethető elemei, összességében mégis kicsit banális lett.

Facebook Hozzászólások