Ultimate News Special #1

KÜLÖNLEGES KIADÁS! ITT AZ ULTIMATE NEWS SPECIAL #1! Ahogy azt már ígértem nektek, pár hosszabb összefoglalóval foglak meglepni titeket az elkövetkező hetekben (talán hónapokban?), hogy így tisztelegjek a teljesen átalakuló Újvilág előtt, amely augusztusban újraindul, új sorozatokkal és alkotókkal. Három sorozattól is el kell búcsúznunk, melyek közül az egyik, az Ultimate Spider-Man igazából nem szűnik meg, csak új számozással indul el megint, de azért ez akkor is egyfajta vég a sorozat életében. 133 számról, a minisorozatokról és a különszámokról persze lehetetlen mindent leírni, így megpróbáltam a lényegre törekedni, hogy egy átlátható, a fontosabb eseményeket és szereplőket összesűrítő cikket készítsek nektek. Természetesen a sorozat magyar kiadása, A Csodálatos Pókember sem maradt ki irományomból, hiszen azt még jó ideig élvezhetjük (és – minő véletlen – hamarosan ott is véget ér egy korszak Mark Bagley távozásával), de például az Ultimate Spider-Man videojáték, a vendégszereplések vagy az egyéb megjelenések már kimaradtak. No de elég a szóból, aki kíváncsi az első újvilági sorozat történetére, amely elindította a mára hatalmasra duzzadt Újvilágot, az ne habozzon, és olvasson tovább!

SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK A CSODÁLATOS PÓKEMBER TÖRTÉNÉSEIBŐL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET!

133 szám plusz a különszámok és a minisorozatok… Bizony, ez nem kevés történet. Brian Michael Bendis, Mark Bagley és Stuart Immonen, meg olykor-olykor más alkotók, sok-sok szereplő, hősök és gonosztevők, klasszikus történetek teljesen átformálva, valamint vadiúj, váratlan fordulatok. Volt itt minden, kérem szépen. Pókember „születésétől” egészen a haláláig(?) követhettük a hálószövő kalandjait, és csak remélni merem, hogy ezzel a rövidke összefoglalóval (örök hála a segítségért, Wikipedia!!!) méltán tisztelgek majd a legelső újvilági sorozat előtt, amely a legtöbb számon át futott mind közül, és még rekordot is döntött. Négy főbb vonalat különítettem el a sztorikban: az OZ-vonalat (Zöld Manó, Vészmanó, Doktor Octopus és társaik – egy kis Zöld Manó-fejjel jelölve), a Vezér-vonalat (egy kis Vezér-fejjel jelölve), a szimbióták-vonalat (Venom és Vérontó – egy kis Venom-fejjel jelölve), valamint a mutáns-vonalat (X-Men, mutánsok, Kitty – egy kis X-jellel jelölve). Értelemszerűen ahol nincs semmilyen fejecske, az a történet nem sorolható be egyik főbb vonalba sem, és amolyan különálló sztori. Természetesen a magyar címeknél minden egyes szám A Csodálatos Pókember MÁSODIK sorozatához kapcsolódik, amelyik 2001-ben indult.

POWER AND RESPONSIBILITY (#1-7)
Megjelent: 2000. október – 2001. április
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Az Amazing Fantasy 15. számának modernizált változatában Peter Parker középiskolai diákot megcsípi egy genetikailag módosított pók, mely hatására a fiú szuperképességekre tesz szert. Kezdő pankrátorként kamatoztatja először erejét, ám amikor nem állít meg egy rablót, súlyos árat fizet érte: ugyanaz a férfi megöli szeretett Ben bácsikáját. Peter felveszi a „Pókember” nevet, hogy így szálljon szembe az alvilággal, és első ellenfele a milliomos Norman Osborn lesz, aki az őrjöngő Zöld Manóvá változtatta saját magát.
Első megjelenések: Peter Parker / Pókember, Mary Jane Watson, Ben Parker, May Parker, Flash Thompson, Kong Harlan, Liz Allen, Norman Osborn / Zöld Manó, Harry Osborn, Otto Octavius, Stacy kapitány, a Hírharsona szerkesztősége
Elhalálozások: Ben Parker
Magyarul: A Csodálatos Pókember #1-8 (2001. május – 2002. július)
1. A kezdet – Erőtlenül
2. Az erő
3. Míg felnövünk…
4. A kezdő
5. Erő és felelősség
6. Leckék az élettől
7. Az évszázad szuperhőse
8. Az álarc mögött

LEARNING CURVE (#8-13)
Megjelent: 2001. május – 2001. november
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Peter állást kap a Hírharsona lapnál, és Ben bácsi gyilkosát hozzáköti az alvilág rettegett Vezéréhez, Wilson Fiskhez. Pókemberként összecsap a Vezér Végrehajtóival, majd eljuttatja a Fisk bűnösségét igazoló DVD-t a hatóságokhoz. Legjobb barátja és szerelme, Mary Jane előtt felfedi, hogy ő Pókember.
Első megjelenések: Wilson Fisk / Vezér, Végrehajtók, Elektró, Rengető, Patsy Walker
Elhalálozások: Fredrick Foswell / Mr. Menő
Magyarul: A Csodálatos Pókember #9-14 (2002. szeptember – 2003. július)
9. Napi munka
10. (cím nélkül)
11. Az érinthetetlen
12. Utak
13. Vezércsel
14. Vallomások

DOUBLE TROUBLE (#14-21)
Megjelent: 2001. december – 2002. június
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: A Doktor Octopusszá átvedlett tudós, Otto Octavius bosszút esküszik korábbi munkaadója, Justin Hammer ellen, míg egy ausztrál tévésztár, Kraven, a Vadász élő adásban akarja elkapni Pókembert.
Első megjelenések: Gwen Stacy, Kraven, Justin Hammer, Sharon Carter, Doktor Octopus, Homokember
Elhalálozások: Justin Hammer
Magyarul: A Csodálatos Pókember #15-22 (2003. szeptember – 2004. november)
15. Doktor Octopus
16. Konfliktusok
17. Kraven, a Vadász
18. (cím nélkül)
19. Sodrásban
20. Játszmák
21. Élő adás
22. Űzött vad

LEGACY (#22-27)
Megjelent: 2002. július – 2002. november
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Norman Osborn megpróbálja megzsarolni Petert, hogy dolgozzon neki, de a fiú segítséget kap Nick Furytól. Osborn Zöld Manóként elrabolja Mary Jane-t, és lehajítja egy hídról, de Pókember megmenti, és végül legyőzi a Manót.
Első megjelenések: Nick Fury, Miles Warren
Magyarul: A Csodálatos Pókember #23-28 (2005. január – 2005. október)
23. (cím nélkül)
24. Felelősség
25. Ultimátum
26. (cím nélkül)
27. Körök
28. (cím nélkül)

PUBLIC SCRUTINY (#28-32)
Megjelent: 2002. december – 2003. február
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Peter hírnevét tönkreteszi egy Pókember-imposztor, aki bankokat rabol a nevében. Az ismeretlen egy rablás alkalmával megöli Stacy kapitányt, és ezért Gwen az igazi Pókembert okolja. Peter végül kiiktatja az imposztort, Gwen Parkerékhez költözik, Mary Jane pedig szakít Peterrel.
Első megjelenések: Orrszarvú, Jeanne DeWolfe, Pókember-imposztor
Elhalálozások: Stacy kapitány
Magyarul: A Csodálatos Pókember #29-33 (2005. november – 2006. március)
29-33. (mind cím nélkül)

VENOM (#33-39)
Megjelent: 2003. február – 2003. június
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Peter találkozik gyerekkori barátjával, Eddie Brockkal, aki felfedi előtte a rejtélyes „Ruhát”, melyen szüleik dolgoztak haláluk előtt. Peter magára ölti a fekete anyagot, és így erősebb és gyorsabb lesz, mint valaha, ám hamarosan elveszti az irányítást a saját tudattal rendelkező „Ruha” felett, ezért megszabadul tőle. Brock megtudja, hogy mit tett Peter, és bosszúból ő is magára ölti az anyagot, átalakulva a vérszomjas és irányíthatatlan Venommá.
Első megjelenések: Eddie Brock / Venom, Curt Conners / Gyík
Magyarul: A Csodálatos Pókember #34-40 (2006. április – 2006. október)
34. A kezdetek
35. Az örökség
36. A hagyaték
37. Napjainkban
38. Régi, új
39. Apák büszkesége
40. Terápia

IRRESPONSIBLE (#40-45)
Megjelent: 2003. július – 2003. november
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Egy fiatal mutáns, Geldoff a képességével összevissza robbantgat, veszélybe sodorva ezzel másokat. Pókember elviszi az X-Menhez, hogy ott kezdjenek vele valamit, közben pedig Peter újra összejön Mary Jane-nel. May néni ezalatt egy pszichológusnál próbálja összeszedni magát.
Első megjelenések: Geldoff, Kitty Pryde / Árnymacska
Magyarul: A Csodálatos Pókember #41-44 (2006. november – 2007. február)
41. Maszk nélkül
42. A levél
43. Kísértések és kérdések
44. Bűnök és bűnösök

ULTIMATE SIX (#46 ÉS AZ ULTIMATE SIX CÍMŰ MINISOROZAT)
Megjelent: 2003. szeptember – 2004. február
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Trevor Hairsine és Joe Quesada
Történet: Megismerjük a Homokember eredetét, majd Norman Osborn négy társával (Doktor Octopus, Elektró, Homokember és Kraven) megszökik a börtönből, hogy Pókembert a csapatukba kényszerítve megtámadják a Fehér Házat. A Különítmény nevű szupercsapat végül útjukat állja.
Magyarul a 46. szám: A Csodálatos Pókember #44 (2007. február)
44. Bűnök és bűnösök
Az Ultimate Six minisorozat nem jelent meg magyarul

CATS & KINGS (#47-53)
Megjelent: 2004. január – 2004. április
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: J. Jonah Jameson egy olyan politikai jelöltet támogat, aki kapcsolatban áll a Vezérrel, de végül ellene fordul. Pókember megmenti őt a Végrehajtóktól, majd összeismerkedik a Fekete Macskával, aki szintén a Vezér ellensége. Fisk egy bérgyilkost, Elektrát küldi ellenük, aki kis híján meg is öli a Fekete Macskát.
Első megjelenések: Fekete Macska, Elektra, Vanessa Fisk
Magyarul: A Csodálatos Pókember #44-47 (2007. február – 2007. május)
44. Bűnök és bűnösök
45. Hősök és kalandorok
46. Praktikák és játékok
47. Árnyak és fények

HOLLYWOOD (#54-59)
Megjelent: 2004. május – 2004. július
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Pókemberről mozifilmet készítenek, ami nemigen tetszik Peternek. Doktor Octopus kiszabadul a börtönéből, és Pókemberre támad, majd elrabolja őt, de Peter sikeresen legyőzi ismét. Gwen rájön, hogy Peter a Pókember.
Magyarul: A Csodálatos Pókember #47-49 (2007. május – 2007. július)
47. Árnyak és fények
48. A kulisszák mögül
49. Utak és döntések

CARNAGE (#60-65)
Megjelent: 2004. augusztus – 2004. november
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Curt Conners felhasználja Pókember vérét, hogy létrehozzon egy teremtményt, amely megszökik, és a szörnyeteg Vérontóvá fejlődik embereken táplálkozva. Megöli Gwent is, majd Peter végez vele.
Első megjelenések: Vérontó, Gladiátor, Megtorló, Bumeráng, Ben Reilly
Elhalálozások: Gwen Stacy, az eredeti Vérontó
Magyarul: A Csodálatos Pókember #49-51 (2007. július – 2007. szeptember)
49. Utak és döntések
50. A Végzet útjain
51. Ilyen nincs!

SUPERSTARS (#66-71)
Megjelent: 2004. december – 2005. március
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Pókember először az X-Menből Rozsomákkal találkozik, akivel rövid időre testet cserélnek, majd a Fantasztikus Négyesből Fáklyának ad tanácsokat, végül Doktor Strange egyik démoni ellenfelével gyűlik meg a baja.
Első megjelenések: Rozsomák, Doktor Strange, Johnny Storm / Fáklya, Rémálom
Magyarul: A Csodálatos Pókember #51-53 (2007. szeptember – 2007. november)
51. Ilyen nincs!
52. Forró fejek
53. Kísértetek

HOBGOBLIN (#72-78)
Megjelent: 2005. április – 2005. július
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Harry Osborn visszatér, és immár tudja, hogy Peter a Pókember. A hallucinációi révén eljut apja régi laboratóriumába, és végül belőle is előtör egy őrült szörnyeteg, a Vészmanó, aki Pókemberre támad. Peter kénytelen ismét szakítani Mary Jane-nel.
Első megjelenések: Vészmanó, Gyilkos Gébics
Magyarul: A Csodálatos Pókember #53-55 (2007. november – 2008. január)
53. Kísértetek
54. Vészmanó
55. Dobva

WARRIORS (#79-85)
Megjelent: 2005. augusztus – 2006. január
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Egy másik alvilági nagyfőnök, Kalapácsfej megpróbálja átvenni a Vezér helyét New Yorkban, és ez bandaháborút szül. Pókember kénytelen több másik harcossal együtt dolgozni, hogy véget vessen a káosznak.
Első megjelenések: Holdlovag, Shang-Chi, Vasököl, Kalapácsfej, Ezüstsörény
Magyarul: A Csodálatos Pókember #56-59 (2008. február – 2008. május)
56-59. Harcosok

ULTIMATE SPIDER-MAN ANNUAL #1
Megjelent: 2005. augusztus
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Brooks
Történet: Peter új barátnőt szerez magának Kitty Pryde, az X-Men tagjának személyében. Az első szám, amelyet nem Mark Bagley, hanem Mark Brooks rajzolt, ahogy egy évvel később a második éves különszámot is.
Magyarul: A Csodálatos Pókember #60 (2008. június)
60. Árnymacska

SILVER SABLE (#86-90)
Megjelent: 2006. február – 2006. április
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Egy zsoldoscsapat vezetője, Silver Sable Pókember nyomában van, és véletlenül Flash Thompsont kapja el helyette. Pókember kérdőre vonja a nőt, de foglyul ejtik, és a Roxxon Vállalat vezetőjéhez viszik, akit megtámad egy Keselyű nevezetű bűnöző. Végül mindenki megmenekül, Pókembernek hála, és Nick Fury is új szövetségesre lel közben.
Első megjelenések: Silver Sable, Vad Banda, Keselyű, Pléhsuszter, Pókirtók, Vörös Omega, Jessica Jones, Kárelhárítás
Magyarul: A Csodálatos Pókember #59, #61-62 (2008. május, 2008. július – 2008. augusztus)
59., 61-62. Silver Sable

DEADPOOL (#91-94)
Megjelent: 2006. május – 2006. július
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Holtbiztos és csapata elrabolják az X-Ment és Pókembert, hogy egy lakatlan szigeten, élő adásban levadásszák őket. May néni ezalatt randizni kezd Miles Warrennel.
Első megjelenések: Holtbiztos, Hiénák, Gyűrűs, Bobby Drake / Jégember
Magyarul: A Csodálatos Pókember #63-64 (2008. szeptember – 2008. október)
63-64. Deadpool – Holtbiztos

MORBIUS (#95-96)
Megjelent: 2006. július – 2006. augusztus
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Pókember vámpírokkal fut össze, akik kis híján megölik Ben Urichot. Egy Morbius nevű vámpír segít neki.
Első megjelenések: Penge, Morbius
Magyarul: A Csodálatos Pókember #65 (2008. november)
65. Morbius

ULTIMATE SPIDER-MAN ANNUAL #2
Megjelent: 2006. augusztus
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Brooks
Történet: Pókember egy kisebb bandaháborúba keveredik, melynek résztvevői a Fenegyerek, a Holdlovag, a Megtorló és egy Kenguru nevű bűnöző, aki a Vezér helyére pályázik. Az első különszámhoz hasonlóan ezt is Mark Brooks rajzolta.
Első megjelenések: Kenguru, Fenegyerek
Magyarul: A Csodálatos Pókember #67-68 (2009. január – 2009. február)
67-68. Alvilág

CLONE SAGA (#97-105)
Megjelent: 2006. augusztus – 2007. február
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Peter és hozzátartozói egy sötét összeesküvésbe keverednek, mely során kiderül, hogy Petert többször is leklónozták, és különböző képességű és kinézetű harcosokat hoztak létre a DNS-éből. Nick Fury, a Különítmény, a Fantasztikus Négyes és az X-Men is belekeveredik az ügybe. Mary Jane-t szörnyeteggé változtatják, de sikerül visszanyernie emberi alakját, May néni megtudja, hogy Peter a Pókember, majd szívrohamot kap, és még a halottnak hitt Gwen Stacy is visszatér klónként és magában hordozva Vérontót. Végül kiderül, hogy az egész mögött Doktor Octopus állt. Peter ismét összejön Mary Jane-nel, dobva Kittyt. Két mérföldkőnek számító szám is idetartozik: a jubileumi 100. szám, és a rekorddöntő 104. szám (ezzel döntötte meg a Bendis-Bagley páros a leghosszabb ideig egyazon sorozaton dolgozó alkotópáros rekordját).
Első megjelenések: Skorpió, Póknő, Tarantella, Kaine, Mary Jane-szörnyeteg, Richard Parker (klón), Gwen-Vérontó
Elhalálozások: Tarantella, Kaine, Richard Parker (klón)
Magyarul: A Csodálatos Pókember #66-71 (2008. december – 2009. május)
66-71. A Klónsztori

ULTIMATE KNIGHTS (#106-110)
Megjelent: 2007. március – 2007. június
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley
Történet: Kitty Pryde ugyanabba az osztályba kerül, ahová Peter és Mary Jane is járnak. A Fenegyerek felkeresi Petert, és meghívja egy csapatba, melynek tagjai a Vezér ellen szövetkeznek. Pókember a Vezér fogságába kerül, de elengedik, és a harcosok szövetsége is lassan felbomlik egy áruló miatt. Végül a Holdlovag felfedi magát a rendőrségen, és így börtönbe juttatja Fisket.
Első megjelenések: Ronin
Magyarul: A Csodálatos Pókember #71-73 (2009. május – 2009. július)
71-73. Harcosok szövetsége

THE TALK (#111)
Megjelent: 2007. július
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley és Stuart Immonen
Történet: Peter és May néni mindent megbeszélnek egymással most, hogy May tudja Peter titkát. Visszaemlékezést is olvashatunk Pókember egy kalandjáról, amikor egy Folt nevű szuperbűnözővel csapott össze. Mérföldkőnek számító szám: ekkor vette át Mark Bagley-től Stuart Immonen a sorozat rajzolását.
Első megjelenések: Folt

DEATH OF A GOBLIN (#112-117)
Megjelent: 2007. augusztus – 2007. december
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Stuart Immonen
Történet: Norman Osborn ismét megszökik a börtönből, és felkeresi Pókembert, hogy újra megzsarolja egy őrült tervével. A S.H.I.E.L.D. fiát, Harryt felhasználva akarja kézre keríteni őt, és Osborn meg is jelenik Zöld Manóként, ám Harry is átváltozik Vészmanóvá, és a két szörny összecsap. Végül mindketten meghalnak.
Elhalálozások: Norman Osborn / Zöld Manó, Harry Osborn / Vészmanó

SPIDER-MAN AND HIS AMAZING FRIENDS (#118-120)
Megjelent: 2008. január – 2008. március
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Stuart Immonen
Történet: Liz Allen mutáns génjei aktiválódnak, és Tűzcsillaggá változik. Pókember az X-Men tagjával, Jégemberrel együtt próbálja lenyugtatni őt, ám megjelenik a mutáns terrorista, Magneto is a színen. Magának akarja a lányt, akinek az apja az ő Mutáns Testvériségében ténykedik. Vendégszerepben felbukkannak az X-Men tagjai és Fáklya is.
Első megjelenések: Tűzcsillag

THE WORST DAY (#121-122)
Megjelent: 2008. április – 2008. május
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Stuart Immonen
Történet: Pókembernek először a Jamesonra támadó Vörös Omegával gyűlik meg a baja, aki kis híján porig rombolja a Hírharsona szerkesztőségét, és ezzel tönkrevágja Peter iskolai projektjét. Aztán sokadszorra felbukkan a Rengető is, és foglyul ejti Pókembert. Kiderül róla, hogy sokkal inkább tragikus, mintsem komikus szereplője a sorozatnak.
Első megjelenések: Ned Leeds

WAR OF THE SYMBIOTES (#123-128)
Megjelent: 2008. június – 2008. november
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Stuart Immonen
Történet: Eddie Brock, azaz Venom visszatér, mert valami egyre inkább vonzza őt Peterhez. Foglyul ejti őt Silver Sable és bandája, ráadásul egy Bogár álnevű alak is a fekete anyagot akarja megszerezni. A „Ruha” aztán újra egyesül Peterrel, de sikerül megszabadulnia tőle a Különítmény segítségével, majd ismét megjelenik Gwen-Vérontó is. Eddie Venomként és Gwen Vérontóként összecsapnak, majd Venom elnyeli Vérontót, hatalmas szörnyeteggé változva így, viszont megszabadítva Gwent a rajta élősködő rémtől. A Bogár végül megszerzi magának Venomot. A történet a nagysikerű Ultimate Spider-Man videojáték alapján készült.
Első megjelenések: Bogár, Adrian Toomes, Bolivar Trask

ULTIMATE SPIDER-MAN ANNUAL #3
Megjelent: 2008. október
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – David Lafuente
Történet: Egyre inkább tombol a szerelem Peter és Mary Jane között, és végül megteszik azt a bizonyos nagy lépést, és lefekszenek egymással. Közben egy új gonosztevő jelenik meg a színen Mysterio néven, és egyből kinézi magának Pókembert. Mint kiderült, a későbbiekben ő lesz az új sorozat első főgonosza. Ezt a számot rajzolta először David Lafunte, aki az új sorozaton is dolgozni fog.
Első megjelenések: Mysterio

ULTIMATUM (#129-133)
Megjelent: 2008. december – 2009. június
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Stuart Immonen
Történet: Az Ultimatum eseményei során óriási özönvíz borítja el New Yorkot, rengeteg ember halálát okozva ezzel. Pókember megpróbál segíteni, ahol tud, és közben olyan nevekkel fut össze, mint Hulk, akivel egy rövid ideig együtt dolgozik, vagy Doktor Strange, akit megszállt a katasztrófa során egy démon. Hulk megvadul a démontól, és Doktor Strange misztikus átjáróját összetöri, hatalmas, mágikus robbanást előidézve ezzel, melyben Pókember eltűnik. Mary Jane, Kitty, May néni, a Póknő és többi barátja teljesen magukba roskadnak Peter látszólagos halála után.
Első megjelenések: Hulk
Elhalálozások: Fenegyerek, Pókember(?)

ULTIMATUM – SPIDER-MAN: REQUIEM #1-2
Megjelent: 2009. június – 2009. július
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis – Mark Bagley, Stuart Immonen, John Totleben, Alex Maleev és Trevor Hairsine
Történet: J. Jonah Jameson az özönvíz után ráébredt, mekkora hős volt Pókember, és úgy dönt, ír róla egy cikket, bemutatva az ifjú szuperhős tetteit mindenkinek, miközben a Különítmény tagjai megtalálják Peter holt(?)testét. Mark Bagley ezzel a két számmal még egyszer „visszatért” a sorozathoz, hiszen régi, általa rajzolt oldalakat is raktak a sztoriba. Ez a történet a végleges lezárása az első sorozatnak.
Első megjelenések: Madame Hidra, HIDRA

EGYÉB FONTOSABB KIADVÁNYOK

Cím: Ultimate Marvel Team-Up #1-16
Írta: Brian Michael Bendis
Rajzolták: Matt Wagner, Phil Hester, Mike Allred, Bill Sienkiewicz, Jim Mahfood, John Totleben, Chynna Clugston-Major, Ted McKeever, Terry Moore és Rick Mays
Történet: Pókember első találkozásai olyan nevekkel, mint Rozsomák, a Fenegyerek, a Megtorló, a Gyík, Shang-Chi, Hulk, Vasember, Doktor Strange vagy a Fekete Özvegy. Közülük a legtöbben ebben a sorozatban szerepeltek először, bár mind még igen kezdetleges formájukban.

Cím: Ultimate Daredevil & Elektra #1-4 / Ultimate Elektra #1-5
Írták: Greg Rucka és Mike Carey
Rajzolta: Salvador Larroca
Történet: A Fenegyerek és Elektra ifjúkora, első találkozásuk és eredettörténetük. Vendégszerepben a Vezér.

Cím: Ultimate Origins #4
Írta: Brian Michael Bendis
Rajzolta: Butch Guice
Történet: Peter apjának múltja, első megbízása egy szuperkatona-projektben, valamint Peter és Hulk legelső találkozásának valódi története még bőven a Pókember előtti időkből.

Cím: Ultimate Power #1-9
Írták: Brian Michael Bendis, J. Michael Straczynski és Jeph Loeb
Rajzolta: Greg Land
Történet: Egy idegen dimenzió, a Legfőbb Légió világa és az Újvilág összecsapásának története, melyben Pókembernek is nagy szerep jut.

Cím: Ultimate Spider-Man Super Special
Írta: Brian Michael Bendis
Rajzolták: Alex Maleev, Dan Brereton, John Romita Sr., Frank Cho, Jim Mahfood, Scott Morse, Craig Thompson, Michael Avon Oeming, Jason Pearson, Sean Phillips, Mark Bagley, Bill Sienkiewicz, P. Craig Russell, Jacen Burrows, Leonard Kirk, Dave Gibbons, Mike Gaydos, James Kochalka, David Mack, Bret Weldele és Ashley Wood
Történet: Egy különszám, amelyben gyakorlatilag az Újvilág összes fontosabb szereplője felbukkan Pókemberrel.

Cím: Ultimate Spider-Man #1/2
Írta: Brian Michael Bendis
Rajzolta: Mark Bagley
Történet: Pókember első találkozása Vasököllel.
Magyarul: A Csodálatos Pókember #46 (2007. április)
46. Praktikák és játékok (a szám utolsó története)

Cím: Ultimatum #1-5
Írta: Jeph Loeb
Rajzolta: David Finch
Történet: Az Újvilágot elsöprő esemény, melynek rengeteg halálos áldozata volt, köztük talán Pókemberrel is, aki egy mágikus robbanás során leli halálát(?). Olyan, Pókemberhez közel álló szereplők halnak meg a katasztrófák során, mint Doktor Strange, a Fenegyerek vagy az X-Men több tagja.

Oldalak: 1 2 3 4 5