Ultimate News #94

The Ultimate Universe must die, azaz “Az Újvilágnak pusztulnia kell!” Ez a nem túl biztató mondat volt a hétvégi San Diegó-i képregényfesztivál egyik szlogenje, és az itt elhangzott hírek képezik majd az e heti Ultimate News gerincét. Szóba kerül az Ultimatum, a jelenlegi Ultimate-sorozatok jövője, az Ultimate Wolverine vs. Hulk (amivel végre, VÉGRE végzett az író, Damon Lindelof), valamint egy vadiúj, havi megjelenésű sorozat is, amit nem más, mint Mark Millar ír majd. Ő maga minderről egy interjúban számol majd be. Bemutatom az októberi előzeteseket is, köztük rögtön három Annual-kiadással, valamint a júniusi eladási adatokat (KÉT Ultimate-kiadvány is bejutott a Top 10-be!!!). Lesz még egy interjú Brian Michael Bendisszel is, sok-sok finomság az Ultimate Spider-Man, az Ultimate Origins és a The Ultimates 3 kapcsán, valamint két új megjelenés bemutatása kritikákkal: az Ultimate X-Men 96. számában a Vészmadár-drog tovább szedi áldozatait, az Ultimate Fantastic Four 56. számában pedig lehull a lepel Agatha Harkness és a Salemi Hetes titkáról. Természetesen a végén az adatlap sem maradhat el. Huh… Még leírni is sok volt ezt a rengeteg hírt, hát még mire elolvassátok mind!

Figyelmeztetés jön! SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK AZ ÚJVILÁGI SOROZATOKBÓL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET! De tényleg.

SAN DIEGO COMIC CON – PUSZTULJON AZ ÚJVILÁG!

Nos igen, Amerikában kicsit gyakrabban vannak képregényfesztiválok, mint kis hazánkban, viszont az Újvilágról ritkán esik annyi szó ezeken az eseményeken, mint legutóbb, a hétvégi San Diegó-i fesztiválon. Jelen volt Joe Quesada, Jeph Loeb, Joe Pokaski, Jim McCann, Aron E. Coleite és Dan Buckley a vészjósló „The Ultimate Universe Must Die!”, azaz „Az Újvilágnak pusztulnia kell!” előadáson, ahol friss, ropogós hírek és képek egész áradatát kaphatták a rajongók. Annyi újdonságot jelentettek be, hogy most már bizonyos, hogy nem szűnik meg az Újvilág, csak radikálisan átalakul. A részleteket alant olvashatjátok, jó szórakozást hozzájuk!

Joe Quesada azzal nyitotta az előadást, hogy hamarosan az Újvilág véget ér. Hogy ezt pontosan hogy kell érteni, azt persze még mindig nem árulták el. Ám ahhoz, hogy véget vessenek valaminek, előbb el kell mesélni, hogy kezdődött. Mint tudjuk, ezt a szerepet a nemrég indult Ultimate Origins tölti be, melyet Brian Michael Bendis, az Ultimate Spider-Man írója jegyez. Itt dicsérték meg Stuart Immonen munkáját az utóbbi sorozatban.

Ezután Loeb ragadta magához a szót, és először Zardáról beszélt, aki az Ultimate Power végén került át az Újvilágba. Most végre kiderült, hol is volt eddig: Hulkkal. Az októberi Ultimate Hulk Annual 1. számában fény derül kettejük kapcsolatára. A rajzért Marko Djurdjevic és Ed McGuinness lesznek majd a felelősök.

Jim McCann bejelentése következett ezután: Mark Millar, az Újvilág atyja hamarosan visszatér egy új Ultimate-sorozattal. Hogy ez mennyiben kapcsolódik majd az Ultimatum eseményeihez vagy annak utóhatásaihoz, egyelőre rejtély. Pár dolgot azonban megtudhattok tőle a vele készített interjúban a harmadik oldalon.

Az Ultimate Fantastic Four sorsa is letisztázódott: az utolsó számok vannak már készülőben belőle, melyeket Joe Pokaski, a Heroes, vagyis Hősök egyik társírója ír majd. Ettől a sorozattól tehát ilyen formában hamarosan búcsút kell vennünk. Az Ultimate X-Men 100. száma is közeleg már, és addig biztos Aron E. Coleite fogja írni, de hogy mi lesz utána a sorozattal, azt még nem tudni.

A méltán népszerű rajzoló, Frank Cho is nemsokára belép az Újvilágba, és Loebbel fog dolgozni a The Ultimates új kötetén, vagy talán annak az utódsorozatán. Loeb azzal viccelődött, hogy talán New Ultimates vagy Mighty Ultimates lesz a címe.

Hamarosan színre lép majd valószínűleg az újvilági Szellemlovas is, de semmi konkrétumot nem tudni még róla. Ami viszont már biztos, hogy elkészült, IGEN, ELKÉSZÜLT az Ultimate Wolverine vs. Hulk utolsó számával is az író, Damon Lindelof: személyesen, az előadás alatt nyújtotta át az irományt Quesadának. Az utolsó szám alcíme The One That Took Two Years To F***king Write (A fejezet, amit két ki****ott éven át írtam) lesz. Így most már csak a rajzolóra, Leinil Francis Yura kell várni, aki jelenleg a Marvel nagy eseménye, a Secret Invasion számain dolgozik.

Elárulták, hogy az Ultimate Spider-Man gonoszai közül senki nem fog meghalni a közeljövőben, és azt is, hogy Deadpool is visszatér majd, méghozzá az Ultimate X-Men oldalain. Nagy tervek vannak készülőben Carol Danversszel kapcsolatban is.

Az Ultimatum kapcsán csak annyit tudhattak meg a rajongók, hogy egy olyan esemény lesz, ami nem hasonlítható majd egyetlen korábbi Marvel-történethez sem. Hogy egy önálló minisorozat lesz-e, vagy az Ultimate X-Men és Ultimate Fantastic Four számaiban kap-e majd helyet, ahogy eredetileg tervezték, még nem tudni. Ezenkívül megerősítették, hogy az Ultimate Spider-Man semmiképp sem fog megszűnni, és hogy a harmadik Annual-kiadás témája nagyon rizikósra sikeredett.

Coleite elárulta, hogy a Vészmadár-drogról érdekes dolgok fognak kiderülni az Ultimate X-Men 97. számában. Talán nem is csak szimplán egy drog. Ezután Loeb megemlítette, hogy nem elképzelhetetlen a közeljövőben az újvilági Amazon színre lépése. Quesada azt is tisztázta, hogy nincs tervbe véve egy esetleges Ultimate Daredevil sorozat.

Nos, ennyi lenne, de ki ne hagyjátok a következő oldalon az októberi előzeteseket sem plusz képekkel!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7