„Emlékeztek még azokra az időkre, amikor az Újvilág igazán számított? Amikor még a történetek újszerűek és érdekesek voltak, és nem csupán klasszikus Marvel-sztorik leporolt verziói? Talán még mindig nem veszett el teljesen az újvilági vonal, de az semmiképpen sem jó előjel, amikor már azt kívánom, bárcsak megszűnne a négy állandó sorozat közül három. Még jó, hogy olykor-olykor kicsit felpörög az Újvilág néhány izgalmasnak mondható ötlettel. Az Ultimatum például hamarosan a teljes univerzumot alapjaiban változtatja meg, már ha persze egyszer végre megjelenik. Ám addig is itt van nekünk az Ultimate Origins, amelyben elolvashatjuk az újvilági S.H.I.E.L.D. vagy épp a szuperkatona-program eredettörténetét. És igen, már az 1. szám annyi újdonságot felvonultat, amely elég volt, hogy meggyőzzön arról, hogy van még élet és lehetőség az Újvilágban. Még bizonyára páran emlékeznek az Ultimate Marvel Team-Up azon számára, amelyben Bruce Banner közli Pókemberrel, hogy minden összefügg. Nos, ebben a minisorozatban elvileg fény derül majd arra, hogy mi is ez a minden. Úgy tűnik, időrendben fogunk haladni, ugyanis most a II. világháborúban kezdünk, amikor is Amerika Kapitány még csak egy kósza vágyálom. Három karakterre fókuszál a történet, akiknek a sorsa egybefonódik, és mind az Újjászületés Projekt részeseivé válnak. Talán azzal nem lövök le nagy poént (hiszen a borítón is ő szerepel), ha elárulom, hogy az egyikük Rozsomák. A másik kettő kilétét én most nem lőném le. Legyen elég annyi, hogy az egyikük jelenléte szerintem teljesen logikus és várható, míg a másik szerepe egyelőre nekem rejtély. Az egyik nagy problémám ezzel a számmal, ami engem is meglepett, a rajzok minősége. Azt hittem, Butch Guice tökéletes munkát végez majd a Captain America és az Iron Man alapján, de az azokban a sorozatokban látható részletgazdagság itt most valahogy hiányzik. Pedig az említett sorozatokon Guice csak mint helyettes rajzoló tevékenykedett. Lehet, hogy könnyebben megy neki, ha másokat kell utánoznia? Remélem, a későbbi számokban már ennél profibb lesz. Ami a történetet illeti, az 1. szám egy fő elem köré épül, ami annyira meglepő, hogy szerintem igencsak megosztja majd az olvasókat. Érdekes, bár nem teljesen váratlan húzás ez, de vigyázni kell vele, mert könnyen elszúrhatják az egészet, ha nincs jól megírva. Egyelőre még kivárok. A legnagyobb bajom pedig az, hogy messze nem kapunk még elég választ a kérdéseinkre. Majd’ egy évet vártunk erre a minire, és szerintem ennél azért többet érdemeltünk volna már az 1. számban is…”
Értékelés: 7,8 / 10
Írta: Jesse Schedeen
„Réges-régen, az idők hajnalán volt egy Ultimate Marvel Team-Up című sorozat, amelyet Brian Michael Bendis írt. Mindegyik számban az újvilági Pókember találkozott az Újvilág legkülönfélébb szereplőivel. A végén aztán ezzel jól összekavarták az újvilági idővonalat, és nehézkessé vált egyes újvilági karakterek újabb szerepeltetése, mint mondjuk a Fantasztikus Négyesé, Vasemberé vagy Hulké, akik ebben a sorozatban csupán alig-alig tértek el klasszikus változataiktól. Főleg a The Ultimates és az Ultimate Fantastic Four számaiban (újra) felbukkant szereplőknek mondtak ellen ezek a kezdetleges újvilági változatok, így sokan ezt a sorozatot nem is vették bele az Újvilág időrendjébe. Ennek ellenére az Ultimate Origins éppen az Ultimate Marvel Team-Up egyik számának jelenetével nyit, ahol is a Hulkból visszaváltozott Bruce Banner megosztja a nagy titkot Pókemberrel, mely szerint minden összefügg. Bendistől már korábban is kaptunk halvány utalásokat a nagy összeesküvésekre az Újvilág mélyén, de túl sok konkrétumot még ő sem árult el eddig. Ám most végre eljött az idő, hogy megkapjuk a válaszokat megannyi kérdésünkre! Amit már rögtön az elején le kell szögeznem az 1. számmal kapcsolatban, az az, hogy ez bizony NEM szuperhős-képregény. Persze, az elején szerepel Pókember és Hulk, de a képregény nagy része háborús és sci-fi jelenetekkel van tele. Méghozzá kiválóan megírt jelenetekkel. Az ötlet, hogy keresztezze egymást Nick Fury és Rozsomák eredettörténete, totális katasztrófába is torkollhatott volna, de Bendis szerencsére hibátlanul írta meg a sztorit, és minden egyes fordulat teljesen logikus és érthető. Az utolsó csavar pedig már önmagában bizonyítja, hogy az Újvilágnak még igenis van jövője a sok szánalmasan gyenge éve után. Van némi párhuzam a klasszikus univerzummal, de mégis annyira eredeti, hogy az minden rajongót magához vonz, ahogy annak idején az első újvilági kiadványok. Nagyon-nagyon hosszú ideje nem élveztem ennyire egyetlen Ultimate-képregényt sem. Sajnos Butch Guice rajzai már nem annyira tökéletesek, mint Bendis forgatókönyve. Az arckifejezések és a dupla oldal ugyan szépek lettek, de a karakterek közül rengeteg túlságosan is hasonlít egymásra. Nem egyszer kellett amiatt megállnom az olvasásban, hogy kisakkozzam, ki kicsoda a képeken. Mondjuk még így is jónak mondható a rajz, és kellemes hangulatot kölcsönöz a számnak. Az Ultimate Origins tehát már most kitűnő olvasmánynak ígérkezik, és végre talán elkezdenek majd engem is érdekelni az újvilági szereplők.”
Értékelés: 8,4 / 10
Írta: Bryan Joel
ADATLAP
A múlt hét után most ismét egy hölgy következik, név szerint Moira MacTaggert, Charles Xavier zseniálisan okos ex-neje, Próteusz ex-anyja, aki nem eX-Man, de saját adatlapja azért neki is van. Íme:
Moira MacTaggert
Valódi neve: Moira MacTaggert
Egyéb nevei: Moira Xavier
Személyazonossága: Nincs titkos énje
Foglalkozása: Genetikus
Állampolgársága: Brit
Születési helye: Skócia
Ismert hozzátartozói: David Xavier (gyermek, elhunyt), Charles Xavier (volt férj)
Csoporthoz tartozása: Egynek sem
Legfelsőbb iskolai végzettsége: PhD
Első megjelenése Amerikában: Ultimate X-Men #16 (2002)
Első megjelenése Magyarországon: Újvilág: X-Men #14 (2006)
Története: Moira MacTaggert egy glasgow-i útja során találkozott a mutáns Charles Xavierrel, akibe szinte azonnal beleszeretett, és hamarosan össze is házasodtak. Nem sokkal később egy gyermekük is született, David, akiben szintén ott lappangott a mutáns gén. Moira és Charles közös erővel kezdték el kutatni a mutáns gén tulajdonságait, és Moira idővel még egy mutánsokat érzékelő szerkezetet, a Cerebrót is megtervezte. Ezzel keresték fel a segítségre szoruló, beteg mutánsokat szerte a világon. Hamarosan felfigyelt rájuk egy Erik Lensherr nevű mutáns is, akihez csatlakozott Charles, elhagyva családját érte. Egy mutáns társadalmat akartak teremteni távol az emberi világtól. Rögtön másnap David mutáns ereje előtört, amely annyira megviselte a fiút, hogy azonnal be kellett nyugtatózni és elaltatni.
Charles végül újra felvette a kapcsolatot Moirával, miután Erikkel, aki ekkor már „Magneto” néven ténykedett, egymás ellen fordultak. Davidet egy mutánsoknak fenntartott kórházba zárták, amelyet Moira vezetett nem messze Skócia partjaitól, a Muir-szigeten.
David azonban valahogy felébredt, és őrült mészárlásba kezdett. Moira Charlest és diákjait, az X-Men nevű csapatot hívta segítségül. Végigüldözték Davidet Európán, míg végül Berlinben sikerült megállítaniuk és megölniük. Később, amikor az X-Ment azzal vádolták, hogy az immár terroristavezérként elhíresült Magneto társai, Moira is kénytelen volt bujdokolni, de az X-Men végül tisztázta magát, és a nő visszatérhetett a Muir-szigetre.
Testmagassága: 167 cm
Testsúlya: 56 kg
Szeme színe: Kék
Haja színe: Világosbarna
Képességei és felszerelése: Moira igen tehetséges genetikus és orvos.
Intelligencia: 5/7 (Zseni)
Erő: 2/7 (Átlagos; a saját testsúlyát képes felemelni)
Gyorsaság: 1/7 (Átlagon aluli)
Állóképesség: 2/7 (Átlagos)
Energiakivetítés: 1/7 (Nincs)
Harci tapasztalat: 1/7 (Kevés)
Mindenki jól érezte magát? Elég hírt kaptatok egy hétre? Rendben, akkor búcsúzom, és ismét figyelmetekbe ajánlom az Ultimate Marvel 4.0 fórumot, hogy jövő hét keddig nehogy unatkozzatok nekem. Sziasztok!