„1. Az Újvilágban már nem egyszer ejtettek el megjegyzéseket, nyomokat az emberfeletti képességekkel bíró emberek és mutánsok eredetével kapcsolatban, és az olvasók bizony már ennyi idő után joggal várják a magyarázatokat. A tény, hogy Brian Michael Bendist választották az eredeteket bemutató mini megírására, teljesen logikus lépésnek tűnik, hiszen ő egyike azon íróknak, akik már a kezdetektől jelen voltak az Újvilágban.
2. Az Ultimate Origins 1. száma nekem olyan volt, mint egy átlagosnak mondható sci-fi film első 20 perce. A párbeszédek kicsit kezdetlegesnek, leegyszerűsítettnek tűntek, a jelenetek pedig nem kapcsolódnak elég szervesen egymáshoz. Megjegyzem, némileg több helyre és időre vonatkozó felirat nem ártott volna, hogy gördülékenyebben és érthetőbben menjen a cselekmény. Összehasonlításképp a Morrison által írt Final Crisis 1. számát említeném: annál az olvasókat a megválaszolatlan kérdések rejtélye teljesen magába szívta, míg itt egyszerűen csak frusztrál a sok kérdőjel.
3. Például itt most egy teljesen más Nick Furyt kapunk, aki minden tekintetben különbözik az eddigi verziójától, akit már megszokhattunk az elmúlt 8 évben. Miután felbukkant, egyszerűen nem éreztem azt, hogy érdekelni tudna ez a múltbeli Nick Fury, vagy hogy mi a kapcsolata a jelenlegi Furyval. És erősen kétlem, hogy ha megtudom a választ, attól majd jobb lesz nekem.
4. Ha életem során soha többé nem látnék több eredettörténetet Rozsomákról, boldog emberként halhatnék meg. A Marvel valamiért most elkezdte szisztematikusan lerombolni azokat az elemeket, amelyek olyan népszerűvé tették ezt a figurát a klasszikus univerzumban néhány éve. Emlékszem, nekem az újvilági változatában leginkább a rejtélyes múltja jött be, és az, hogy mit hoznak ki ebből az írók és olvasók. Logannel és a mutáns génnel kapcsolatban ebben a számban egy elég élvezetes (és tudományosan helytálló) párbeszédet olvashatunk, és még egy izgalmas utolsó mondatot is kapunk, ami azért nem lett rossz.
5. Butch Guice rajzai tetszetősek lettek, jól passzolnak az újvilági vonalba, és még elég realisztikusak is. Van ugyan néhány érdekes kameraállás és közelítés, de azt nem tudnám megmondani, hogy ebben mennyire van benne Guice keze, és mennyire Bendis utasításai. Szerintem inkább Guice próbált zsonglőrködni egy kicsit pár trükkel, de csak tippelek.
6. Tehát, mint mondtam, olyan az egész, mint egy film első 20 perce, ami annyira azért nem érdekes, hogy tovább akarjam nézni. Lehet, hogy az összes szám egyben jó lesz, de így egyesével nem tud annyira érdekelni ez a mini. Csak azoknak ajánlom, akik TÉNYLEG nagyon kíváncsiak egy-két titokra. Mondjuk örülnék, ha az írók és szerkesztők végre úgy készítenék ezeket a képregényeket, hogy valami tényleg megfogjon annyira, hogy el akarjam olvasni a következő számot, és ne vegyék készpénznek, hogy majd úgyis biztosan el fogom…”
Értékelés: 3 / 5
Írta: Kevin Church
„Az Ultimate Origins, amely egyrészt az Ultimatum előhangja, másrészt az Újvilág titkait bemutató mini, már rögtön az 1. számmal nagyot szól, és az izgalmas akciójelenetek mellé megdöbbentő infókat is kapunk. Már az Újvilág kezdetekor felmerültek olyan kérdések, amelyekre most végre megkaphatjuk a válaszokat Brian Michael Bendis tolmácsolásában. Na de azért van itt egy-két apró probléma is. Például rögtön a szám elején Pókember és Hulk találkozását hat hónappal korábbra teszik. Számoljunk csak egy kicsit… A The Ultimates 1. kötetének elején ugye már jó sok idő eltelt Hulk első tombolása óta, és azt is tudjuk, hogy az 1. és 2. kötet között egy év telt el. Tehát akkor az Ultimate Origins jelenben játszódó részei még bőven a The Ultimates 2 előtt zajlanak? Hát, végül is lehet, hiszen eddig az egyetlen jelenhez közeli rész Pókember és Hulk már említett első találkozása. De ha már minden lezajlott réges-rég újvilági időszámítás szerint, akkor mennyire lehet egyáltalán fontos és érdekes majd a történet? Nos, ezzel a kérdéssel szerintem nem ártana foglalkozni a szerkesztőknek. Ha már rábeszéltek minket erre a minire, akkor legyen szépen elhelyezve az idővonalon, főleg ha egy ilyen egyelőre nem túl nagy univerzumról van szó. Mókás, hogy az Újvilág mostanság legalább annyira kusza, mint a klasszikus univerzum a rengeteg időbeli ugrással meg csúszással. Nem is kellene pedig annyira ragaszkodni mindig az időrendiséghez, hacsak egy figura nem veszti el a karját szerdán, mert akkor nyilván csütörtökön már ne legyen karja. De ennél jobban ne bonyolítsuk szerintem. Ez a mini még azért is érdekes, mert, nos, MINDENT belesűrítenek majd, ami kapcsolatos az Újvilággal. Egészen a II. világháborúig megyünk vissza, ahol Nick Fury, James (Logan) Howlett és egy bizonyos Mr. Fisk éppen valamit ármánykodnak. Aztán szétválnak, és Nick Fury bekerül egy igencsak ismerős programba, Howlett pedig abba a bizonyos laboratóriumba, amit már mind jól ismerünk. Van itt jó pár érdekes ötlet, és Bendis jól kezeli mindegyiket, és ha nem is olyan velőt rázóan izgalmas minden egyes részlet, azért ügyesen össze van hozva a sztori. Sok dolgot már előre sejthettek az olvasók, sok pedig egyszerűen nem tűnik annyira fontosnak, hogy érdekeljen, de ez még belefér. Talán az utolsó rejtély, amire fény derül, a legcsattanósabb mind közül, de vajon hová vezet majd mindez? A rajzokkal Butch Guice ismét fantasztikusat alkotott, és bebizonyította, hogy bármit, bárhogyan le tud rajzolni. A Howlettje tökéletes, a Hulkja hatalmas és félelmetes (igen, itt még zöld, nem szürke!)… Minden rendben van. Aki tehát szereti az Újvilágot, az imádni fogja ezt a képregényt, aki viszont nem igazán mozog otthonosan ebben az univerzumban, az nyilván nem fogja érteni, hogy egyes karakterek miért olyan fontosak. Összességében jó kis szám ez, de aki egy igazán kiváló Bendis-alkotást akar olvasni, annak ajánlom az Ultimate Spider-Man legutóbbi, 122. számát.”
Írta: Troy Brownfield
„Már hosszú ideje azzal hitegetnek minket, hogy az Újvilágban minden összefügg mindennel. Ám azóta, amióta elindult ez az univerzum, egyre kevésbé éreztem igaznak ezt, és most, hogy a legtöbb újvilági sorozat erősen stagnál, szerintem már egyáltalán nem is számít. De mindegy, kezdetét vette az Ultimate Origins, bár ez sem tudja feledtetni velünk az újvilági vonal jelenlegi kétes helyzetét. A II. világháborúban fény derül arra, hogy az Újvilág pár fontosabb figurája hogyan kapcsolódik egymáshoz, és végül hogyan jött létre például Amerika Kapitány, a S.H.I.E.L.D., vagy akár a teljes mutáns faj. Igazából nincs semmi baj a sztorival, csak egyszerűen unalmas. Ennyivel még bőven nem fognak tudni visszacsábítani az újvilági képregényekhez. Mondjuk Butch Guice rajzai legalább szépek. Az akciójelenetei csodásak, főleg a háborús képek a szám elején. És persze Gabriele Dell’Otto borítója is szuper. Összességében én úgy érzem, hogy ez a sorozat a rossz időzítés áldozata lett. Ha egy évvel ezelőtt indult volna, amikor még úgy-ahogy pörögtek az Ultimate-címek, akkor még érdekes is lehetett volna. De most inkább úgy érzem, hogy ez egy elkeseredett próbálkozás az Újvilág újraindítására. Szerintem előbb a TÖBBI, jelenleg futó sorozatot kellett volna felpörgetni, és csak AZTÁN elkezdeni ezt. Akkor sokkal nagyobbat szólhatott volna.”
Értékelés: 2,5 / 5
Írta: Blake Petit