Ultimate News #71

KRITIKÁK

Ultimate Spider-Man #118

Spider-Man, Spider-Man does whatever a spider can… Könyörgöm, öljetek meg. Lehet, hogy én már túl fiatal vagyok ahhoz, hogy emlékezzek a Spider-Man and his Amazing Friends című rajzfilmre, de Brian Michael Bendis a jelek szerint nem az. Szerencsére Bendis megpróbált valami jót kihozni ebből az ősrégi sorozatból, amiből talán a főcímdal volt az egyetlen maradandó élmény, hiszen a mai napig ott visszhangzik minden Pókember-rajongó fejében. Az előző sztori után most teljes egészében Peter magánélete áll a központban, és a történet pozitívumai valamelyest elnyomják a negatívumokat. Pete barátait és szeretteit mutatja be ez a szám, és nem is rosszul. A sorozat legnagyobb erőssége mindig is a tinidráma ábrázolása volt, és ez most sincs másként: a főhős mellett élő mellékszereplők csak úgy ragyognak a színes, érdekes egyéniségüktől. Jómagam sokkal jobban is szeretem ezeket a sztorikat, mint a szuperhősös-harcolósakat. Amikor Pókember színre lép, ezek az érdekes karakterek mind eltűnnek. De talán ez után a sztori után ez is másképp lesz, ha Bendis megtartja a borítón is látható csapatot. De vissza a mellékszereplőkre: mint mondtam, ők csak úgy ragyognak. Kong totál ideges a Kitty Pryde-dal alakulgató kapcsolata miatt. Ez aranyos, mert talán nektek is eszetekbe jut róla egy olyan eset, amikor teljesen odavoltatok valakiért, de még hivatalosan nem jártatok. Hasonlóképp aranyos Peter és MJ románca, főleg amikor szóba kerül a korábbi szerelem Kittyvel. És itt van még Fáklya, Jégember és Liz is, akik mind csak tovább dobnak a hangulaton. De volna két problémám és két megjegyzésem ezzel a számmal kapcsolatban. Az első probléma, hogy Stuart Immonen valahogy nem olyan jó ezekben a magánéleti jelenetekben, mint a nagy csaták rajzolásánál. Emlékszem, Pókember és Elektró összecsapását fenomenálisan alkotta meg. Kár, hogy ő pont akkor gyengébb, amikor Bendis igazán elemében van. Szerencsétlen párosítás ez így. Azért hozzátenném, hogy semmiképpen sem szeretném, ha Immonen távozna, mert most sem alkotott rosszat, csak valahogy nem az igazi. A második problémám: Magneto. Imádom őt, de ebbe a sztoriba nem passzol. Sokkal jobban örülnék neki, ha csak arról szólna a történet, ahogy ez a pár fiatal megbirkózik egy új, váratlan helyzettel (ami mellesleg az olvasók számára egyáltalán nem jön váratlanul, sőt, mind erre számítottunk szerintem). De nem akarok nagyon előreszaladni, Magneto még egyelőre nem szerepelt. Majd meglátjuk. És akkor most a megjegyzéseim: örülök, hogy a babanevelgetős történetszál még mindig él, de én ennél többre vágyok. Mókás jelenetekre a babával, nemcsak arra, hogy a háttérben húzódjon meg ez a klassz kis ötlet. Bendis valahogy nem akarja jobban kiemelni ezt a dolgot, ami engem nagyon zavar. Már félek, hogy megunom az egészet, mire kisül belőle valami jó. De remélem, nem így lesz. A másik megjegyzésem pedig az lenne, hogy talán nem ártana még néhány, párhuzamosan futó sztori ebbe a számba. Például lehetne egy jelenet, hogy mi zajlik eközben a város másik oldalán, ahol egy gonosztevő éppen forral valamit. Nem várok csodát ettől a történettől, mert egyelőre semmi olyan nem zajlik benne, ami azt sugallná, hogy itt valami elképesztő kaland van készülőben. Szóval nem igazán ragadott magával engem a 118. szám. Nem elég izgalmas. De azért összességében még így is egy élettel teli, színes kis kezdést kaptunk, amely talán még a klasszikus sorozat hőskorát is felidézheti egyesekben. Kár, hogy az egész túlontúl lineáris és leegyszerűsített.”
Értékelés: 8,0 / 10
Írta: Richard George

„Egy kemény, akcióval telepakolt hatrészes sztori után most jön a levezetés, amiben eddig még csak nem is szerepelt Pókember. A fókuszban ezúttal Peter Parker és barátai állnak, és az egész szám egyszerűen fantasztikus. Élvezetes, remek párbeszédek vannak benne, Immonen is szép munkát végzett, és végre jobban megismerhetjük a sorozat egyik régi mellékszereplőjét is. Tényleg az az érzése az embernek, hogy Bendis már jó ideje tervezgeti ezt a történetet, amiben ez a bizonyos karakter is fontos szerepet tölt be, és komoly fejlődésen megy át. Peter ugye éppen Harryt gyászolja, amikor megjelenik a sulijánál Johnny Storm, aztán jön Kitty Pryde is, akit meg meglátogat Jégember. Együtt hát a nagy csapat, irány a tengerpart, ahol este kellemes kis tábortüzet raknak… Ismerősen cseng, igaz? A szám elején belső monológok egész sorát olvashatjuk, és mindegyik tökéletes. Meg kell mondjam, én nagyon bírom Kongot, és örülök, hogy a sorozat egyik fontosabb mellékszereplőjévé vált. Már jó ideje nem történt vele semmi érdekes, de most végre alakulgat valami közte és Kitty között. Nagyon el volt találva az ő belső monológja is, amiből megtudunk egyet s mást róla és arról, hogy viszonyul Peterhez. Jégember és Johnny Storm felbukkanása is hibátlanul van megoldva, és teljesen logikusan kapcsolódik az egész ahhoz a sztorihoz, amikor Johnny először érkezett Peterék iskolájába. Bendis párbeszédei pörgősek és élvezetesek, és így egy kiváló kis tinidrámát kapunk. Egy kicsit talán olyasmi, mint a Spider-Man Loves Mary Jane című sorozat, de még annál is jobb, hála Bendis pazar jellemábrázolásainak. Immonen rajzai ugyanolyan fantasztikusak, mint mindig. Remekül kezeli ezeket a lazább, csendesebb jeleneteket. Bagley tökéletes utódját találták meg benne, aki fénykorát éli ebben a sorozatban. Összességében tehát kihagyhatatlan ez a szám, és személy szerint kíváncsian várom, hogy mit tartogat a folytatás kedvenc szereplőimnek. CSAK AJÁNLANI TUDOM MINDENKINEK!”
Sztori: 5 / 5
Rajz: 4 / 5
Összesítés: 4,5 / 5
Írta: Adam Chapman

Ultimate X-Men #90

„Múlt hónapban kezdtem reménykedni, hogy az egyrészes Vihar-sztorival végre megindult a sorozat minőségbeli javulása, és hogy végre kilábal abból az unalompocsolyából, amiben Kirkman érkezése óta tocsog. A 89. szám jól meg volt írva, jól meg volt rajzolva, és minden a helyén volt benne. Sajnos a 90. számról mindez nem mondható el, sőt… Kirkman ismét bedobott egy érmét a Véletlenszerű X-Men Sztori gépbe, ami most Sinistert, Apokalipszist és Végítéletet adta ki neki, akik aztán valahogy kapcsolatba kerülnek Kábellel és Bishoppal is. Kezdődjön tehát az Apocalypse című történet! Visszatér Sinister, aki folytatja küldetését, hogy megöljön tíz ártatlan mutánst, hogy aztán ezzel felélessze Apokalipszist. Scott és Jean gyorsan üzennek is az X-Mennek, hogy ugyan intézzék már el ezt a jómadarat, mivel ők már nem tehetik, mert ugye már nem hívei a mutáns erőszaknak, de az X-Men igen, úgyhogy hajrá! Ja, és mellesleg ekkor veszik észre, hogy Bestia él, de rá nem is áldoznak túl sok szót. Már itt látszik, hogy a karakterek élettelen, papírmasé változatai csupán önmaguknak, és semmi más célt nem szolgálnak, mint hogy a sztori eljusson A pontból B ponton át C pontba X, Y és Z szereplő bevonásával. Scott és Jean gyorsan ledarálják, mi a helyzet, majd búcsút intenek az X-Mennek, és régi, a halálból visszatért csapattársuknak, Bestiának. Nyilvánvaló, hogy itt nem is a karakterek számítanak, csak hogy haladjon a cselekmény. Komolyan, mintha a The Ultimates vagy az Ultimate Fantastic Four egyik újabb számát olvasnám. Jelen pillanatban az Apocalypse nem is igényli a szereplők részvételét, azok csak úgy ott vannak. Na de akkor lássuk magát a cselekményt. Brian K. Vaughan idejében Sinister még egy pisztolyos elmebeteg volt, akinek úgy tűnt, hogy csak a bomlott agyában létezik Apokalipszis. Kiváló, újszerű megközelítése volt ez ennek a figurának. Nos, Kirkman mindezt egyetlen szám alatt tönkrevágja. Apokalipszis igenis létezik és Sinister egyáltalán nem őrült (vagy legalábbis nem annyira őrült). Így már mindkét szereplő sokkal, de sokkal unalmasabb, és ezzel egy remek sztori lehetősége veszett kárba. Ez a szám tehát minden tekintetben kész katasztrófa. Még Salvador Larroca rajzai is sokkal gyengébbek, mint legutóbb. A tuskihúzás is borzalmas egyes helyeken. Larroca próbál fiatalosabb Rozsomákot rajzolni, aminek következményeként az arca pontosan ugyanúgy néz ki minden egyes képkockán. Van egy jelenet, amikor Rozsomák keresztülszúr valakit, és a sebhelyek egyik pillanatról a másikra változtatnak helyet az illető testén. Na jó, azért Larroca rajzai így sem rosszak, de akkor is tele vannak hibákkal. Legutóbb sokkal szebb munkát végzett. Robert Kirkman utolsó sztorija tehát nem kezdett valami jól. Hihetetlen, hogy ez ugyanaz az író, aki olyan nagyszerű történeteket ír az Image-nél…”
Értékelés: 3,2 / 10
Írta: Bryan Joel

Oldalak: 1 2 3 4 5

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: