Ultimate News #69

INTERJÚ 3. – JEPH LOEB

Három a magyar igazság, jöjjön hát a harmadik interjúnk e hétre! Maga Jeph Loeb fog nekünk mesélni kicsit a Különítményről. Íme:

A 3. kötet 1. számában egy rejtélyes gyilkos végzett ugye a Skarlát Boszorkánnyal. Ám a 2. számban nem lesz sok ideje a csapatnak a halálával foglalkozni…
Na igen. Nagyon tetszett Mark Millar és Bryan Hitch köteteiben, hogy az akció előtt mindig hosszas bevezetések voltak, sok-sok beszélgetéssel. Úgy döntöttem, én a 3. kötetben inkább rögtön az akcióra térek. Majd a 3. számban fogunk lelassítani egy kicsit, hogy megtudjunk pár dolgot Wandáról és Pietróról, és arról, hogy mi is folyik itt valójában.

Miért Wandát ölted meg Pietro helyett?
Wanda volt a ragasztó, aki összefogta Pietrót, és most, hogy ő nincs… Remek kis sztori lesz ebből!

És jön majd a Mutáns Testvériség is a 2. számban, ugye?
Igen, és elég nyilvánvaló, mit akar majd Magneto. Az egész Pietrót érinti majd a legérzékenyebben. És bizonyos szempontból a Különítmény a rossz oldalon áll ebben az ügyben… Majd meglátjuk, miért.

És mi a helyzet Sólyomszem és Pókember találkozásával?
Igen, Sólyomszem érdekes figura, de még nem szeretnék túl sokat mondani róla. Egy teljesen reményvesztett ember, akinek már nincs mitől félnie. Ez volt a karakter továbbfejlődésének következő logikus lépcsőfoka Mark és Bryan kötetei után. Kezdi teljesen elveszíteni a valóságérzékét, és íme: most már azt sem hagyja, hogy bárki lássa az arcát.

A Fekete Párducról mondanál pár szót?
Őt imádom! Még csak nem is sejtitek az igazságot róla… Talán csak Pietro és Wanda ügye lesz még ennyire érdekes, és még persze Valkűr eredete.

Milyen további rejtélyekre számíthatunk még?
Joe Madureira és én rengeteg időt töltöttünk azzal, hogy kis nyomokat hagyjunk a szemfüles olvasóknak. Igen, ez teljesen más, mint amit Mark és Bryan csináltak. És higgyetek nekem: ahogy haladunk előre, a karakterek és a történetszálak egyre sokrétűbbek lesznek. Olyan az egész, mint egy hullámvasút, ami iszonyat gyorsan indul, aztán egy kicsit lelassít, majd a végén megint eszeveszett száguldásba csap át. Annyi minden lesz még itt… Elnyeri-e Hank a megváltását? Mi Valkűr története? És a Fekete Párducé? Hol volt mostanában Amerika Kapitány? Hogyan lett a Darázs a csapat vezetője? Miért kell Pókember is a sztoriba? Miért néz ki másképp Thor pörölye? És a végén a kirakós darabkáiból összeáll majd egy nagy egész. Imádom ezt. És imádom, ahogy haladunk az Ultimatum felé.

Hogy állsz a 4. kötettel?
Emlékszem, a 2. kötet 6. száma nagyon megtetszett nekem annak idején. Tudjátok, abban mutatták be az Oltalmazókat. Szerintem az volt Mark Millar legjobb sztorija. Egy csapat önjelölt hős, akiket aztán rommá vernek. De mi történne velük, ha az álmuk valóra válna, és mekkora árat kellene ezért fizetniük? Ebből az alapkérdésből indulna majd ki a 4. kötet. Sajnos azt még nem tudom, ki fogja rajzolni, ugyanis Ed McGuinness, akit eredetileg szántunk erre a munkára, most nagyon el van foglalva egy másik sorozattal, amiben egy bizonyos nagy, vörös szörny a főszereplő.

További sok sikert, Jeph!

ULTIMATE SPIDER-MAN

Még anno amikor fekete-fehér ceruzarajzokat mutattam nektek a készülő 118. számból, valahogy véletlenül kifelejtettem egy oldalt. Nem tudom, hogy történt ez, de már keményem megostoroztam magam érte… Mindenesetre most itt az a bizonyos kimaradt oldal:

ULTIMATE FANTASTIC FOUR

Juhé! Ezen a héten végre, végre, végre megjelenik a jubileumi 50. szám! Új sztori, új fenyegetés, új és régi ellenségek… és persze új rajzoló Tyler Kirkham személyében! Korábban már mutattam tőle fekete-fehér oldalakat, de az alant látható színeseken még egyértelműbben kitűnik, hogy ez a pasi bizony tud rajzolni. Nagyon is! Nézzétek csak:


Oldalak: 1 2 3 4