THE ULTIMATES
March on Ultimatum! Igen, pajtások, a The Ultimates 3. kötetében folytatódik az út az Ultimatum felé, és erre már csak alig egy hónapot kell várnunk! És ezután az Újvilág már sosem lesz olyan, mint eddig… A Különítmény kilépett a S.H.I.E.L.D. fennhatósága alól, és immár függetlenül tevékenykednek Tony Stark New York-i birtokáról – de ezzel még messze nem kerültek könnyebb helyzetbe, sőt! Jönnek az új tagok, az új kalandok és az új titkok! És amikor a csapat egyik tagja meghal, a Különítmény és a teljes Újvilág visszafordíthatatlanul megindul az Ultimatum felé… Jeph Loeb, aki maga is nagyon várja már az 1. szám megjelenését, az alábbiakat nyilatkozta a sorozatról:
„Már csak egy hónapra van december? Minden évben gyorsabban és gyorsabban jön a karácsony, nem? Hehe. Én személy szerint már tűkön ülök, hogy megtudjam, hogy tetszik az eladóknak, a rajongóknak és az esetleges új olvasóknak a Különítményünk, amit Joe Madureirával teremtettünk! Egészen új irányba tereljük majd a csapatot, és tudom, hogy ez egyeseknek kissé szokatlan lesz majd, de még Mark Millarnak is tetszett a munkánk, úgyhogy nem aggódom. Új író, új rajzoló, új irányvonal, de legalább ugyanolyan jó, mint az első két kötet. Mi itt, a Marvelnél mind keményen dolgoztunk, hogy a The Ultimates 3 1. száma legyen az Év Képregénye! Majd meglátjátok! Rögtön valami olyan tragédia történik a szám végén, ami mindent megváltoztat, és az egész szorosan kapcsolódik majd a sorozatban tevékenykedő gonosztevők rejtélyes tervéhez… Talán nem is a Mutáns Testvériség áll majd minden mögött…? A Különítmény hamarosan visszasírja az idegen megszállókat, az északi mitológia isteneit és a Felszabadítók seregét!”
Jól hangzik! Remélem, ennyi kedvcsináló után senki sem fogja kihagyni ezt az ígéretes kiadványt. Kik a Különítmény új tagjai? Mi történt a 2. kötet vége óta? És vajon milyen esemény lehet annyira megrendítő, hogy az akár az egész csapat feloszlásához is vezethessen? És főleg: ki fog meghalni a tagok közül??? Nos, a friss előzetes oldalakon, amelyeket hoztam nektek, ezekre a kérdésekre nem nagyon kaptok választ – de, gondolom, ettől függetlenül ti is olyan nyálcsorgatva fogjátok csodálni őket, mint én. És mint legutóbb, most is van köztük fekete-fehér és színes változat is. Íme:
Legalább olyan csodálatosak, mint az eddigi előzetesek, nem? Ja, és zárójelben megjegyezném, hogy az utolsó kép már a 2. számból van – ami azt jelenti, hogy az is készülget rendesen. És mondá Maniac: ez így jó. Csak egyetlen dologtól félek én egy kicsit: ha végignézzük a mostani és a korábbi előzeteseket, mindegyiken csak csatajeleneteket látunk. Nem emlékeztet titeket ez valamire? Khm, khm, Ultimate Power, khm, khm. Sok látványos csata, de semmi sztori… Nagyon, nagyon, NAGYON remélem, hogy a The Ultimates 3. kötetében nem ez lesz a felállás, és a király harcok mellé izgalmas történetet is kapunk. Ezentúl minden este lefekvés előtt mormoljunk el egy imát, hogy így legyen, pajtások… A másik dolog meg az, hogy Venom iszonyat tápos lett, amióta legutóbb láttuk, nem? Egymaga veszi fel a harcot az egész Különítménnyel, méghozzá nagyon is sikeresen? Ez hogy lehet? Talán már nem is Eddie Brockon van a Ruha? Meglátjuk…
Most pedig jöjjön az, amire már szerintem mindannyian régóta vártatok: a Különítmény régi és új tagjainak (majdnem teljes) listája!!! Nem is szaporítom a szót, jöjjön a névsor:
Fekete Párduc: A csapat egyik vadiúj tagja. Elég sötét, darkos figura, aki szinte azonnal bebizonyítja, hogy igenis van helye a Különítményben. Az ereje és a képességei valahol Amerika Kapitány szintjén állnak. A múltja, amire később derül majd fény, is minden ízében azt sugallja, hogy ő bizony eléri egy szuperkatona szintjét.
Valkűr: A másik vadiúj tag. Korábban már találkoztunk vele az Oltalmazók tagjaként, ám akkor még látszólag nem volt semmi ereje. Most viszont már akár Thorral is felvehetné a versenyt. Hogy ez hogy lehetséges, az a sorozat egyik legfőbb rejtélye lesz, de annyi már biztos, hogy a kapcsolata Thorral nagyon szoros lesz. NAGYON szoros. Egy 19 éves lány és egy halhatatlan férfi… Érdekes pár, nem?
Sólyomszem: Igen, pajtások, a titokzatos szőke fickó a csapatból bizony Sólyomszem! Ha jól tudom, a fórumban a legtöbben rá tippeltetek, úgyhogy ez talán nem is olyan nagy meglepetés. Az új külső viszont annál érdekesebb. A tagok közül ő áll a legmesszebb mind az eddigi újvilági, mind a klasszikus kinézetétől. Van egy fajintos maszkja, egy céltábla a homlokán (mint Célpontnak), és immár lőfegyvereket is cipel magával – na de az előzetes képek alapján a nyilait sem dobta még el. Ez az új külső egyébként azt hivatott szimbolizálni, hogy Sólyomszemet már nem érdekli semmi, nem törődik azzal, hogy él-e vagy meghal. A családját elvesztette, így Clint Barton nincs többé – csak Sólyomszem.
Amerika Kapitány: A jó öreg Kapitány továbbra is a Különítmény egyik fontos személyisége, ám még mindig nem találta meg igazán a helyét a XXI. században. Talán még a csapatban sem érzi magát olyan nagyon jól… Próbál rájönni arra, ki is ő, és mi a dolga a világban.
Vasember: A csapat másik oszlopos tagja, a Különítmény pénzügyi támogatója. Sajnos Tony épp elég rossz passzban van, annak ellenére, hogy még vadiúj páncélja is van. A fejében lévő daganat egyre több gondot okoz neki, de összességében tekintve a 3. kötet végére mondhatjuk, hogy valamilyen módon megváltást nyer majd.
Thor: Természetesen a kedvenc északi istenünk sem hiányozhat a csapatból. Gyakorlatilag ő a Különítmény nagyágyúja, akiről most már mindenki elhiszi, hogy tényleg isten. Élvezi az életet, ahogy azt egy viking szokta: sört vedel, nőzik… de csak annyira, amennyire új barátnője, Valkűr engedi!
Darázs: Janet Van Dyne előlépett a 2. kötet óta: ő a Különítmény új vezetője (legalábbis a bevetések alatt)! Míg Tony a pénzügyi kérdésekkel foglalkozik, ő a csaták közben irányítja a csapatot. Persze ennek nem mindenki örül… Ám Janet nem adja fel. Egész életében férfiak irányították, ők mondták meg neki, mit tegyen, és most minden alkalmat kihasznál, hogy bebizonyítsa, mennyire rátermett vezér tud lenni.
Nos, ennyi, pajtások! Remélem, sok új információval gazdagodtatok, de ne feledjétek: ez még nem a teljes lista! Pókemberről például még nem is szóltunk, akinek az érkezése inkább ellenérzéseket vált majd ki a csapat tagjaiban… Most pedig, mielőtt búcsúznánk a Különítménytől, még vessünk egy pillantást az 1. szám harmadik borítójára, amelyen a Fekete Párduc pózol nekünk (és szerintem messze nem olyan látványos, mint az első két borító…):