Ultimate News #106

Ahhoz képest, hogy az eleje milyen jól indult, a végére eléggé elgyengült ez a mini. Az első tényleg eredettörténet volt, a második egy sima koppintás, a harmadikban csak retcon volt, amit később az idővonal szerkesztésénél figyelembe se vettek, a negyedikben volt egy kis életerő, de az ötödik sem érte el az első színvonalát. A probléma ott kezdődött, hogy a második számtól előléptették a minit March on Ultimatum tie-inné. Ez majdnem 20 oldalt tesz ki, nem értem, hogy a jelenben játszódó részeket miért nem lehetett egy külön füzetbe tenni, akkor több hely lett volna a múltban történő eseményeknek. Mert lényegében semmi sem derült ki, megtudtunk pár dolgot, de még ennél is több kérdés jött a helyükre. Nem tudtuk meg, hogyan került Nick Fury a S.H.I.E.L.D. élére, bár valamilyen ismeretlen oknál fogva Fury az évekkel ezelőtti jelenben egész végig azt ordibálja, hogy ő a S.H.I.E.L.D. vezére, amikor csak az Újvilág: X-Men Vissza az X-Fegyverhez sztorija után választják meg. Érdekes. Ami még érdekes, hogy Dugan már/még együtt dolgozik Furyval, szóval feltehető, hogy ő is szuperkatona, ennek ellenére eléggé kopaszodik, míg a jelenben már van haja. A hiányosságok listáján van még, hogy nem tudtuk meg, mi Pókember, az X-ek, az F4 és a Különítmény közötti kapcsolat. Ahhoz képest, hogy elméletben az egész mini erre a kapcsolatra alakult volna, elég cirka ötlet volt kihagyni. Bendis az interjúkban elhangzott ígéreteket sem teljesítette: nem szerepelt a Fenegyerek, nem derült, ki min veszett össze Magneto és Xavier, nem tudtuk meg, kivel beszélt Osborn telefonon A Csodálatos Pókember első számában. De akkor lássuk, mink van. Az X-Fegyver ellen egy titkos akciót vezető Nick Fury, aki jellemben kezd önmagára hasonlítani, bár Guice rajzain még mindig nem egy Samuel L. Jackson, de azért alakul. Kapunk egy kezdetleges Fekete Párducot, azért arra kíváncsi vagyok, Loeb mennyit használ ebből az Annual-ban. Újra összetörik Xavier gerince, de ezúttal megtudjuk, hogy Magneto végig beszélt hozzá telepatikusan. A múltban körülbelül ennyi történik, a jelenben sincs több, de már ennyi után is megtiltanám Bendisnek, hogy valaha F4-et írjon. A párbeszédek szánalmasak, valahol ezen a szinten mozognak: „Nem tudom.” – „Nem szeretem, ha nem tudod.” De mind a négy számban ez megy. Uaturól és Szemlélőkről szinte semmit sem tudni, miután kiválasztották a hírnököt, eltűnnek. Ó igen, és a Kiválasztott nem más, mint a 616-os világban Banner régi spanja, Rick Jones. És még azt hittem Bendis valaki olyat választ, akit ismerünk, de nem, inkább behoz egy ismeretlen karaktert. Ráadásul fogalmunk sincs, mi az ereje, és mi lesz a szerepe Ricknek az Ultimatum-ban. Butch Guice hozza a szokásos formáját, és az igen kurta panelrendezését. A többi számhoz képest itt jobbak a rajzai, bár nem a legjobb rajzoló, de a rajzai láttán az embernek olyan érzése van, mintha tényleg a múltban járna.
Értékelés: 3 / 5
Írta: Liesinger Dávid

KÉRDEZZ-FELELEK

Egészen rövid kis szösszenettel zárom e heti összefoglalónkat, melyben Joe Quesada oszt meg pár gondolatot az őt kérdezgető rajongókkal az Ultimatum-ról és úgy általában az Újvilágról. Lássuk:

Miről is fog szólni tulajdonképpen az Ultimatum?
Joe Q: „Annak az összeesküvésnek, a nagy titoknak a hatásairól, amely az Újvilág sötétjében lappangott már a kezdetektől. A mutánsok ugye eddig úgy hitték, hogy ők a következő lépcsőfok az evolúcióban. Ám ahogy az az Ultimate Origins során kiderült, a mutáns gént egy kémcsőben hozták létre tudósok, és semmi köze nincs az egésznek a természetes kiválasztódáshoz, vagy a természet által létrehozott genetikai adottságokhoz. Az emberek teremtették a mutánsokat. Még csak nem is sejthetjük, milyen hatással lesz ez a titok az Újvilágra, ha kiderül…”

Az Újvilág már 9 éves. Még mindig újdonságnak számít?
Joe Q: „Nekem igen. A kilenc év valóban hosszú idő, de mintha csak tegnap lett volna, hogy megkaptam azt a tömérdek mennyiségű gyűlölködő e-mailt arról, hogy az Újvilág a legeslegrosszabb döntés, amit a Marvel hozott az évek során az eredeti Clone Saga óta. Igen, hozzátok beszélek! Tudom, hogy van ott köztetek olyan, akik szintén rossz ötletnek tartották annak idején!”

(Forrás: http://www.marvel.com)

Én nem tartottam annak, Q Mester, én nem!!! Remélem, eljut hozzá a szavam… Amíg a válaszára várunk, írogassatok bátran az Ultimate Marvel 4.0 fórumba, ahogy mindig szoktatok is, és ne felejtsétek: ismét várok tőletek kritikákat, méghozzá az Ultimate Spider-Man 127. számáról! Katt alant a linkre, és küldjétek el szaftos véleményeiteket! Jövő héten pedig ismét találkozunk. Sziasztok!

De előtte klikk ide, és küldjetek, küldjetek, küldjetek sok, sok, sok kritikát!!!

Oldalak: 1 2 3 4 5