Újra sztárparádé a VIECC Vienna Comic Con 2017 kiállításon

Ebben az évben november 18-19-én harmadik alkalommal rendezik meg a VIECC Vienna Comic Con (VIECC) kiállítást a Messe Wien kongresszusi központban. A rendezvényen a mozi, a televízió, a cosplay, az animáció, a manga és a képregények világának sztárjai játsszák a főszerepet.

Nagy nevek

A Marvel sikerfilmjében, a Dr Strange-ben nemrég játszott szerepéről ismert Benedict Wong lesz az idei VIECC illusztris vendégeinek egyike. Szintén a közelmúltban fejezte be a Bosszúállók harmadik részének (Avengers: Infinity War) forgatását, olyan sztárokkal, mint Scarlett Johansson, Robert Downey Jr., Chris Evans, Benedict Cumberwatch és Tom Hiddleston. A filmet 2018 áprilisában mutatják be Európában. A vendéglistán Sebastian Roché is szerepel. Ő Balthazar az Odaát (Supernatural) című televíziós sorozatban és Mikael Mikaelson a Vámpírnaplókban (The Vampire Diaries). Charles Martinetet is biztosan sokan ismerik. Ő kölcsönzi a legendás Super Mario hangját a népszerű Nintendo játékban. Az eredetileg tavalyra tervezett látogatást pótolva John Rhys-Davies is a VIECC vendége lesz. A híres brit színésznek (Gimli a Gyűrűk urában) a 2016-os VIECC-en le kellett mondania részvételét. A rajongók (token vásárlása után) mindegyik sztártól kérhetnek autogramot, és közös fotót is készíthetnek velük.

Képregényírók és -rajzolók

A legnagyobb sztárok közül Scott Snyder látogat el az idén a VIECC-re. Scott nevéhez fűződik a Batman, az American Vampire, a Swamp Thing és a Superman Unchained képregények megírása. Az ismert szerző a DC Comics és Image Comics Universe rendezvények rendszeres résztvevője. A képregényrajzolók közül Emanuela Lupacchino már járt a VIECC-en, és az idén novemberben újra visszatér Bécsbe. Emanuela a Marvel Comics, a Valiant és a DC Comics kiadóknak dolgozik, rendszeresen részt vesz az X-Factor, a Thor God of Thunder, a Szellemlovas (Ghost Rider), a Macskanő (Catwoman), a Wonder Woman és a Batman & Robin képregények készítésében. A következő a sorban Adi Granov, az Iron Man, az X-Men, a Spider-Man, az Amerika kapitány (Captain America) és számos egyéb Marvel-hős megalkotója. Szintén az idei VIECC vendége lesz Chris Giarrusso, a The G-MAN Super Journal képregénysorozat, a The G-MAN Web Comics és a Mini Marvels Comic Strips szerzője és illusztrátora.

Cosplay-sztárok

Igazi meglepetés lesz Aloida, akinek több mint 6 millió rajongója van Fb-on, 664 ezren az Instagram-on és 234 ezren a YouTube-on követik. Liui Aquino a Fülöp-szigetekről, Manilából származik és igazi profi, 240 ezer követővel a Facebookon és több mint 100 ezer rajongóval az Instagramon. Lux Cosplay ismert osztrák cosplay-szereplő, 50 ezer Facebook-követővel. A vendégek között szerepel még Aigue-Marine is, akit Németországon kívül Ausztriában is sokan ismernek. Mintegy 80 cosplay-karaktert jelenített már meg.

További információ: www.viecc.com és a e.muranyi (KUKAC) chaper4 (PONT) at címen.