Újra szól a hatlövetű

A Néma Revolverek Városa Rejtő Jenő egyik különös műve.
A kasszafúró és balek főhős, XIII. Pác Tivald és az olvasó is egy zárt rendszerből szabadul ki: előbbi egy csavaros kalandból, másikuk a könyvből. Eleinte csak értelmetlennek tűnő kódokat kapunk, összefüggéstelen, értelmezhetetlen, környezetbe ágyazatlan, így jelentéstelen betűsorokat. Egy cédula az öltöny zsebében, rajta: Filippon.
Filippon, Filippon. Mi lehet? Másik helyszínen a legfontosabb: PROBATBICOL. Aztán megint később a rejtélyes Prentin, Vuperin, Ravian, Cödlinger ésatöbbi. A valóság mindig egy lépéssel főhősünk előtt jár. Egyes kódok csak a nagy játék végén kapnak jelentést, mások hamar feltárulnak és sodorják tovább az újabb megoldások felé az eleinte szerencsétlen, aztán határozott Tivaldot. Van olyan motívum, ami a könyv elejétől a végéig kitart.
Nem akarom misztifikálni, nem a Da Vinci-kódról van szó, hanem egy kedves hölgy szívét meghódítani vágyó férfiú eszement kalandjáról kisvárosi környezetben, mely természetesen happy enddel zárul. De Rejtő úgy játszik Pác Tivalddal és megint csak az olvasóval, hogy nincs egy pillanat, ami nyugalmat hozna a félvadnyugati kalandba, romantikus, csempészkorszak hangulatú sajátos krimiparódiába.
Gyerekkorom óta emlékszem, hogy az egyik szereplő a kisvárosban minden boltból bármit elvihetett és nem kellett fizetnie érte, mert a város titokzatos vezetője ezt parancsolta a lakosságnak. Gyakran álmodoztam a plafont bámulva akkoriban arról, milyen jó lenne, ha én is megtehetném.
Ez a téma (a bolond karakter ezen szokatlan kiváltsága) teljesen kimaradt az először 1971-ben megjelent képregényadaptációból. Úgy tűnik, Cs. Horváth Tibort annyira nem fogta meg a dolog.
A tizedik képregényfesztiválra időzítve megjelent egy újabb kiadás, a tavaly indult Zórád Ernő-sorozat harmadik köteteként. Hogy még egy szám legyen itt, ez a negyedik. A Magyar Ijfúság, a Füles Évkönyve, a füzetes ifjúságilapkiadós Rejtő-sorozat után a Nero Blanco Comix nagy alakban, szépen letisztítva, eredetik alapján mutatja be megint a Néma Revolverek Városának képregényre vitt változatát.
Hát ugye az is szokatlan, hogy Rejtőt nem Korcsmáros Pál rajzolta! Mert hogy úgy tűnik néha, hogy ők annyira összeforrtak, hogy elválaszthatatlanok és kizárólagosak és odavissza. (CSHT-vel együtt, akinek vitathatatlan érdemei vannak, hogy elkészültek ezek a művek) De aki kicsit jobban megnézi, láthatja, hogy Gugi Sándor és Zórád Ernő is – mesterek lévén – kiválóan hoznak valamit, ami nagyszerű és rejtői hangulatot teremt. Olyan rajzokkal, hogy szépművészetiben a helyük.
A szereplők gesztusainak potméterén a vidámabb műfaj miatt finoman teker egyet Zórád. A gesztusok, mimika csak alig szélesebbek, mint máskor, apróbb rövidítéseket, hosszításokat, börleszk-pózokat alkalmaz. Keveredik a realizmus és a karikatúra, ahogy Korcsmáros Pálnál a naturalizmussal ötvöződik a könnyed stílus. Szokás szerint gyönyörű, különös képi megoldásokkal.
Az adaptáció ezen vonaláról ezerszer esett már szó. A Néma Revolverek Városa viszonylag bonyolult könyv, sok fura nevű szereplővel És nem tudom, a kivonatolt képregény mennyire érthető, emészthető, mögé látom az olvasmányt. Ott is nehéz volt összerakni a ki-kicsodát, CSHT pedig igyekezett megőrizni az eredeti mű vázát, de változtatott és sokat törölt, így itt biztosan még nehezebb.
Az előző kiadás, a füzetes Rejtő még rengeteg példányban kapható a piacon. Viszont ennek a történetnek az új NBC-s Zórád-sorozatban feltétlen előkelő helye van. És mivel ez a sorozat nagyobb, szebb és tisztább is, mint az eddigi megjelenések, jó, hogy itt van a pulton, kézben, polcon.

Lénárd László

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: