Új X-men: E, mint Ezredforduló

Életem egyik első X-men képregénye a Magneto pere volt. Korábban egyetlen szupergonosz sem kényszerült rá, hogy nemzetközi bíróságon feleljen tetteiért, és ebben, valamint az árnyalt karakterábrázolásban, a korántsem fekete-fehér világképben egy olyan szuperhősös képregényt kaptam, ami ahelyett, hogy létrehozott volna egy saját világot, a miénkre reflektált. Ezt az utat követték a jobb X-men filmek is, amikből – ahogy a korai Chris Claremont és John Byrne füzetekből – sokat merített az Új X-men sorozatot jegyző Grant Morrison is.

Morrison pedig nem véletlen számít nagy névnek az angolszász képregény-irodalomban. Ő tette dadaista agymenéssé a Doom Patrolt, ő vitte újra eposzi magasságokba az Igazság Ligát, és később ő hozta emberhez közel Superman karakterét úgy, hogy nem rángatta le a porba. Ahogy korábbi – és későbbi – történeteinél, úgy az Új X-mennél sem teketóriázott, hanem fogta a régi történetek esszenciáját, és ezt hihetetlen ötletparádéval vegyítette úgy, hogy egy új irányt szabott ki a mutáns hősöknek.

Új irányt, amikben Loganék inkább voltak a klasszikus, társadalmi kérdéseket feszegető tudományos fantasztikus figurák utódai, Wyndham, Simak és Aldiss karaktereinek unokái, mint maszkos igazságosztók. Ez pedig így is volt rendjén – ahogy a Fantasztikus Négyes is mindig jobban működött felfedező sci-fiként, mint vegytiszta szuperhősös képregényként, ugyanez volt a helyzet az X-mennel is. A nagy világmegváltás mindig is a Bosszúállók kiváltsága volt, de a többi cím – még azok is, amikből a Bosszúállók merítkeztek – mindig akkor volt az igazi, ha valami másról is szólt.

Morrison pedig fejest ugrik a mutáns-ember kapcsolatokba, ráadásul teszi ezt egy olyan ellenfél behozásával, aki hamarosan klasszikussá válik, amit kevés ezredforduló után behozott karakter mondhat el magáról. Az X-men nemrég vívta meg legutóbbi háborúját Magnetóval, azóta mindkét fél a sebeit nyalogatva próbálja megtalálni helyét a világban, ami több annál, minthogy éppen ki kivel harcol. Ebbe robban bele Cassandra Nova az általa irányított nyers Őrrobotokkal.

Apropó, már az Őrrobotokban megmutatkozik Morrison zsenialitása. Míg alapjában véve az Őrrobotok a minimális szókincsükkel és egyforma kinézetükkel mindig is egy fasiszta rémálom katonáit idézték, addig a természetbe kidobott, és leselejtezett hulladékból önmagukat tökéletesítő társaik az evolúció megannyi formáit – rovarokét, ezerlábúakét, medúzákét – öltik magukra.

De ugyanez az elv figyelhető meg Morrison mutánsain, akik sokszor groteszknek tűnnek az átlagember szemében, ahelyett, hogy jóképű szuperemberek lennének. Ez pedig így van rendjén, hiszen a természet, a mutáció nem néz szépségideálokat, és így ezeket nem rendelhetjük alá a mi eszményképeinknek – ellenkezőleg, nekünk kell igazodnunk, rugalmasabbnak, empatikusabbnak lennünk, különben pontosan azt a hibát követjük el, mint az egyik Claremont történetben Árnyékot meglincselő csőcselék. Nem azon a szinten, de ettől még ugyanarról a problémáról beszélünk. Ez az, amit Morrison jól látott, amikor mindent megtett, hogy az X-ment az olvasóival együtt kivigye a komfortzónájukból, és agyamentebbnél agyamentebb ötleteivel újabb konfrontációkra kényszerítse őket mind intézményes – a kapuit széles tömegek előtt megnyitó iskola –, mind személyes – a tovább mutálódó Bestia – fronton.

Frank Quitely pedig ebben remek partner, hiszen képes ötletesen, zsigerien és valahol mégis szerethetően visszaadni rajzaival a groteszket. Így Bestia, Cassandra Nova, a már említett Őrrobotok és mutánsok általa lesznek igazán emlékezetesek és eltaláltak. Ugyanakkor a hétköznapibb karaktereknél már kevésbé áll helyt. Logan úgy néz ki, mintha Robert De Niro maszkját a Dühöngő bikából rárakták volna Antonio Banderasra, Scott feje szemmel láthatóan beszorult egy présgépbe, Jean Grey pedig egy alváshiányos Julianne Moore-nak tűnik.

De ez még nem indok arra, hogy az Új X-ment az újságos polcon hagyjuk. Ellenkezőleg, a képregény szépsége pont abban rejlik, hogy fittyet hány a legtöbb szuperhősös konvencióra, és vágykielégítés helyett elviszi az olvasót oda, ahol korábban még nem járt. Hiszen valahol mindig is erről szólt az X-men, ezredfordulón innen és túl: hogy megkérdőjelezze tulajdon előítéleteinket.

Nagy Marvel-képregénygyűjtemény 24. kötet 
ÚJ X-Men: E mint Eltörölni 
Szerzők: Grant Morrison, Frank Quitely, Ethan Van Sciver, Tim Townsend, Mark Morales, Dan Green, Prentiss Rollins
Megjelenés: 2018. november 22.

Facebook Hozzászólások