Transmetropolitan #13-24 – Nyakig a politika mocskában

“It’s a bowel disruptor. And you are just full of shit.”

Warren Ellis borzasztó gyűlöletet és megvetést érezhet a politika iránt, mert amit ebben a sorozatban művel a témában, attól gúnyosabb, cinikusabb, groteszkebb és (persze viccesen) rosszindulatúbb megközelítést nehéz elképzelni, és nem csak a képregény-ipar berkein belül. Nem mintha a világ országait irányító hazugsággépezetekben úgy általában sok valóban szimpatikus és emberi vonás lenne, de amit e hivatás művelői a Transmetropolitanben kapnak, azt a legmagabiztosabb művigyorral sem vágják zsebre. Ellis kíméletlen hatékonysággal nagyítja fel a politikusi lét összes negatív vonását, és elemi erővel zúzza össze az azzal kapcsolatos maradék illúziókat is. Fegyvere ehhez a gátlástalan gonzo újságíró, Spider Jerusalem, aki nem tisztel sem istent, sem embert, és jóleső politikai (és minden egyéb) inkorrektséggel gázol át a disztopikus jövő ember-mocskán, hogy felnyissa az ostoba tömegek szemét, és a pofájukba ordítsa az igazságot, amivel rajta kívül láthatóan nem törődik senki.
A karakter és az őt körülvevő világ szenzációs bemutatása után, ebben a két sztoriban (Year of the Bastard, The New Scum) Ellis már határozott irányt szab sorozata szeretnivaló antihős-seggfejének, és az elnöki posztért folyó kakasviadal közvetítőjévé teszi, mely pozícióban persze – jó gonzo újságíróként – nem tud nem elfogult lenni, és személyes küldetéseként tekint a tahó politikusok teljes megbuktatására. Három jelölt verseng az ország irányításáért, az eddigi elnök, akit Jerusalem nevezett el Bastardnak, Bob Heller, egy keményvonalas, fasiszta állat (“Amerika az amerikaiaké!”), és Gary Callahen, másnéven “The Smiler”, aki hamar a történet középpontjába kerül.

Jerusalem eredetileg támogatja a Smiler kampányát, kisebbik rosszként gondolva rá a mélységesen korrupt és semmiben nem hívő Bastardhoz képest, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy a Smilernek sokkal több takargatnivaló mocska van, mint utóbbinak. A két politikus figurájával Ellis egészen bravúros dolgot visz véghez: egyrészt hitelesek és (a maguk politikus módján) emberiek, másrészt ordítóan abszurd karikatúrái a valóságnak, és ez a kreatív ambivalencia teszi őket oly nagyszerűvé, és méltó ellenféllé Jerusalem számára. Különösen a Smilerre igaz, hogy félelmetesen jól megírt karakter, aki folyamatos, merev művigyorával már a legelső paneljén is megutáltatja magát az olvasóval, de legnagyszerűbb pillanata az, amikor egy interjú alkalmával egy pillanatra lehámlik róla a begyakorolt mosolymaszk, és előbukkan mögüle a romlott, magában gyűlöletet hordozó ember. Ellis más eszközökkel is érezteti a figura valódi természetét, többek között a mondhatni, magától adódó Joker-hasonlattal (ld. például a 15. szám borítóját), ami kedves kis “bennfentes” poénnak is tekinthető.

Politikusverési tevékenysége közben persze az új asszisztenst kapott Jerusalemről is egyre többet tudunk meg, mert Ellis nagyon ért hozzá, hogy a történet egy-egy új aspektusára adott reakciójával tovább árnyalja egyszerre bonyolult és szimpla karakterét. Az utcai pillanatképeknek szentelt, nagyszerű 22. számban mélységesen emberi, az olvasót melegséggel eltöltő oldalát látjuk, máskor azt tudjuk meg, hogy a jó cikkek írásához szüksége van mások iránta érzett gyűlöletére, és világosabbá válik a város, az ember, a világ iránti mélységes megvetése is: őszintén dühös és keserű pillanatában kifakad, amiért az ostoba nép “ellene van”, és minden igyekezete dacára az egyik stábtagja halála okozta szimpátiának köszönhetően a Smiler nyeri a választásokat.

Ellis ezen a ponton személyes háborút helyez kilátásba Jerusalem és a Smiler közt: előbbi megbuktatni akarja az elnököt, utóbbi pedig az ellene való áskálódás miatt az újságíró elpusztítására tör. Vagyis az igazi mulatság még csak most kezdődik: számíthatunk rá, hogy a további részekben a maró, gyilkos szatíra minden eddiginél töredezettebb és görbébb tükröt tart majd a társadalom elé, ahogy egy drogos, káromkodó, láncdohányos seggfej gázol térdig a világ mocskában, hogy kemény fejével nekimenjen az országot irányító hatalmasságnak, és az igazság romlott, groteszk lovagjaként lándzsájára tűzze a korrupció levágott fejét. Ezt a többrétegű és erőteljes történetet pedig továbbra is nagyszerűen támogatja Darick Robertson, akinek rajzai lüktető életet lehelnek a disztopikus jövőlátomásba, és mindig tökéletes arányérzékkel lavíroznak a komoly és a szatirikus stílus között. Ehhez persze szükség volt a színező, Nathan Eyring hozzáértésére is, aki a szokásos disztópia-gyakorlattól eltérően nem fojtotta nyomasztó sötétségbe Jerusalem gyűlölt városát, hanem minden mocskával együtt meghagyta rikítóan sokszínűnek és változatosnak, létrehozva a szép, boldog jövőkép gonoszul kicsavart változatát. Nincs kecmec: a Transmetropolitan egy mestermű, minden szempontból kihagyhatatlan.

9/10
Megjelenés: 1998/1999
Történet: Warren Ellis
Rajz: Darick Robertson

Olórin, 2008. március 4.

Cím: Transmetropolitan – A teljes gyűjtemény #1
Szerző(k): Warren Ellis, Darick Robertson
Kiadó: Fumax
Ár: 11995 Ft
Formátum: keménytáblás kötet
Terjedelem: 488 oldal
Megjelenés: 2020.09.27.
Megvásárolható: Közvetlen a kiadótól
Online vásárlás: fumax.hu
Bevásárlólista: Loading

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: