Tragikus kamaszkor – Wonder Woman: The True Amazon

William Moulton Marston neve kevesebbeknek cseng ismerősen, mint például a Jerry SiegelJoe Shuster, vagy pedig a Bob KaneBill Finger párosé. Pedig 1941-ben, már közel az ötvenhez az ügyvédi, feltalálói (az első kezdetleges, vérnyomáson alapuló hazugságvizsgáló is az ő nevéhez fűződik), tanácsadói és nem utolsó sorban pszichológusi pályáját a képregényírásért feladva ő alkotta meg Wonder Woman figuráját. Kitalált hőse az általa elképzelt modern kori nő megtestesítője: annak az önálló, férfiak segítségére nem szoruló női karakteré, aki egy szép napon az egész világot uralni fogja – az ötleteléshez felesége és a velük egy háztartásban élő szeretője voltak a segítségére. Más kérdés, hogy Moulton ettől még nem lett azonnal a feministák kegyeltje, a korai kalandokban gyakran kötözték meg, rabolták el, vagy kínozták meg a szuperhőst, ami a nők elé gördített akadályok metaforájaként ugyanúgy értelmezhető volt, mint olcsó szexista fogásként.

A tavaly (vagy az idén, ha a Sensation Comics keltezését nézzük, aminek a címlapján is feltűnt) 75 éves karaktert Supermannel és Batmannel szokás egy lapon említeni, a DC rengeteg rajongóval rendelkező, óriási pénzeket megmozgató triumvirátusának tagja mégis kakukktojás – és nem csak a neme miatt. Míg az Acélember eredettörténetét az elmúlt évtizedekben – igaz, kisebb-nagyobb változtatásokkal – számtalanszor összefoglalták (Man of Steel, Secret Origin, stb.), Batman esetében pedig könnyű előkapni mondjuk az Első évet, Csodanőt homály lengi be, az ő múltja nem épült be annyira a köztudatba – főleg, hogy részleteiben számtalanszor változott is a legenda.

Persze az amazonok és a csak nők lakta paradicsom sziget, vagy Themyscira sokaknak beugrik, ráadásul az eddig elindított öt sorozata mindegyikében volt valamiféle eredetsztori, mégis egy átlagos olvasó bajban lenne, ha részletesebben kellene beszámolnia róla. Csak ebben az évtizedben több változatot kaptunk: 2011-ben Brian Azzarello Zeus és Hippolyta törvénytelen gyermekeként állította be a női szuperhőst, Grant Morrison (Earth One) is élt a lehetőséggel, e cikk tárgyának szerzője, Jill Thompson a The True Amazonban azonban tartva magát a klasszikus toposzhoz sárból formált, istenek könnyei által életre keltett csecsemő képével indítja képregényét.

Jill Thompson friss, egész estés graphic novelje az eredeti legendát alapul véve mesél a kezdetektől egészen Diana hőssé válásának küszöbéig, a közben bejárt út azonban előzmények nélküli. A The True Amazonban Diana fiatal évei vannak a középpontban, az az időszak, amikor egy nők lakta sziget legújabb lakójaként, ráadásul a közösség vezetőjének gyermekeként nőtt fel. Az izgága, mindent magának akaró, mégis labilis kislány egészen távol áll attól a képtől, amit a rajongók ismernek, pláne mikor a főhős elkényeztetett, a “nem” szót hírből sem ismerő, duzzogó, mindenkiből bolondot csináló kamaszként tűnik fel.

A The True Amazon tipikus példa arra, hogy női karaktereket nők tudnak igazán jól írni. Az amerikai fősodorban tevékenykedő maroknyi író és rajzoló (például Gail Simone, G. Willow Wilson, Kathryn Immonen, Kelly Sue DeConnick és nyilván Jill Thompson) rendre olyan aspektusból építi fel a történeteket, ami egy férfinek valószínűleg eszébe sem jutna, vagy ha mégis, akkor jóval szegényesebb, fakóbb lenne a végeredmény. Jill Thompson Csodanője például teljesen más, mint amit eddig megszokhattunk: Diana tinédzserkorára kevés történet koncentrált, rést talált a pajzson, egy üres lapot, amit kedvére tölthetett ki tartalommal. Wonder Woman egyik lába a való világban, másik a misztikum és legendák övezte mitológiában, az elkényeztetett, majd észhez térő Diana karaktere ennek ellenére működik, az átlagosnak nem nevezhető problémákkal szembesülő, bátor, de öntelt hercegnő viszontagságai ilyen megközelítésben kifejezetten élvezetesek. Az amazonok álarcos versengése nem eredeti ötlet, azonban Alethea karaktere új. Ő lesz az, aki a kontrasztot jelenti a dőzsölő hercegnővel szemben, ha úgy tetszik a konfliktust hordozza magában, amikor ellenszegül a mindent csak pénzben és csillogásban mérő későbbi Csodanőnek. Hogy mire fut ki az egész, hova vezet a vetélkedés könnyen kitalálható, nem is a meglepetés erejére próbál építeni Thompson, sokkal inkább olyan helyzetbe igyekszik hozni hősét, amit még nem láthattunk. A kötet egyik csúcspontján ez sikerül is neki: a kép, amin a korábban magabiztos amazon összetörve, megsemmisülve próbálja felfogni, mit is tett, mekkora veszélyt szabadított szeretett hazájára rendkívül hatásos, sokáig velünk marad.

Jill Thompson festményei lélegzetelállítóak. Azt gondolhatnánk, hogy a festett panelek szépek, de inkább statikusak, egy nehezen felejthető 25-30 oldalas ámokfutás azonban meggyőz az ellenkezőjéről. A grandiózus akciójelenet képei akár egy film peregnek, minden alak dinamizmust sugároz, megállás nélkül rohan a cselekmény a szomorú zárásig. Ott pedig nincs hőstett, nincs még igazán Csodanő sem, az egy másik lapra, egy másik történetre tartozik.

Ahogy az várható volt, a Wonder Woman film megjelenése előtti időszakban megnőtt az érdeklődés a karakter iránt, a képregényes megjelenések is egyre szaporábbak lettek. Azt pedig, hogy Jill Thompson graphic noveljének megszületését nem szimplán marketinges okok indokolták az Eisner-jelölés mutatja talán a leghatásosabban. Annak, aki még nem ismeri, vagy nem unja, hogy kedvenc hőseinek eredettörténete újra és újra elmesélésre kerül, illetve aki már unja, mégis tesz vele egy próbát, a The True Amazon tud meglepetésekkel szolgálni.

Megjelenés: 2016
Történet és rajz: Jill Thompson

Farkas Dávid

Facebook Hozzászólások