Szuperhős segített a nagyothalló kisfiún

A négyéves kisfiú nem volt hajlandó felvenni a hallókészülékét, mert szerinte a szuperhősök nem hordanak ilyet. Tévedett.

A négyéves Anthony meg volt róla győződve, hogy a szuperhősök nem hordanak hallókészüléket a képregényekben. Ezért hiába könyörgött neki az anyukája, hogy viselje a sajátját, a fiú hajthatatlan maradt, írja a Huffington Post.

A tehetetlen anyuka végül levelet írt a Marvelnek, akik a legismertebb szuperhősös képregényeket adják ki, hátha mégis akad egy hallókészülékes igazságosztó. A kiadónál komolyan vették a kérést, és ami még meglepőbb, kiderült, hogy a kisfiú tévedett.

A Sólyomszem nevű képregényfigura viselt hallókészüléket egy ’84-es képregényben, miután egy hangfegyver megzavarta a hallását. Ezt el is küldték a kisfiúnak, de nem álltak meg ennyinél. A történet több rajzoló fantáziáját megmozgatta, és végül két új szuperhős is született. Mindkettőt Kékfülnek nevezték el, miután otthon így hívták játékosan a kisfiú hallókészülékét.

Természetesen Anthony azóta zokszó nélkül hordja a szerkezetet, és a Marvel rajzolói is örültek, hogy egy jó ügy szolgálatába állhattak. „A nagy erő nagy felelősséggel jár” – idézték stílusosan a Pókember egyik sorát. (nlcafe + robot6)

  • Hozzászólások

  1. Farek szerint:

    Még mondja valaki, hogy a szuperhősök nem életszerűek… :)

  2. Chavez szerint:

    A szuperhősök nem életszerűek.

  3. kaine szerint:

    Egy 4 éves kisfiú már annyi szuperhős képregényt olvasott, hogy lett erre rálátása? 

  4. Kit Walker szerint:

    Nem lehet, hogy csak a meleg hősös hír élet akarta a Marvel tompítani?

  5. suresz szerint:

    gyerekek…

  6. Okada szerint:

    Szerintem sok ilyen szuperhős van.
    Amelyik elbukik, az nagyot hal …

  7. VTomi szerint:

    Ez tökjó sztori! :)
    A Sólyom szem mellett álló jó lett.

    De Nem értek valamit:
    “A tehetetlen anyuka végül levelet írt a Marvelnek.. hátha mégis akad egy hallókészülékes igazságosztó.”

    “A kiadónál komolyan vették a kérést, és ami még meglepőbb, kiderült, hogy a kisfiú tévedett.”
    Nem kért semmit. Kérdezett. Hogy van e ilyen hős.

  8. Chavez szerint:

    Az volt a kérés, hogy nézzenek utána, van-e egy ilyen fülére roki szuperhős.

  9. Lazaa Srác szerint:

    Ez a sztori egy valamitől ködös. Hány 4 éves tud olvasni? A gyerekek hány éves koruktól is tanulnak meg olvasni rendesen? Általános első osztály… Vagyis úgy 7 éves. Ha meg is tanítják korábban, akkor is úgy 5 éves lehet, amelyik megtanul… Na, nehogy már 4 évesen kiolvassa a fél Marvel és DC univerzumot, a többiről nem is beszélve… :D Bocsi, de hadd kételkedjek. Nem a kisgyerekben, ha nem a sztori valóságát illetően… Persze az is lehet, hogy igazi zseniről, egy savantról beszélünk, ami egyúttal arra is utal, hogy a kölyök sajnos nem csak, hogy nem hall, de autista is… Így már érthetőbb lenne… Lehet, hogy megválaszoltam a saját hitetlenségem okát??? :)

  10. bubo szerint:

    Igazad van egy 4 éves nem olvas – valószinűleg. De néz TV, DVD, lát reklámokat, plakátokat, játszik játékokkal pl. mondjuk superman bábuval. Szóval attól, hogy nem olvas, még nagyon is ismerheti a szuperhősőket, akik nem csak képregényben létezhetnek. Amikor magyarországon DB-láz volt, tudod, hány ovodással találkoztam, aki még beszélni sem tudott, de kiabálta, hogy Son Goku, meg káme háme….

  11. Kit Walker szerint:

    10.
    Ez lehet a titok nyitja. A filmekben, rajzfilmekben valóban nem szerepel halláskárosult szuperhős.

  12. zozi56 szerint:

    9: Neked nem olvastak gyerekkorodban? De egyébként szerintem egy négyévesnek az is szórakoztató tud lenni, ha csak a képeket nézegeti.

  13. locutus szerint:

    Off…
    Sikerült összeolvasnom a mostanában jobban pörgő két szuperhősös hír címét valahogy így: “Meleg szuperhős segített a nagyothalló kisfiún”.
    Ez mekkora bulvárhír lehetne! XD

  14. Pepea szerint:

    Én nagyon örülök, jó hírnek! :) mert az vagyok!
    Zozi56: Egyetértek veled, igaza van, csak képeket tud tanulmányozni. :)
    bubo: :) nem is gondoltam, óvodások ilyent tudnak (kiabálás, és nem tud beszélni). :) egyszerű: gyerek. :) DE képeket tud felismerni, csak olvasni még nem.
    Képregény.net: Köszönöm, hogy feltetted, és megmutattad másoknak, még egyszer köszönöm! :)

  15. Drisan szerint:

    Cinizmusból jelesek vagytok…
    Én üdvözlöm ezt a gesztust, ennyi.

  16. Pádi szerint:

    Nemtom, én már 4 évesen megtanultam írni, tetszettek a tévében a színes betűk és mindíg kérdezgettem hogy ez milyen betű az milyen betű aztán megjegyeztem őket, és nagy nyomtatott betűkkel leírtam, csak tükörírásban. Simán megtanulhat egy 4 éves olvasni, kérdés milyen szinten, egy Marvel képregény azért nem Shakespeare-i nyelvezet.

  17. Joci. szerint:

    Egyet kell értenem Pádival. Az unokaöcsém most lesz 7 éves, de már a Walesi bárdokot mondja fejből! Nem sokkal 5 éves kora előtt már írni és olvasni tudott, persze nem túl helyesen egyiket sem, de azért mégis érthetően és ő is értette. Ez egy tök szép sztori! :)
    Locutus: Hát Ez ütött Szakadok a röhögéstől!

Vélemény, hozzászólás?

  • Facebook Hozzászólások