Hogyan került a szövegbuborék a képregénybe?

A szövegbuborék ma már annyira egyértelműen képregényes elem, hogy csak ez az egy kis mozzanat képes “képregényessé” varázsolni egész reklámkampányokat, vagy vérre menő Facebook-vitákat eldönteni arról, hogy valami képregény vagy nem az. A szövegbuborék jelöli a képregényt, összetapadtak, és milyen jól tették. A címben pedig szándékosan írtam azt, hogy “hogyan,” és nem azt, hogy “mikor:” egy komoly gondolati és kísérletező folyamat előzte meg az első szóbuborék 1896 október 25-i megjelenését. És kellett az egészhez Thomas Edison egyik ihletadó találmánya is.

A szövegbuborék tehát egyáltalán nem evidens. Maga a képregényes hagyomány nehezítette azt, hogy az 1800-as évek végén a képregényalkotók a feliratszerű szövegek helyett a dinamikus párbeszédeket lehetővé tevő szövegbuborékokat integrálják a képregénybe. Szöveget igenis használtak a 19. század szatirikus rajzain, az is előfordult, hogy buborékba tették, de mindenki, aki próbálta már ezeket kibogarászni, tudja, hogy ezek a szövegrészletek egyáltalán nem párbeszédek. Mi és történt és miért?

Tehát formailag a szövegbuborkék egészen a 17. század óta létezik, főleg szatirikus rajzokban használták – képregényben nem. Ez például egy Thomas Rowland-grafika 1809-ből. Fogtak egy nagy bálnát, és ez remek alkalom volt arra, hogy a yorki herceget kifigurázzák.

Thomas Rowland, 1809

Ehhez hasonló szatirikus rajzok uralták az újságokat, mindenki tudott a szövegbuborékokról, a megoldás mégsem került át sokáig a képregénybe. A képregényben teljesen máshogy közelítettek a szövegekhez, így:

Jankó János: Nyári idény a nemzeti szinázban. Borsszem Jankó 1872. augusztus 18.

A képregényben megjelenő szöveg nem pusztán abban különböznek a mai szövegbuborékba helyezett szövegektől, hogy a képek aljára helyezték őket, vagy hogy kereten kívül vannak, hanem — sőt elsősorban — funkciójukban. Ezeknek a feliratoknak az volt a feladatuk, hogy a sokszor emblematikus és allegorikus alakok (tehát nem igazi jellemekkel rendelkező szereplők, hanem tipizált alakok) bemutassák magukat. Ez a fajta szöveg mindig merev, mert igazából egy rögzített pózt érzékeltet vagy magyaráz. Ez a fajta felirat (angolul label) hozzájárul az idő kimerevítéséhez és önmagába zárja a képet — teljesen ellentétes tehát azzal a térbeli és időbeli dinamikával, amit egy több panelből álló képregény képvisel.

Itt van például egy tipikus amerikai protoképregény, ahol a cím ural mindent, és a feliratok segítenek a képeket a címhez mérten elhelyezni: minden mondat, az is, ami esetleg szövegbuborékra hasonlít igazából nem más, mint az alakok vagy jelenetek bemutatása és leírása:

George Crulkshank 1841 — az új rendőrtörvényről

A képregényben nem csak emblematikus pózokban ábrázolják az alakokat, mint a legfelső bálnás grafikán, hanem mozgás közben is. Ez természetesen igen népszerű volt, jókat szórakoztak rajta. Ezen a képen például a híres Yellow Kid pólójára először kerül rá a bemutató jellegű felirat, miközben olyan elkapott pillanatokat láthatunk, mint felemelkedő hullámra graffitizni, hullámra ráfeküdni, mint egy kanapéra. A pillanataiban megragadott mozgás nagyon érdekelte a rajzolót, Richard F. Outcaultot.

Richard F Outcoult – Hogan’s Alley 1896. jún 14. forrás: cartoons.osu.edu

A szöveges elemek itt is valami emblematikusat közöltek a helyzetbe hozott szereplőkről. A szövegbuborék képregényes megjelenéséhez egy egészen más helyről jött az ihlet: 1889-ben Thomas Edison feltalálta a fonográfot. Outcault pedig történetesen Edison műhelyében volt illusztrátor, a feltalálóval utazott az új találmányt népszerűsítő franciaországi útra, és látta, hogy az emberek megvesznek a hang rögzítésének lehetőségéért.

Odavoltak érte. Bele is rajzolta a fonográfot az egyik Yellow Kidbe, és ez a mai értelemben  vett dinamikus szövegbuborék első megjelenése:

Richard F Outcault – The Yellow Kid and His New Phonograph, 1896. okt. 25.

Ebben a képregényben a fonográf természetesen azt az újságot reklámozza, amiben maga a képregény megjelent. Arra buzdít, hogy vegyük a lapot: a tekintély hangján akar bennünket befolyásolni. A fonográfért ebben a korban azért rajongtak, mert lehetővé tette, hogy a szöveg a beszélő jelenléte nélkül is elhangozzon. Ezt a rácsodálkozást zúzza szét a papagáj, aki szintén szövegdarabkák visszaismétléséről híres. A jobb alsó sarokban látható. Mit mond a papagáj? Azt mondja, hogy ez a beszélő doboz csak hangokat böfög vissza, személy nélküli beszélő. Ne higgyünk a tekintélyének, ne hagyjuk magunkat befolyásolni, hisz ez is csak egy papagáj. A Yellow Kid egészen az utolsó mozzanatig a pólóján hordja a bemutatkozó jellegű szöveget, ám az utolsó mozzanatban annyira meglepődik, hogy tényleg hangzó szöveggel van itt dolga, ami a) technikailag másfajta, mint ami eddig a világban volt és b) vizuális megjelenítésében másfajta, mint ami a képregényben volt (nem leíró és azonosító jellegű), hogy annyira meglepődik, hogy nem csupán elveszti az egyensúlyát, hanem maga is megszólal.

Ez az első mai értelemben vett, mozgással párosított szövegbuborék a képregény történetében.

Az újdonság tehát az volt, hogy az olvasók valóban el tudják képzelni, hogy a képregény audiovizuális médium (ami számunkra már megszokott): hogy a látható résztvevők valóban hangot adnak ki.

Ezután sem vált még a szövegbuborék általánossá. Kezdetben még mindig ez a funkciójú szöveg volt a kuriózum, a kivétel. A képregényalkotók sokat kísérleteztek azzal, hogy a mozgást és a beszédet vizuálisan összehangolják. Ebben a korabeli vicces képsoroknak az a fajtája volt segítségükre, amikor két egyformán makacs vagy egyformán alázatos karakter találkozik, és ezen felül még egy problémával is szembesül. Ez egy igen népszerű képregénytípus volt. Mivel a két karakter egyforma, igazából nem jutnak semerre és a végén pórul járnak, de miközben kötözködnek vagy udvariaskodnak, mozgás közben beszélnek. 

Nézzünk egy tüneményes példát, sajnos nem egy egész képregény. Frederick Burr Opper képsorának hősei, Alphonse és Gaston annyira udvariasak, hogy egyfolytában előre akarják engedni a másikat. A huszadik század elején a képregényrajzolók ehhez hasonló képsorokon kísérletezték ki, hogyan lehet a panelenként adagolt apró mozdulatokat és a hangot összehangolni.

szerintem te szállj fel hamarabb a villamosra. nem, te szállj fel. ragaszkodom ahhoz, hogy felszállj. csak utánad.

A bejegyzésben bemutatott érvelést / folyamatot természetesen nem én találtam ki. Forrás: Thierry Smolderen:  The Origins of Comics. Ajánlom!

Szép Eszter

Facebook Hozzászólások