Szemle 2009-2010. pótlás

[toc]

Tomster hihetetlen kalandjai

A Tomster hihetetlen kalandjai műfaja sitcom comic strip. Magyarul helyzetkomikumon alapuló (jelen esetben (fél)fiktív önéletrajzi) képsor. Feltétlen előnye kitűnő grafikája. A többi ízlés dolga – a stripek nem maradnak alul színvonalban amerikai kollégáikkal szemben. Magyarul pedig nincs több ilyen: a strip nálunk olyan, mint az LGT-nóta. Mindenki (mást és) másképp csinálja.

A stripek leggyakoribb sztenderd előfordulása a mai napig amerikai napi- és hétvégi lapokban van (naponta 200 csík), ahonnan elindult a műfaj. Itthon a napilapok helyett főleg magazinokban, kis példányszámú kiadványokban, neten publikált képsorokat találhatunk Dodótól az Agarakon át a „blosszáig”. (Az egyetlen újságosnál forgalmazott tiszta stip-magazin, a Négyzet már megszűnt.)

Pásztor Tamás képsorai sztenderd stripek – egy egyetemista mikrocsoport kalandjait közvetítik az olvasó felé, állandó színvonalon 48 oldalon keresztül. Három fő szereplő mozog a lapokon, így a lehetőségek, variációk száma nagy, viszont a szereplők személyes mozgástere kisebb. A stripnél (is) alapvető, hogy egyedi, kiforrott szereplőkkel dolgozzon, hiszen a karakterfejlődés ebben a műfajban nem jellemző – Tomster „youngsterei” eleget tesznek a kitételnek, alaposan kidolgozott figurák, „önmagukra jellemző” humorral.

A rajz kiváló. Horváth Henrik belépésével a kihúzásban némi finomodás állt be, de Pásztor Tamás csak az időhiányra foghatja, hogy nem ő húzza ki saját stripjeit, minőségben nem marad alul, legfeljebb tapasztalatban. A kötet legerősebb rajza egy közös „interloop”, átvezető belső kép – itt látszik igazán, hogy Horváth Henrik vonalvezetése mennyivel biztosabb, egyenletesebb – ám maguknál a stripeknél nem ekkora a különbség.

Pásztor Tamás összegyűjtött műveit szélesvásznú kötetben adta közre a Kingpin kiadó 2009-ben, ahogy Marabu műveit legutóbb a Képregény Nagyker. Utóbbi esetben ez teljesen indokolt – a Pulitzer-díjas grafikus összegyűjtött műveihez dukál a kemény kötésű vastagabb kiadvány, Pásztor Tamás esetében az önfelmutatás, összegzés, továbblépés esetleges gesztusai olvashatók ki a hasonló, ám szerényebb formátumból.
LL

Pinkhell 6.

Jól tudjuk, hogy a Pinkhellnek kiemelt szerepe van a magyar képregények között: az MKA (most már az MKSZ) hivatalos lapjaként sokkal komolyabb elvárásokat támasztunk vele szemben, mint egy fekete-fehér, kapcsozott minicomic esetében. Az, hogy ezeknél alig kap nagyobb nyilvánosságot, probléma, de ettől még a Pinkhellre különösen oda kell figyelni. A kezdeti lapszámokat érő vádak (öncélúság, művészi maszturbálás, stb.) sokat formáltak az újságon: a 6. szám olvasóbarát és bárki által fogyasztható – ugyanakkor nem engedi elveszni a valódi művészi tartalmat sem.
A bekerült képregények egy része keveset markol, de a célokat alapvetően teljesíti is: egy poénra épül a Nyuszi vagy, Mckfly! és a Vadas is – mindkettő közepes tölteléksztori Noname is épphogy csak jelzi, él még, Felvidéki Miklós azonban olyan álomszerű, egészen különleges atmoszférát teremt világos, nagy paneljeivel, könnyed vonalaival és a színekkel, hogy ha a bájos történet nem is, valami sajátos lebegés megmarad az olvasóban. A strip-részleg kevésbé emlékezetes. A Mélypont rajzi kimunkáltsága imponáló, de ez a három csík nagyon kevés (ha jól emlékszem, azóta sincs több). Haragos Péter madarait jobban ismerjük, közéleti humorra szükség is van, de a poénok ezúttal erőltetettek és laposak. Azért Haragosnak nem szabad leállnia, mostanában ihlete is lehet bőven. Lakatos István sem áll le, szerencsére – rövid életű MKA-tagsága a Vasárnap című, Alfabéta-díjjal is elismert ötoldalast eredményezte. Sorjáznak a vizuális ötletek: a szocializmus tárgyi világa, Tévémaci és pöttyös bögre a világ teremtésekor. Csupaszív, játékos-humoros mese, ami megmutatja, mit is jelent a gyermeki fantázia határtalansága – a füzet egyik csúcspontja. A másik a Pernye, ami a lehető legjobban nyúl a mai Magyarországhoz: ironikusan-tiszteletlenül, de okosan prezentál egy kalandtörténetet, ami jól működő sztoriján (Szabó Jenő) és képi ötletein (Felvidéki-Tikos) túl nem átallja folyamatosan önreflektív gegekkel bombázni az olvasót. Szabó Jenő a Droidok városában is fantasztikus témához nyúl, disztópiája azonban Philip K. Dick-utánérzés marad, a hangsúlyos budapesti helyszínek ellenére sem tud önállóan működni – elsősorban Fórizs Gergely kevéssé profi rajzai nélkülözik a karaktert.
A Zorro-Graphit páros Orlandója zárja a Pinkhellt. A visszafogott, finoman groteszk rajzokkal operáló, cseppet túl sok szöveggel terhelt munka az írótól nem szokatlan módon a nemiség és a homoszexualitás témáját tárgyalja, a fantasztikumig felnagyított identitászavar pszichológiáját állítva középpontba. Virginia Woolf azonos című regényéből szinte csak a nemét időnként megváltoztató, évszázadokat megélő főhős figuráját veszik át, az elme sötétjéből a valóságba kilépő szörnyalakkal más hangot ütnek meg. A sajátos művész-exploitation átgondolt, de nehezen szerethető képregény. A 6-os Pinkhellt azonban lehet szeretni: az irányok működőképesek, a csapat tehetsége pedig eddig sem volt kérdéses. Folytatni kell.
KB

Oldalak: 1 2 3