Szemle 2008. december (2.)

Ismét jelentkezünk Szemle rovatunkkal, melyben származástól, példányszámtól függetlenül itthon kiadott képregényeket értékelünk. Továbbra is a 2008. decemberi kiadásokkal foglalkozunk, csak egy-két újságárusnál kapható füzet esetében futottunk előre. A rovatot továbbra is Dunai Tamás (Műút, Panel) és Szabó Zoltán Ádám (KN, Panel) vezeti. Mindenkinek jó olvasgatást!

[toc]

Usagi Yojimbo 5 – Magányos kecske és kölyök

Ha léteznek olyan képregények, amelyek minden kritika felett állnak, akkor az Usagi Yojimbo új kötete közéjük tartozik. Stan Sakai sikerreceptjét, a leegyszerűsített amerikai rajzstílus és a felnőttes, autentikus japán tartalom ötvözését, nem nehéz megfejteni, mégsem könnyű leutánozni. A kettő közti kényes egyensúlyt ugyanis valódi kihívás megteremteni, neki mégis mesteri módon sikerült – ráadásul izzadságszag nélkül. Az antropomorf állatokkal előadott szamurájtörténetek főszereplője, Mijamoto Usagi, aki róninként (urát vesztett szamurájként) bolyong a XVII. századi Japánban.
A Magányos kecske és kölyök című kötet Oroszlány Balázs előszavával indul, amiben jól pozícionálja az Usagi helyét a popkultúrában, magyarázatot adva arra, hogy miért tűnik olykor autentikusabbnak, mint néhány, a témában készült manga. Sakai ugyanis egyfajta fordítási folyamatot végez, az amerikai comics eszközeivel adja elő nekünk a hamisítatlanul japán történeteket, amelyek ugyan teljesen máshogy festenek ebben a környezetben, esszenciájuk azonban sértetlen. A stilizálás tehát nem jár együtt a túlzott leegyszerűsítéssel: a humoros állatfigurák ellenére komoly, drámai történeteket olvashatunk. És pontosan ez, a nemegyszer tragikus történetek és a gyerekrajzok közt vibráló feszültség, teszi egyedülálló szórakozássá az Usagit. Az egykori Japán mindennapjait ráadásul olyan szintű odafigyeléssel mutatja be a szerző, hogy az némi ismeretterjesztő jelleget is kölcsönöz a sorozatnak (gondoljunk csak a Sárkánymese című epizódra). Az előző kötettel, A sárkányüvöltés összeesküvéssel szemben, ami egyetlen, egybefüggő sztori volt, most ismét több rövidebb, 20-40 oldalas történetet kapunk. Az öt rövid, önmagában kerek epizód mindegyike egy-egy apró mestermű. Bár kivétel nélkül izmos sztori az összes, ki kell emelnünk a kötet címadóját, ami tisztelgés Koike Kazuo kultmangája előtt (Magányos farkas és kölyök), valamint A szamuráj útja című, páratlanul jól sikerült darabot.
Az eddig megjelent köteteken végigkövethető, Sakai miként vált egyre jobb és jobb íróvá, így nem csoda, hogy a Magányos kecske és kölyök az eddigi legnívósabb itthon kiadott Usagi Yojimbo-kötet. Vétek kihagyni!
DT

Kázmér és Huba: Marslakók és más furcsaságok

A Vad Virágok tartja kitűzött ütemtervét és fél évvel a harmadikat követően megjelent a negyedik Kázmér és Huba Gyűjtemény kötet, a Marslakók és más furcsaságok. A megbízhatóság nem csak a kiadóról mondható el, hanem magáról a sorozatról is, hiszen már a második-harmadik kötetre kialakult az a színvonal és karakter, amit a rá következőek, így a Marslakók is, mind nyújtanak. Bill Watterson zsenialitásának egyik lényegi eleme éppen ez a szintentartás, hiszen a legtöbb képsorral ellentétben az övéi nem válnak unalmassá, még a látszólagos önismétlést is képes mindig új tartalmi elemekkel megdobni. Vagyis a Kázmér és félig valós világa köré épített képsorok olyan keretet adnak Watterson gondolataihoz, amelyek együttesen szinte példa nélküli módon tudnak szórakoztatni egészen eltérő korosztályokat is. Nem csoda, hogy a Kázmér és Huba az elmúlt majd 25 év alatt megkerülhetetlen referenciává vált a képsorok világában.
Kötetünk az 1988. február 22. és december 4. között a napilapokban megjelent képsorokat gyűjti egybe. Az azóta eltelt 20 év meg se látszik a félperceseken, azok mind általános érvényű kérdéseket boncolgatnak. Kérdés persze, hogy napjaink Amerikájában mennyire tud egy sikeres képsorozat ennyire elszakadni a napi aktualitásoktól…
Magyarországon a képsorok először a Képregény Koktélban jelentek meg, majd annak gyors lefutása óta a mai napig mindig akad olyan folyóirat (Tiszta Dili, Garfield, Metro napilap), amely Kázmér és Hubát közöl. Így hosszú ideje létező igényt elégít ki a magyar kiadó azzal, hogy az amerikai piacon legkövetkezetesebb időrendi válogatásnak számító Calvin and Hobbes kötetsorozatát ülteti át magyarra. Egyetlen szépséghibájuk, hogy a vasárnapi eredetileg színes egészoldalasakat fekete-fehérben közli és időnként megvariálja a képsorok-egészoldalasok sorrendjét. (Ezt a két, amerikai kiadásban is jelenlévő, tényleg csekély hibát a későbbi kötetek már orvosolják, de ezt a magyar kiadást kb. csak 2-3 év múlva fogja érinteni.) Nikowitz Nóra veterán Kázmér és Huba fordító munkáját panasz nem érheti, legfeljebb azt kifogásolhatjuk, hogy időnként a rajzolt betűkkel történő felkiáltások nem lettek lefordítva magyarra. A magyar kiadás egyetlen negatívuma az eredetihez képest, hogy a borító bal oldalán elhelyezkedő színes sáv elég esetlenül kapcsolódik a borító többi részéhez, ami leginkább az első kötetnél volt zavaró. De ha valaki emiatt nem veszi meg az amúgy kifejezetten kedvező árú kötetet, az menthetetlen.
SzZÁ

Ruróni Kensin 5

A MangaFan Kiadó jó érzékkel nyúl a kultikus japán sorozatokhoz, és ügyesen kerüli azt a szeméthalmot, amiben szinte minden más honi, mangával foglalkozó kiadó térdig gázol (vagy éppen réges-rég elmerült benne). A MangaFannál a viszonylag új sorozatok mellett egy ma már valódi klasszikusnak számító munka kiadását is bevállalták. Vacuki Nobuhiro mangája, a Ruróni Kenshin egy vándorló szamuráj (Himura Kensin) története. A férfi fiatalos kinézete ellenére tapasztalt harcos, akit korábban Battószaiként (Emberölőként) ismertek. Kensin azonban megfogadta, hogy nem olt ki több emberi életet, és egykori bűneiért vezekelve segít az arra rászorulókon.
A Ruróni Kensin tipikus sónen manga. A középpontjában egyértelműen a változatos, egyre nagyobb kihívást jelentő összecsapások állnak, amelyekhez körítésként főként humort adagol a szerző. Az előző kötetben sikerült az adott történet minden szálát elvarrni, így ezúttal tiszta lappal indulunk. Egy közbeiktatott háromepizódos fejezettel kezdődik a kötet (Jahiko harca), és csak azután következik az érdemi tárgyalás, Kenshin történetének továbbvitele. Az extra fejezetben az ifjú Jahikó, a szamuráj-felmenőkkel büszkélkedő egykori zsebtolvaj egy bajba jutott lány segítségére siet. Ezután egy új, a köteten túlnyúló sztori nyitányát olvashatjuk, amelyben feltűnik egy minden eddiginél erősebb harcos, Raidzsúta, aki vissza akarja állítani a kardforgatás régi fényét, és felszámolni a fakardra épülő elpuhult iskolákat. Pacifizmusa miatt Kensin azonban óhatatlanul is szembekerül vele. Egyszer már meg is ütköznek a felek, de ez még tényleg csak a felvezető. Érdekesség, hogy az utolsó szín (Az összecsapás) árnyékolása valamicskét elüt a többiétől, bár ez is fekete-fehér.
A Ruróni Kensin a mai mangák mellett kissé talán régimódinak hat, ám így is élvezetes olvasmány. Ha eleged van már a trendi mangákból, érdemes megpróbálkozni vele (vagy esetleg a Berserkkel).
DT

Napirajz

A Napirajz könyvkiadásával a Titkos fióknak sikerült még egyet csavarnia az eleve nem egyszerű alapeseten, vagyis: a képsorok könyvgyűjteménybe való szedése több, a befogadást érintő, érdekes kérdést vetett fel, de erre mondhatjuk, hogy ezek a kérdések már néhány évtizede meghaladottá váltak, de ha mindehhez hozzátesszük, hogy azok a képsorok eredetileg interneten jelentek meg, akkor mégse hagyhatjuk szó nélkül a dolgot. Leegyszerűsítve a helyzetet: a hazai kiadásokra utalt olvasók a Dodó albumnak, Kázmér és Huba, vagy Dilbert köteteknek hála éppen kezdik megszokni, hogy léteznek olyan képregények, melyeket célszerű csak adagokban fogyasztani, bennfelejteni a WC-ben, táskában, irodában, s tb., de az már egészen szokatlan, hogy az összegereblyézett képsorok eredetileg nem újságokban, hanem a neten jelentek meg. Nem üres elméleti fecsegésről van szó, hiszen ennek tulajdonítható a Napirajz több rögtön szemetszúró formai eleme, melyek teljesen eltérnek a képsorok legnagyobb többségétől. Először is, itt a képsorok, nem sorok, hanem egymás alá helyezett, összefüggő komponálás nélkül rendezett képek sorozata. Még mielőtt elméleti fejtegetésbe kezdenék, rátérnék az ennél fontosabb eltérése: a rajzok bűnrandák. Ki kell, mondani, tényleg azok. Vagyis rondák abban az értelemben, hogy ilyet valószínűleg egyik napilap se vállalna be könnyedén. De itt rögtön hozzá kell tenni, hogy a Napirajz így lett országosan népszerű. Akarom mondani: kultikus. Merényi Dániel képregényei egészen kivételes módon adnak országunkról, korunkról hiteles kórképet. A képsorok színvonala ingadozhat a zseniális abszurdtól, a lapos közhelyig, de az alaphelyzet, nem túlságosan elrejtett gegek szinte mindig ütnek. Vagyis a körítés majdnem minden esetben komikusabb a csattanónál, ami még egy eltérés a főszabálytól. Ráadásul Merényi van annyira okos, hogy mindezt úgy prezentálja, hogy ha az olvasó/látogató hibát is észlel, az nem igazán érdekli, magasról tesz mindenféle okosságokra, ha egy-egy képregényben talál valami ismerőst, szerethetők. Merényi firkálmányai trágárságuk, nyersességük mellett/felett majdnem mindig tartogatnak egy ki nem számítható csavart, amivel humora sajátságosan magyarossá válik, ami nem kis teljesítmény.
Mindenképpen dicséret illeti a kiadót, amiért ilyen következetes logikát választott, vagyis amiért nem best of kötettel jelentkezett, hanem szépen sorban kiadja az összes megjelent stripet, ezúttal a 2007-ben közölteket. De két apró hibát mégis megemlítenék: a stripek megjelenési ideje bőven elfért volna az oldalakon, továbbá ezek a rajzok némi kicsinyítést is elviselnének.
SzZÁ

Oldalak: 1 2 3 4