Spider-Man: Edge of Time

A 2010-es Shattered Dimensions nem volt kiemelkedő játék, de korrekt Pókemberes akciót garantált, és azt hittük, hogy a fejlesztő Beenox képes lesz ismét élvezhető Hálószövős játékot alkotni. Tévedtünk.

Amikor 2010-ben megjelent a Spider-Man: Shattered Dimensions, a játék nem váltotta meg a világot, de a négy különböző univerzummal (és Pókemberrel) valamint érdekes újításokkal (egyszerűbb hálóhinta, first person nézetű harc) operáló játékmenet kellemes felüdülés volt a korábbi évek nyitott világú próbálkozásaihoz képest. Akkor még úgy tűnt, hogy a fejlesztő Beenox képes kicsit megkavarni a Pókemberes-játékok állóvizét, így bizakodva vártuk a legújabb fejlesztésük, az Edge of Time megjelenését. Sajnos azonban kiderült, hogy egy fecske nem csinál nyarat…

Az Edge of Time részben merít a Shattered Dimensions alapötletéből, hiszen ezúttal is két Pókember univerzumban bonyolódnak a dolgok, egyrészt a 2099-es jövőben, illetve a teljesen hagyományos, mindenki által ismert alap világban. A gondok 2099-ben kezdődnek, ahol is Miguel O’Hara (az ottani pókfej) felfedezi, hogy az Alchemax cég egyik alkalmazottja időutazással meg akarja változtatni a történelmet. A galádságot nem sikerül megakadályozni, így átalakul mind a jelen, mind pedig a jövő, és az eredeti állapotot csak a 2099-es Pókember tudja visszaállítani. A világmegváltás persze egyedül nem megy, így Miguel az időn keresztül felveszi a kapcsolatot Peter Parkerrel, és igyekszik rávenni a mit sem sejtő jelenkori hálószövőt, hogy segítsen neki gatyába rázni a dolgokat.

A fejlesztők a megjelenés előtt hangoztatták, hogy olyan játékmenetet kapunk, amiben az egyes világokban végrehajtott cselekedeteink hatással vannak a másik univerzumra. Aki ez alapján arra számított, hogy esetleg lesz szabadságunk a játékban, vagy eltérő befejezéseket hozhatunk össze, annak bizony csalatkoznia kell. Ugyan tényleg vannak olyan részei a programnak, ahol az éppen aktuális feladatunk hatással van a másik dimenzióra, de ez a játékmenetet különösebben nem variálja meg, hiszen ha nem sikerül az adott feladatot végrehajtanunk (pl. a múltban szétkapni annak a robotnak a prototípusát, ami a jövőben épp összezúzni kívánja az alteregónkat), akkor jön a game over felirat, és kezdhetjük elölről az egészet. Szóval papíron nagyon jól hangzott ez az „újdonság”, a rideg valóságban viszont csak arról van szó, hogy szokás szerint őrült gombnyomkodás közepette harcolunk a ránk törő ellenfelekkel, a cimboránk meg a háttérből (vagy a képernyő jobb sarkában megjelenő kis „időablakból”) noszogat minket, hogy „gyerünk már, gyerünk”.

Error: Could not find the subgallery "Cikkek/Jateksarok/SM-EOD/Kepek". Check your gallery comment and ensure the folder exists.

A The Edge of Time hibája pedig éppen ez, hogy lényegében szinte semmi újdonságot nem hoz a Shattered Dimensionsben látottakhoz képest, sőt, valójában sokkal szegényesebb annál. Igaz ugyan, hogy a Beenox 2010-es játéka is egy csőben játszódott, de legalább adott volt négy hős, négy különböző világ, egymástól külalakban és hangulatban jelentősen eltérő pályákkal. Ezzel szemben most csak két hőst és két világot kapunk, ráadásul a teljes játék egyetlen hatalmas épületben játszódik, és a változatosság kimerül abban, hogy hol a jelenkori, hol a jövőbeni változatot látjuk. A baj nem az, hogy az Edge of Time nem hoz korszakalkotó látványt, hanem az, hogy minden élettelen, sivár és unalmas.

Mindezen pedig az sem segít, hogy a játékmenet sem javult egy fikarcnyit sem. Előre meghatározott úton kalandozunk, minden le van programozva, kis hálóhinta itt, csipetnyi falmászás ott, egy kis kötelező gyűjtögetés, majd embertelen mennyiségű csetepaté a változatosságot még hírből sem ismerő ellenfelekkel szemben. A szisztéma pedig a régi, a pályákon összeszedhető pontokból a két hős külön-külön is fejleszthető, újabb és újabb kombókat tanulhatunk be, és ha van hozzá türelmünk, akkor ezek használatával kicsit feldobhatjuk az amúgy rettenetesen monoton játékmenetet. Ugyan akad néhány vadonatúj képesség, a két Pókfej harcstílusa különböző, és van közös tulajdonságuk (egy időt lassító ideiglenes burok) is, de mindezt hasonló formában már láttuk 2010-ben is. Ami a kihívást illeti, azt főleg a főellenfelek (Anti-Venom, Fekete Macska, a gonoszokból összálló Atrocity) nyújtanak, na meg az, ha valaki minden egyes pályát arany medállal akar befejezni – ez esetben a játékidő is jelentősen kitolódik, ellenkező esetben az Edge of Time nagyjából hat óra alatt kipörgethető.

Ami pozitívum, az a maga nemében érdekes történet, a korrekt átvezető videók, továbbá a valóban jól sikerült szinkron, és a képregények hangulatát idéző humoros pillanatok és párbeszédek egész sora. Kár, hogy ezek csak a játék 10%-át teszik ki, a maradék 90-ben pedig marad a végeláthatatlan gombnyomkodás, a harc, a mindent beborító unalom seregei ellen. Ebből a szemszögből nézve nem is olyan nagy katasztrófa, hogy a játék nem jött PC-re.

Bate | pcguru.hu

megjelenés: PS3 – 2011. október 14., Xbox 360 – 2011. október 14.
fejlesztő: Beenox
kiadó: Activision
platform: XBOX 360, PS3, DS, Wii

Facebook Hozzászólások