Sárból, fényben – Rembrandt kritika

A jó újságíró támasza az önmagából felidézhető műveltség és a könyvtár. A rossz újságíró támasza az esetleges, felszínes műveltség és a Wikipedia. Úgyhogy megnéztem a wikit, mit ír Rembrandtról.

Az biztos, hogy hiányzik az oldalról az életrajzi kötetek közül Typex újonnan megjelent képregénye, a Rembrandt. Csak a Képzeljétek el! szerepel Joseph Hellertől. Ahogy amaz, ez is a legkevésbé didaktikus, iskolás megközelítésű. Mindkét mű szemelvényezett anekdotákon, pezsgő leírásokkal vagy képekkel színesített levéltári adatokon keresztül, eleven korrajzként mutatja be a hollandok egyik fő aranytartalékának, Rembrandt van Rijn-nek élvezetekben és gyötrelmekben gazdag életét.

A Holland Irodalmi Alapítvány felkérésére, a Rijn-múzeum újranyitó ceremóniájára megalkotott „életrajzi” képregényt három évig készítette szerzője, és gyönyörű lett, megakad rajta a könyvesszem. Szebb csak „valódi műbőr” keménykötésben lehetne, egyenként tépett és celluxozott védőborítóval. (Ezt imitálja a tpb-s kiadás) Persze akkor tizenötezer forintba kerülne, amiből kiderülne (az a valójában hamis eszme), hogy a szépség fokozatai különböző árfolyammal bírnak. Az eddig hat országban megjelent kötetet nálunk a Libri gondozza, és nagyon szép munkát végeztek. Pont olyan lett, mint egy szép karácsonyi ajándék.

Rembrandtról sokat tudunk. Mint művészről árulkodnak képei. Tudjuk, hogy akár ujjal, kézzel is pacsmagolt a kívánt hatás érdekében, leheletfinom és konkrét hatásokat hozva létre, kifejezőkészsége, plaszticitása kiemelkedően erőteljes, ahogy mondják, együtt élt az anyaggal – képzőművészeti képzavarral, mint egy keramikus vagy szobrász. Kedvelte az erőteljes fény-árnyék hatásokat, a hivatalos megrendeléseket is drámaisággal (hétköznapisággal) telítette. Rengeteg műve fennmaradt, közel száz önarcképet festett. Képei a pillanat megelevenedő lenyomatainak tűnnek. Az persze nem derül ki a festményekről, milyen volt, mint ember, az a hétköznapok titka.

Typex, a sokféle stílussal könnyen azonosuló művész elmélyült a Rembrandt-(szak)irodalomban (az egyik beszélgetésen olyan fél gerinc-méternyi könyvet mutatott a kezével az erre vonatkozó kérdésre), azonosult, és tizenkét fejezetben, kortársakon, rokonokon és egy kitalált pestisjárványon keresztül elmesélte a pukkancs zseni életének kezdő festőkorától haláláig tartó időszakát. Érződik a köteten, hogy rendkívül elmélyült és személyes kapcsolatba került a nagy festővel, és az őt körülvevő korabeli világgal. Nagy tablóképek, jó ritmusú kisebb képkivágások váltakoznak, a képregény elemi szabályainak megfelelően gyönyörű tipográfia és arculat mögött. Az egész egy nagy korfolyam, átáramlik a lapokon. Érződik benne a szabad kezet kapó művész lelkes felszabadultsága, mintha pörgő animációt látnánk.

rembrandt-maga

Raymond Koot az anyagiság foglyának mutatja be a korabeli (tizenhetedik század közepe) Hollandiát, Amsterdamot, Rembrandtot és a kortársakat. Egy olyan korban, ahol az élet és halál kéz a kézben jár, ahol a patkány útja a kamrából az ebédlőasztalon keresztül vezet az utcára és vissza, a „mának élés” erőteljesebb a végtelenbe vetüléssel szemben. Ennek szellemében mutatkoznak be az alkotótársak, családtagok, a polgári, nemesi réteg (a megrendelők) a műben, szinte minden és mindenki olyan alantas, mintha a kultúra messziről elkerülte volna Németalföld azon részét akkoriban (pedig nem)

Testiség, testiség mindenütt.

A szerző hol tényeket, hol sejtéseket, feltételezéseket ír Rembrandt számlájára. (Érdekesség: utóbbi szívesen alkalmazta képein modellkén saját családtagjait. Typex (tiszteletből, azonosulásból, mert művészeknél szokás) saját kislányáról mintázta van Rijn lányát, Corneliát, az egyetlent, aki ott lehetett (volt?) a művész halálos ágyánál.) Végül is úgy tűnik, hogy hullámvasút volt Rembrandt élete. Elismertség és nélkülözöttség, dőzs és nélkülözés történik/van egymás mellett/alatt/felett. Egy állandó van a képletben, a piktor megszállottsága a művészet (és önmaga) iránt. Ez a hozzáállás Koot nagyszabású munkáján is „szemmel tapintható”, a Rembrandt egy jó értelemben vett megszállott műve egy másik megszállottról. Olvasni viszont könnyű, elég hozzá, ha szeretjük a képregényt.

Lénárd László

Facebook Hozzászólások